Mindenkinek meg kell kapnia az esélyt

Hadházi Renátát, a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola magyartanárát nemrégiben Aranypánt-díjjal tüntette ki a Roma Sajtóközpont. Az elismerést évről évre olyan emberek kapják, akik értéket közvetítenek, területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és munkájukkal segítenek lebontani a roma közösségekkel kapcsolatos előítéleteket. A fiatal pedagógusnak szívügye a tehetséggondozás, óráin modern pedagógiai módszerekkel oktat, de egy analfabéta felnőttet is tanít írni-olvasni, mindemellett TikTok-videókat is gyárt. 

- Gratulálunk az elismeréshez! Hogyan lehetett pályázni erre a díjra?

- Minden évben nyomon követtem az Aranypánt-díj jelöltjeit, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is köztük lehetek. Egy kedves volt kollégámnak küldtem el a felhívást azzal a mondattal, hogy remélem, egyszer az én munkásságomat is díjazzák majd. Akkor még nem tudtam, hogy ő már jelölt engem, mert erre a díjra mások jelölnek embereket, akiknek a munkásságát nemesnek vélik, úgyhogy nagyon meglepődtem. Ezután csináltak velem egy kisebb interjút és ezzel bejutottam a 10 jelölt közé. Amikor megnyertem a díjat, a közösségemért voltam hálás, a gyerekekért, a kollégáimért és a környezetemért, Tiszaújvárosért, azért az összefogásért, amit mutattak, hogy szavaztak, támogattak. 

- Az Aranypánt-díj lényege az egyenlőség. Neked mit mond az, hogy egyenlőség? Értek téged valaha hátrányos megkülönböztetések a származásod miatt? 

- Engem a jóisten mindig olyan közösségekbe sodort, ahol nem azt nézték, hogy milyen a bőröm színe, hanem azt, hogy milyen ember vagyok és ez a tudat mindig boldoggá tett. Olyan tanáraim, barátaim voltak, ahol az emberséget nézték. Egy pozitív megkülönböztetés ért az általános iskolás tanulmányaim során, amikor az anyák napi műsorra készültünk és megjegyezték, hogy a származásom miatt tudok ilyen szépen verset mondani, ez bennem ragadt. Én mindenkit egyenlőnek tekintek, attól függetlenül, hogy honnan jött, mit csinál, mert először is ember, és mindenkinek meg kell kapnia ugyanazokat az esélyeket.

- Mi hozott téged a pedagógusi pályára?

- Nagyon szép emlékeim vannak általános iskolás koromból. A magyartanárom volt a példaképem, és egyszer a János vitézből négyes lett a dolgozatom, mire az egyik diák megkérdezte, mégis hogy akarok én magyartanár lenni, erre a tanárom megsimogatott és azt mondta, ne foglalkozzak ezekkel, bármire képes vagyok, csak el kell döntenem. Ez is nagyon motivált és az irodalom iránti szeretetem, mert mindig is imádtam olvasni, minden szülinapomra könyveket kértem. 

- Nagyon modern, kreatív tanítási módszereket használsz, honnan merítesz ezekhez? 

- Nagyon szeretek kreatív lenni, mindig próbálok egy kis modernséget belevinni az órákba. Igyekszek olyan órákat tartani a gyerekeknek, amit élveznek, amiben ki tudnak teljesedni, amiben elmondhatják a véleményüket, felszabadultak lehetnek, mert igazából nekem is ez jelenti az óra sikerét, hogyha látom, hogy boldogok, ha óra végén azt mondják, ez egy jó óra volt. Otthon készülök fel, van, hogy boszorkánynak öltözök egy téma erejéig, matricákat ragasztgatok a dolgozatokra, de egy egyszerű labda is fel tudja dobni a tanulást. Csoportokból, különböző felületekről inspirálódok, de akár tini sorozatokból is veszek ötleteket, ilyen volt például az irodalmi bíróság című projektem. Ilyenkor nem diákok és tanárok vagyunk, hanem felvesszük a szerepeket. De azt is figyelem, hogy a gyerekek mit szeretnek, hiszen ahhoz sokkal könnyebben kapcsolódnak. Ilyen például a zeneszövegek elemzése, ők mondják meg, hogy milyen zenéket nézzünk meg és mint modern líra, próbáljuk őket elemezni.

- Mi a célod a TikTok videóiddal? Miért kezdted ezeket gyártani? 

- Amikor középiskolában dolgoztam, a gyerekek mindig mutatták nekem, hogy mik a TikTok trendek. Akkor még semmit nem tudtam ezekről, és ők mondták, hogy csináljunk meg egy-két videót, én pedig benne voltam. Úgyhogy ők motiváltak arra, hogy indítsak el egy TikTok fiókot. Az első videóm úgy készült, hogy a gyerekek Csokonaiból készítettek projektmunkát és olyan ügyesek voltak, hogy megleptem őket egy összeállítással, ezzel kezdődött. Sokat köszönhetek ezeknek a diákoknak, ők tanítottak meg vágni és megmutattak sok-sok applikációt hozzá. Az a célom, hogy betekintést nyerjenek az emberek egy hétköznapi tanár életébe, mert kívülről szinte semmit nem látni abból, hogy mennyit készülünk egy-egy nap előtt. Úgyhogy nem csak módszertani ajánlásokat, hanem magát a tanári élet rejtelmeit is megosztom itt. 

- A Brassaiban is tanítottál, a középiskolás korosztályt is el tudod varázsolni a módszereiddel? - Nagyon szerettem velük dolgozni, bár nehéz őket megfogni, hiszen tinédzserek, lazábbak, de teljesen más például a humoruk, úgyhogy a hozzájuk vezető út talán a humor volt. 

- Ha már korosztályokról beszélünk, jól tudom, hogy te felnőttet is tanítasz? 

- Igen, van egy felnőtt diákom, aki 23 éves és analfabéta, sajnos lemorzsolódott az oktatásban és nem sikerült ezt a hátrányt behoznia. Az anyukája vette fel velem a kapcsolatot, először azt hittem, gyerekről van szó, úgyhogy meglepődtem, de nem kérdeztem semmit, csak arra gondoltam, hogy ezt nekem meg kell oldani. Mivel én középiskolai magyartanár vagyok és nem tanító, a kollégáim láttak el tanácsokkal, módszertani ajánlásokkal. Hetente egyszer jár hozzám és együtt tanulunk meg írni és olvasni. Nagyon motivált és úgy gondolom, hogyha majd az ő helyzete megváltozik, akkor a gyermekei helyzete is meg fog változni. Nagyon büszke vagyok rá, mert megmutatta, hogy nem késő a hibáinkat helyrehozni és újrakezdeni valamit, hogy nem szabad feladni, próbálkozni kell, bármikor, bármennyiszer. 

venna