Nagyon szép égi randevúk
A Krónika idei 3. számában ígéretet tettem arra, hogy a 2024-es év várható érdekesebb csillagászati eseményeiről is egy rövid tájékoztatást adok a téma iránt érdeklődő olvasók számára. Javaslom, hogy a bennünket érdeklő eseményeket naptárban vagy elektronikus eszközökön jegyezzük elő, hogy ezek észlelését ne mulaszthassuk el, és csak a derült égbolt érdekében kelljen drukkolnunk. 2024 szökőév, azaz a február a szokásos 28 nap helyett 29 napig tart.
Ennek célja a csillagászati időszámítás és a civil naptár közti különbségek hosszú távú összehangolása. A csillagászati év 365 nap 5 óra 48 perc 46,07 másodperc, azaz a 365 napos évtől közel 6 órával hosszabb. Ez 4 évente ad ki egy napot, tehát 4 évente a naptárat 1 nappal meg kell toldani. Naptártörténeti okokból nem egyszerűen kap a hónap egy toldaléknapot február végén, hanem a február 24. napja duplázódik meg, így a szökőnap a hagyományos év február 23. és 24. napja közé ékelődik. A szökőnapon senki nem ünnepli a névnapját, ezek egy nappal eltolódnak. Munkajogi szempontból ez azt is jelenti, hogy a folyamatos munkarendben dolgozók ugyanazért a bérért 1 nappal többet kell, hogy dolgozzanak. A Hold Föld körüli elliptikus keringése miatt 18 évente kerül az égbolt azonos pontjára. Emiatt a 2024/2025-ös évben a Hold többször megközelíti a Bika csillagképben található Fiastyúk csillaghalmazt.
Már egyszerű binokulárral megfigyelve is varázslatos látványt nyújt a Hold és a csillaghalmaz rengeteg csillagának szoros közelsége. Az esti égen ez a látványosság február 16-án, október 19-én, december 13-án lesz megfigyelhető. A szemfüles megfigyelők észrevehetik, hogy a Hold a csillaghalmazhoz képest már pár óra alatt elmozdul, mivel égi kísérőnk folyamatosan halad tovább a pályáján. A holdpálya e speciális helyzete miatt a Hold többször kerül az idén szoros együttállásba a Szaturnusz bolygóval is.
A legszebb közelség július 24-én és október 14-én következik be. A helyzetet fokozandó, a Hold augusztus 21-én hajnalban el is fedi a Szaturnuszt, ami nagyon ritka, és látványos távcsöves élmény. Ezeken túlmenően július 24-ét és október 14-ét is érdemes megjelölni a naptárban: ekkor a Hold és a Szaturnusz szintén szoros közelségben látszik majd az égen. Az idei év látványosan szép és ritka jelenségének ígérkezik a C/2023 A3 (Tsuchinshan- ATLAS) üstökös érkezése, melyet 2023. február 22-én fedeztek fel. Még soha nem járt a Nap közelében, ezért illó anyagokban gazdag, nagy fényességű és hosszú csóvájú, szabad szemmel is látható égi látványosságnak ígérkezik. Amennyiben túléli a Nap közelségének viszontagságait, a láthatóságáról egy külön cikkben adok majd tájékoztatást.
A tőlünk történő optimális megfigyelhetőség október közepére várható. Fogyatkozások tekintetében az idei év elég szegényes. Lesz ugyan két teljes napfogyatkozás, de ezeket Magyarországról nem figyelhetjük meg. A két holdfogyatkozás közül is csak egyet láthatunk, szeptember 18-án hajnalban. Ez sem lesz túlzottan látványos, mivel az árnyék csupán a holdkorong 8 százalékát takarja ki. A Perseidák meteorraj maximuma az idén augusztus 12-13 éjjelén lesz. A Hold 22 órakor lenyugszik, így nem lesz akadálya a zavartalan észlelésnek és gyönyörködésnek. Szép bolygóegyüttállások várnak ránk ebben az évben is.
Március 13-án kora este a nyugati égbolton a Hold, Jupiter, Merkúr, Uránusz bolygók és a 12/Pons Brooks üstökös lesz majd együttállásban. Az Uránusz és az üstökös csak távcsővel figyelhető meg. Április 10-én este az előbbi együttállás kiegészül a Fiastyúk halmazzal is. Van rá némi esély, hogy az üstökös szabad szemmel is láthatóvá válik. A Vénusz és a Hold is nagyon szép randevúkat bonyolít le február 14-én, március 13-án és április 10-én a kora esti órákban. December 4-én este a két legfényesebb éjszakai objektum, a Hold és a Vénusz ragyogó együttállását csodálhatjuk meg. A Nap aktivitása idén várhatóan tovább emelkedik. Ennek köszönhetően bármikor előfordulhat jelentős anyagkidobódás a Napból, ami Földünket elérve geomágneses vihart és sarki fényt okozhat, tehát a tavalyi aktivitás tovább fokozódhat. A leírtak meglátásához tiszta égboltot és jó egészséget kívánok minden kedves érdeklődőnek!
Szutor István