Major Béla emlékére
Azt hiszem, kevés nemesebb cselekedet létezik annál, mint amikor valaki a munkája, hivatása mellett minden erejével arra törekszik egy életen át, hogy egyéni lehetőségeihez képest a közjót is szolgálja. Városunk bővelkedik ilyen személyiségekben. Sokukat szélesebb körben ismerik, néhányukat pedig egy szakmai közösség tagjai. Utóbbiak közé tartozott a hajdani Tiszai Kőolajipari Vállalat termelési főosztályvezetője, Major Béla, aki 1973-tól majdnem húsz éven át fáradozott a szakterületéhez tartozó üzemfejlesztési beruházások megszervezésén és megvalósításán. Hivatása mellett feleségével görögkatolikus gyökereik által vezérelve életcéljuknak tekintették, hogy közösséget formáljanak az itt élő görögkatolikusok számára. Bevételeiknek egy jelentős részéből jutott lakáshoz a szerveződő Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség, így költözhetett városunkba 1992-ben az első görögkatolikus pap, Vatamány Sándor. Ugyanebben az évben munkája és hivatása elszólította, de a távolból is követte a templom tervezési és kivitelezési munkálatait. A közelmúltban érkezett egy szomorú hír szerkesztőségünkbe: Béla bácsi 2022 őszén, életének 83. évében elhunyt.
- Egy nagyon szerény, munkájában pedig kiváló ember volt - emlékezett meg munkatársáról lapunk megkeresésére Kiss László, a hajdani Tiszai Finomító volt energiaszolgáltatási vezetője.
- Családjával magasabb életszínvonalat is megengedhettek volna maguknak, mégsem tették. Nekem, mint egy másik egység üzemvezetőjének, kiváló, már-már baráti kapcsolatom volt vele, bármit meg tudtunk beszélni. Bár nem jártunk össze, mindig felnéztem rá. Amikor 1992-ben megalakult a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség, elkerült innen, és Veresegyházon telepedett le családjával. Többször visszajárt városunkba a nyugdíjba vonult TIFO-s vezetők találkozóira, ahol együtt idéztük fel az emlékeinket, mert egy nagyon családias munkahely volt a miénk. Később, amikor már nem érezte jól magát, le kellett mondania a látogatásokat, majd érkezett a hír, hogy jobblétre szenderült. Úgy gondolom, szakmai és jótékonysági tevékenysége örökre nyomot hagyott a magyar olajipar és Tiszaújváros történetében egyaránt - zárta gondolatait Kiss László.
Ördögh István