Magyarországon nyert a londoni diák
Április 13-án rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét Kecskeméten. A több ezer induló között ott volt Pálfi Róbert 4. osztályos tanuló is, aki már tavaly is bejutott az országos döntőbe. A csavar itt jön a történetben, mivel Robi Londonban él és tanul, és már ott is született, jelenleg a Redriff Primary City of London Academy tanulója. Tiszaújvárosi gyökerei nagyszülei és édesanyja. Bizonyára sokan ismerik a városunkban élő - immár nyugdíjas pedagógus házaspárt - Tölgyesi Józsefet és Tölgyesiné Marikát, és a közgazdász lányukat Ritát, Robi anyukáját, aki a Lorántffy iskola diákja volt. Az ifjú tehetséget édesapja, Zoli nevezte be a versenybe, hogy kint élő diákként megmérettesse magát egy magyar tanulmányi versenyen. Robi hazarepült, Budapesten írta meg a megyei fordulót és az egyéb körzeti kategóriában 111 ponttal első helyezett lett. Aztán jött a döntő Kecskeméten, ahol évfolyamonként 20 tanulót díjaztak. Robi a kilencedik lett, úgy, hogy magyar iskolába sosem járt. A szülők otthon tanultak vele, a tiszaújvárosi nagyapa pedig skype-on készítette fel Robit a versenyre. Kategóriájában, a negyedik évfolyamon több mint 7000 tanuló indult, a döntőbe csupán 78 tanuló jutott be, köztük Robi.
berta
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.