Örömzenei utazás a közönséggel
Tudom, nem helyes, ha egy újságíró tényként közli a személyes véleményét, de most arra kérem önöket, nézzék el nekem, hogy megszegem ezt a szabályt. Ugyanis érzésem szerint ezúttal teljes magabiztossággal állíthatom: a Derkovits Művelődési Központ munkatársai a lehető legjobb módját választották az immár ötéves Terasz party rendezvénysorozat idei lezárásának. Az értő közönség derűs hangulatát két kiváló zenész kivételesen könnyed együttműködése garantálta az utolsó állomáson. Bizakodom, hogy lapunknak adott nyilatkozatukból azon olvasóink számára is teljes mértékben világossá válik Farkas Izsák hegedűművész és Jász András szaxofonművész közös küldetése, akik nem látták kettejük örömzenélését.
- Mióta muzsikáltok együtt? FI: Ezt nem tudom megmondani, mert a zenében elvesztettük az időbeli tájékozódási képességünket. Ha vannak is kilométerkövek, a nullát - azaz, hogy hol találkoztunk - már hamar elfelejtettük, mert noha mindketten a klasszikus zenei háttérből érkezünk, hajdanán mégsem egymás mellett lépegettünk előre. Nem csupán azért alakult így, mert némi korkülönbség is van köztünk, hanem más-más utat jártunk be. Együttműködésünk pedig az úgynevezett szabad zenélésben kezdődött, melyet nem szeretünk stílus szerint behatárolni. Ugyanis alapvetően azt valljuk, hogy a zene a klasszikus stílusból indul. Mivel azonban nagyon szeretünk játszani, műfajokon átívelő mindaz, amit csinálunk. Éppen ezért mindketten több formációban zenélünk párhuzamosan. Improvizálgatunk, zenélünk színházban is, tehát mindenféle impulzus ér minket és a közönségünket. Egyébként én is kíváncsi vagyok, mikor találkoztunk, remélem, az Andris tudja.
JA: Az évek során Izsák és én hasonló zenekarokban, produkciókban fordultunk meg. Például a rögtönzésen alapuló Random Trip klubesteken, de van olyan budapesti szórakozóhely is, ahol mind a mai napig fel-felbukkanunk a színpadon. A kezdetünk konkrét időpontját én sem tudom megmondani, az biztos, hogy véletlenül fakadt az együttzenélés ötlete. Egyszer csak elkezdtünk duóban improvizálni, és rájöttünk: működik, született valami, amit érdemes hosszú távon kibontakoztatni.
- A hegedű és a szaxofon együtt számomra eléggé szokatlan párosítás. Tényleg különleges, vagy az én tudásom hiányos? FI: Helyes a megállapításod, ez egy teljesen szokatlan hangszerkettős. Ráadásul - amint látni fogod -, a ritkasága mellett még ráteszünk egy lapáttal. Ugyanakkor a mi szempontunkból szerintem másodlagos a hangszerek szerepe, akár gitáron és zongorán is játszhatnánk ma este, hiszen az sem egy általános párosítás. Sokkal fontosabb a két, együtt zenélő személy, a két forma, akiket véletlenül hozott össze az élet. Onnantól pedig már csak a játék a lényeg. Nemsokára egy stílusokon átívelő, örömzenei utazásra invitáljuk a kedves közönséget, melynek során kizárólag a pillanatot próbáljuk minél erősebben megélni.
Korábban talán említettem egy másik interjúban, hogy a fellépéseket már nem koncerteknek hívom, hanem élményeknek. Minden ilyen alkalom pillanatok összességét jelenti számomra, amikor csak a jelenre összpontosítva az aznapi történetem, az engem éppen átölelő élmény vezet a színpadon. Ennek az utazásnak pedig rendre aktív részese a publikum is, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk: vajon kik szeretnék ma egy kis időre kizárni a világ zaját, és velünk együtt szőni egy történetet.
JA: Hajdanán egy újságíró megkérdezte Salvador Dalít: mi az értelme a képeinek. A művész így válaszolt: „Az, hogy én nem tudom meghatározni az értelmüket, nem jelenti azt, hogy nincs nekik." Tehát attól, hogy a rögtönzéseknek köszönhetően - hál' istennek - sosem tudjuk, merre futnak majd ki a közös fellépéseink, még van koncepciónk: rábízzuk magunkat a pillanatnyi inspirációra, mindig ráhangolódva az éppen aktuális közönségünk hullámhosszára. - Azt hiszem, még magasan képzett zenészekként is egyedülálló élmény lehet ez a számotokra. FI: Mindig nagyon izgalmas. Amíg az emberek többsége fél az ismeretlentől, minket éppen az hoz lázba. Azért is léptünk erre a keskeny útra, mert mi már megtapasztaltuk, hogy működik, és egészen rendkívüli történéseket eredményez. Az előadóművészetben elterjedt klasszikus gondolkodásmód szerint a művész tegye a dolgát nagyon jól, és lepje meg a közönséget. Mi mindig azt szeretnénk, ha ez fordítva is megtörténne: a közönség is lepjen meg minket! Ennél fogva nagy örömmel, kíváncsian, nyitott szívvel érkeztünk ma Tiszaújvárosba: ha egy általunk betanult zenei motívumra érkezni fog egy reakció, igyekszünk gyorsan megfejteni, mit takarhat, és annak mentén folytatódik a közös utazásunk.
JA: Mivel mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztünk, ahol pedagógiai ismeretekkel is gazdagodtunk, minden korosztályt szeretünk közel vinni a zenéhez: a fiatalokat és az egészen kicsiket is. Azért, hogy értsék is, mit csinálunk. Izsáknak gyerekműsora is van, én magam tanítok is gyerekeket. Nem olyan típusú emberek vagyunk, akik a zenét „magasról" tárják az emberek elé. Ha úgy alakul - és éppen nálunk vannak a hangszereink - műsoron kívül, spontán is, bárhol rázendítünk, hogy örömöt szerezhessünk másoknak. Sokakkal ellentétben egyetértünk abban is, hogy nem kell határokat húzni a klasszikus zene, a jazz és az improvizáció között. Hiszen a legfontosabb dolog, a zene szeretetének energiája lebontja a falakat.
Ördögh István