Lényükből fakad az éneklés megszerettetése

A Four Fathers Énekegyüttes műsorával ért véget az „Adventi hangolódás" rendezvénysorozat zenés produkcióinak sora a Városháztéren. Az „a cappella" műfajában tevékenykedő formáció tavaly ünnepelte alapításának harmincadik évfordulóját, ennek kapcsán a kvartett indulásáról és a hangszerkíséret nélküli éneklés jellegzetességeiről Frech Zoltánt kérdeztük. 

- 1995-ben alakult meg a Four Fathers, hogyan ismerték meg egymást? - A Debreceni Zeneművészeti Főiskolára jártunk hárman. Én magánének szakra, a tenorunk, Boros Sándor nagybőgő szakon végzett, ezt követően kezdte a szolfézs-zeneelmélet szakot, Batki László pedig zongora- korrepetitor szakirányon diplomázott. 

Jó barátok voltunk, már a főiskolán összebarátkoztunk, és sorban kerültünk be a Honvéd Együttes Férfikarába: én 1992- ben, Laci 1994-ben, Sanyi 1995-ben, Mukli Gyula pedig 1998-ban. Gyuszi egyébként egy tagcsere folytán 1999-ben került be a Four Fathers Énekegyüttesbe, tehát ebben a felállásban már huszonhat éve működünk együtt. Annak idején a Honvéd Együttes Férfikarának tagjaiként úgy éreztük: a nagy formátumú művek - szimfonikus költemények, oratóriumok és egyebek - mellett jó néha egy kicsit könnyedebb műveket énekelni, amelyekhez jóval alacsonyabb létszám is elegendő. 

Az egyik srác - aki sajnos már nincs közöttünk - hozott kottákat az Egyesült Államokból és Németországból, hiszen a '90-es években még nem voltak nagy hagyományai itthon a férfikvartett- éneklésnek. Ezeket a műveket először még csak a busz hátuljában énekelgettük, amikor úton voltunk vidékre a férfikarral. Amikor pedig összeállt a dolog, megmutattuk a kollégáknak. Mindenkinek nagyon tetszett, ezért azt mondtuk: kilépünk a közönség elé. 

El is kezdtünk magunknak szervezni fellépéseket. Először egy ismerősünk éttermében énekeltünk el néhány dalt, majd egyetemi gólyabálon is felléptünk, ezt követően pedig már érkeztek a meghívások. Közben egyre több számot tanultunk meg, és kialakult egy igazán színes repertoár, amelynek minden darabját egy kicsit a magunk képére formáltuk. Magyarországon az elsők között voltunk, akik így, hangszerek nélkül álltak ki a közönség elé énekelni, továbbá biztosan tudom, hogy van még jó néhány olyan énekegyüttes, amely a mi hatásunkra kezdett el működni, és a mai napig folyamatosan koncertezik. Ez nagy öröm számunkra. 

- Milyen mérföldköveket tartanak számon az elmúlt harminc évből? 

- 1997-ben jelent meg az első lemezünk, amelyen Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas színművész, énekes is közreműködött. Egyebek között Gershwin-műveket, spirituálékat és egyéb kedves kis dalocskákat énekeltünk. A következő nagylemezünk 1999-ben jelent meg, amelyen a barbershop stílust domborítottuk ki, 2001-ben a '70-es, '80-as évek magyar slágereit dolgoztuk át, de valójában minden korszakból éneklünk. Szóval a lemezmegjelenések mind-mind mérföldkövek. De mérföldkőként tartjuk számon a 2009-ben tett turnénkat az Egyesült Államokban és Kanadában. Szép élmény volt. 2008-ban Bulgáriában léptünk fel, de a Felvidékre ugyancsak sokszor hívtak minket. Nagyon öröm számunkra az is, hogy 2019-ben Magyar Bronz Érdemkereszttel ismerték el a munkásságunkat. 

- A hangi adottságokon és a műfaji sokszínűségen kívül milyen egyéni jellegzetességek teszik egyedivé a Four Fatherst?

- Sanyinak igazán jó, „gumiarca" van, azaz mimikában rendkívül erős, és ezt nagyon szereti a közönség. A másik tenorunk, Gyuszi, a maga lazaságával, eleganciájával és a rá jellemző csibészes énekléssel hozza azt a bizonyos pluszt az együttesbe. Laci a „csendes őrült", aki rendre váratlan dolgokat produkál a színpadon, én pedig - mivel színész is vagyok - az összekötő szövegeket mondom. Mindemellett pedig igyekszünk tisztán és szépen leénekelni az adott szólamot. 

- Milyen kihívásokat tartogat a hangszerkíséret nélküli éneklés?

- Sokszor nehézséget okoz, hogy csupán a hangosításra vagyunk bízva. De akusztikus koncerteket is vállalunk például egy templomban, egy iskola aulájában, egy borászat pincéjében vagy egy kastély báltermében. A 2001-ben megjelent lemezünkön több mint négy szólamban énekeltünk, általunk szintén több szólamban felénekelt hangzenekari alapra. Azaz hangszereket is utánzunk: nagybőgőt, harsonát, hegedűt, dobot, trombitát, gitárt. Tehát olykor alkalmazunk hangzenekari alapot, de boldogan eléneklünk másfél-két órát hangszerkíséret nélkül is. Mindez sok-sok gyakorlás és hosszú évek munkájának eredménye. 

- A közönséggel való erős kapcsolat kialakítása fontos a hangszerkíséret nélküli formációk esetén… -

Maximálisan arra törekszünk, hogy valóban ne csak úgy kiálljunk és elénekeljük egymás után a számokat, hanem tényleg szeretnénk „adni". Szerintem - még ilyen hosszú idő eltelte után is - látszik rajtunk, hogy élvezzük, amit csinálunk, a publikum pedig hálás ezért. Minden fellépésünkön gyorsan „megnyerjük" a közönséget: akár egy adventi koncerten, de alsó tagozatos gyerkőcöknek tartott, interaktív énekórákon is. Szeretjük érezni a kapcsolatot a közönséggel, szeretjük a játékot is a színpadon, a lényünkből fakad az a szándék, hogy a szórakoztatáson túl megszerettessük az éneklést - a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt. 

Ördögh István