Kurtizánképző a könyvtárban

 Kurtizánképző párkapcsolati stand up-ot hozott Gyimesi Ágnes színésznő, művésznevén Zina a Tiszaújvárosi Hamvas Béla Városi Könyvtárba. A telt házas előadáson a máskor csendes könyvtári aula nevetéstől zengett, Zina ugyanis mindig kimondja, amit gondol a maga nyers, pikírt stílusában. A téma a párkapcsolat és a nőiség volt, mindez némi humorral és iróniával fűszerezve.

- Az ember felkapja a fejét, ha azt hallja, hogy Kurtizánképző. Mire is kell gondolni?

- Leegyszerűsítve ez egy párkapcsolati stand up, bár én gyűlölöm a stand up szót, holott azt csinálom. Az előadás nagy része improvizáció, arra reagálok, ahogy a nézők reagálnak rám.

Elég sokára tanultam meg a humort, 35-40 éves korom között, addig igazi drámakirálynő voltam, mindent vér komolyan vettem, de aztán valahogy beütött az anyag. A humor és az önirónia nagyon fontos, így az én létemen keresztül átszőtt történeteket hallanak a nézők, és az ő reakciójukkal dolgozom, abból szűröm le, hogy merre tovább, meddig mehetek el. Közel 11 éve csinálom már ezt, több mint ezer előadással a hátam mögött azt kell mondanom, hogy bármeddig.

- Mik a leggyakoribb reakciók erre az őszinteségre, a pikírt stílusra? 

- Szeretettel csinálom, úgyhogy szeretetet kapok. Volt már olyan, akinek villant a szeme az elején, de 10 perc után ő is megadta magát. A nézők 90%-a érti, hogy miről van szó, és nem csak a nők, mert ugyanolyan esendők vagyunk mindannyian, tele vagyunk gondokkal, keressük az örömforrást. Egy történet számtalan módon elmesélhető, én valahogy mindent egyneművé formálok, ahol nem számít, hogy ki milyen ember, mindenki magára ismer és rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Sokak szerint segítő történetsor, amit csinálok.

- Hogyan tudod interaktívvá tenni, nem vagyunk ehhez túl szégyenlősek? 

- Nem, inkább prűdek. Az előadás elején tisztázom a játékszabályokat, mert lesz káromkodás, őszinteség, de aki belemegy a játékba, az érzi, hogy biztonságban van. Amikor elkezdődött az interaktív színház, sokan csak piszkálni kezdték a nézőket, de ez nem erről szól. Ha már felajzod őket, meg kell oldani a helyzetet, magadhoz kell ölelni őket. Nálam felolvadnak a határvonalak, nincs színpad, nézőtér, ugyanolyanok vagyunk, és csak beszélgetünk

. - Férfiaknak nincs ebben helye? 

- Dehogy nincs! Akkor kit piszkálnék?! A Kurtizánképzőn a férfiak jönnek elő a hibáikkal együtt, a nők pedig diplomát, kultúrtörténeti szakirányú végzettséget kapnak. Az Úr-kurzuson pedig a nők jönnek elő. Egyszer a férjem, miután kb. 40-szer látta az előadásomat, leültetett, és diktálni kezdte a hosszú listát, hogy mi a problémája velem, ezt kidolgoztam, ebből lett az Úr-kurzus. 

A nők könnyebben kezdenek kutakodni és megoldást keresni a gondjaikra, a férfiak titkolják, mert gyengeségnek érzik. Azt hiszik, isznak két pálinkát, aztán elmúlik minden, de az előadáson ők is mindig megnyílnak és ez csodálatos. - A magánéletben is ennyire őszintén és nyíltan kimondasz mindent? - 30 évesen eldöntöttem, hogy nem akarok többet hazudni, megjátszani magam. Én konfliktus kirobbantó vagyok, mert utána jó lesz. Minden hiba oka a kommunikáció, ha elhúzzuk a konfliktust, gyomorgörcsöt, fejfájást okoz, hosszútávon a mentális, sőt a fizikai egészségünkre, az immunrendszerünkre is hathat. Bár nem vagyok orvos, és nem tudatosan csinálom, de ösztönösen érzem, hogy ettől jobb lesz, na és ez a lényege a Kurtizánképzőnek, hogy beszéljünk, beszéljünk. 

venna

0
Könyves vasárnapi programok
A magyar történelem nyomában

Kapcsolódó hozzászólások