Nem kihallgatható a gyilkos férfi

A rendőrség szerint féltékenységből ölhette meg élettársát egy férfi múlt szerdán Tiszaszederkényben. A családi tragédia idején a pár három gyermeke iskolában volt. A férfi magukra zárta a házuk ajtaját és végzett párjával. A 34 éves nőt többször is megszúrta a 47 éves elkövető, a háromgyermekes édesanya a helyszínen azonnal életét vesztette. Élettársa, tette után magával is végezni akart, de túlélte. Órákon át helyszíneltek a rendőrök a tragédia helyszínén, a családi házban. A tettest még életben találták, súlyos állapotban szállították kórházba, azóta is őrizetben van. - A gyanúsított kihallgatására eddig még nem került sor, ugyanis kórházban ápolják azóta is. Minden nap érdeklődünk, hogy milyen az állapota, de még nem volt olyan állapotban, hogy lehetett volna vele kommunikálni. A B-A-Z Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy negyvenhét éves férfival szemben folytat emberölés bűntette miatt büntetőeljárást. A gyanúsított május 15-én napközben az otthonukban, feltehetőleg szerelemféltésből bántalmazta, késsel többször megszúrta élettársát. 

A nő a helyszínen életét vesztette, ezt követően pedig a férfi maga ellen fordította a kést és súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott magának. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a férfit, és azóta is ott ápolják. Kollégáim természetesen ettől függetlenül folytatják a büntetőeljárást, hiszen folynak a tanúkihallgatások, a szakértői vélemények beszerzése, illetve egyéb nyomozati cselekmények - adta tájékoztatásul Janasóczki Attila, a B-A-Z Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Fekete zászló lobog a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola bejáratánál. Ott dolgozott az áldozat, és a három gyermeke is ebbe az iskolába jár. Információink szerint az elhunyt nő édesapja gyámsága alá helyezték a gyerekeket. 

berta

0
Itt a váltás: visszaváltás
Kötelező biztosítás az elektromos rollerekre

Kapcsolódó hozzászólások