Legyen mindig karácsony!
Szeretem az ünnepeket, a hagyományokat. A karácsony számomra az ünnepek ünnepe, a fényé, az élet megújulásába vetett hité. Ahogy tavasszal a természet újjászületik, a karácsony lelkünkbe hozza el a fényt. Az adventi napok békés várakozásában a tél ajándékot hozott a város lakóinak: nagy pelyhekben havazva a fehér tisztaságával lepte be az utcákat, fákat, tereket, mintha csak azt üzenné: - Ilyen tiszta lélekkel várjátok ti is a szeretet ünnepét! Hazafelé utam a téren át vezet, amely most díszvilágításban csillog. Közepén a város karácsonyfája, tán most a legszebb és legnagyobb.
Lágy zene és a kürtőskalács fahéjas illata lengi be a teret. Kis fabódékban ajándékok, édességárusok és forralt bort kínálók várják az ide látogatót. A harangjáték ritmusára legszívesebben tánclépésekben folytatnám utam. „Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel…" dúdolok egy dalt. Szeretem a várost és ezt a teret, megannyi rendezvény színterét. Közel ötven éve városlakóként, a hétköznapok csöndes békéjében is jó itt sétálni, de igazán a tavaszi és nyári fesztiválok, sport rendezvények, télen az adventi ünnepségek meghitt találkozásaira emlékeztet. Ajándék a várostól, mint a mostani jégpálya a tér egyik szegletén. Vidám fiatalok, gyerekeikkel korcsolyázó szülők suhannak jegén, élvezve a tél örömeit. Állok a fa előtt.
Csillogó díszei varázsában régi karácsonyi emlékek villannak fel. Időutazásom ez. Kislányként még anyukámmal alszom, és háta mögül lesem a fenyő félhomályban forgó gömbjeit. Régi, mesélő díszek voltak. Manók, tündérek, törpék, angyalkák. Kedvencem egy igazi angyalhajjal körbefont arcocska volt. Ő megnyugtatott, elaltatott. Álmomban mosolyogni láttam. Tini korom karácsonyai is békében, szeretetben teltek.
Nemcsak lélekben vártuk a karácsonyt, de feldíszített otthonunk és asztalunk is ünnepelt. Még most is látom anyukám dolgos kezét, ahogy készíti a finom étkeket. Apukám meg rágyújt egy parfümös cigarettára, ami a fenyőillattal együtt belengte a szobát. A sarkában feldíszített fa elvarázsol. Papírt ragadok és leírom érzéseimet. Felolvasva, szüleim örömkönnyeitől én hatódom meg. Mindez 16 évesen. Az írás ma is megvan. Kincses dobozom legalján lapul. Karácsony volt akkor is, amikor mint egy ajándék, beköltözhettünk saját kétszobás lakásunkba. Megszámoltam: nyolc ajtaja volt. Az új bútorokhoz már csak egy tévét és egy csillárt lehetett venni. Tavaszig a hideg erkély vette át a hűtőgép szerepét.
Amikor végre megvettük, kislányom az óvodában mesélte el, hogy anyukája örömében megpuszilta az ajtaját. Nem voltak könnyű évek, de ma sem az mindenkinek. Végletek között élünk a sok és a nincs között. Mekkora ellentét, amikor egy boldog nagymama kipakolta előttem a pénztárnál, az üzlet fél játékkészletét, majd a bolt előtt két, a hidegben átfagyott testvérke állt elém: nénike visszavihetjük a bevásárló szekeret? Utánuk néztem, ahogy a pár éves kisfiú szalad vissza vele. Alig érte fel… Könny szökött a szemembe. Sajnáltam, hogy a kocsi csak húszassal működött. A másik csokit kapott. Jó szeretve lenni, és jó, ha szeretsz. A karácsony üzenete is ez. Milyen jó érzés, ha az utcán a szembejövő rád mosolyog. Nem is kellenek szavak, elég az a bíztató mosoly. Jobb kedvre derít, erőt ad. Számomra ezek az ünnepnapok. Ilyenkor minden nap karácsony!
Gál T. Olgi