Nyögvenyelős győzelem Harasztiban

KOSÁRLABDA. Szoros, nehéz mérkőzést vívott a Dunaharaszti együttesével szemben a Phoenix. Az idegenbeli találkozó még az utolsó negyedben is nyílt volt, és csak a végjátékban sikerült egyértelmű fölényt kialakítania.
Dunaharaszti - Phoenix KK 65-75 (20-17, 16-22, 14-14, 15-22)
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Bán Tibor (27/21), Kiss Kolos (11/3), Okoh Victor Kelechi (-), Vaskó György (5/3), Kocsis Zalán (6/3). Csere: Czimer László Adrián (-), Csák Bence (11/9), Orliczki Mátyás (8/3), Lakatos Máté (1), Gáspár Balázs (-), Molnár Bence (-), Kovács Zoltán (6). Vezetőedző: Lekli József. Jól kezdődött a meccs, a Kiss-Bán- Kocsis trió kilenc egysége száz százalékkal hullott be a dunaharaszti gyűrűbe, 2-9 után azonban elkezdtek sülni a hazai dobások is. 

A nyitó negyed második felét már hátrányban töltötte a Phoenix (20-17). A második etapban két percnek kellett eltelnie, hogy Vaskó megtörje a jeget egy távolival, amit aztán már követett Bán triplasorozata. A folytatásban sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat. A félidő végjátékában a Phoenix összpontosított jobban, így hárompontos vezetéssel vonulhatott a nagyszünetre (36-39). A szoros harmadik szakaszban Csák és Bán tripláival építkezett az Újváros, de nem tudott elszakadni riválisától. (50-53). A záró negyed első felében Bán, Kiss és Kocsis találataival igyekezett nagyobb előnyt elérni a Phoenix, de a jól játszó ellenfél nem hagyta, hogy idő előtt eldőljön a meccs. A hatodik perc kifejezetten veszélyesen alakult, hiszen megszületett az egyenlítés. Szerencsére Bán tisztázott egy újabb hármassal, Kocsis és Vaskó pedig ráerősítettek (64-71); ez a futás aztán meg is nyugtatta annyira a csapatot, hogy innentől már kezében tartotta az irányítást, a nehéz találkozót tízpontos győzelemmel zárta le. 

Ughy Albert: Amíg bírtuk erővel, addig méltó ellenfelei voltunk a második helyezettnek. Sajnos a hajrára elfogytunk testileg, lelkileg. Játékosaimnak gratulálok, hatalmas tisztelet jár nekik a kitartásukért és a szívükért! Biztos vagyok benne, hogy az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, hogy elérjük a célunkat. A Tiszaújvárosnak sok sikert kívánok a rájátszásban! 

Lekli József: Gratulálok a csapatomnak! Készültünk a Dunaharaszti csapatából, különösen a zónavédekezésükből. Voltak nyögvenyelős megoldásaink, de azért láttam szép dolgokat is a fiúktól. Nem mindig a ránk jellemző energiaszinttel voltunk ma a pályán, de végül sikerült megszereznünk a győzelmet. Köszönjük a mérkőzést, és sok sikert kívánok a bajnokság további részére a Dunaharaszti csapatának!

0
Jó játék, mégis döntetlen
Nem ajánlott a parkolás

Kapcsolódó hozzászólások