Krónika 40 - Hogyan oktatják a történelmet?

Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt 40 évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. A rendszerváltás idején nem csak az orosztanároknak kellett elgondolkodniuk, hogy hogyan tovább, hanem a történelemtanárok is törhették a fejüket, hogy mit mondjanak, mi történt 1945 után. Az 1992/93-as tanév második felében a negyedikeseknek még mindig nem volt történelemkönyvük az akkor már Eötvös József Gimnázium és Szakközépiskolában, helyette egy lilafedelű vékonyka füzetet kaptak Állampolgári Ismeretek címmel. Az alábbi cikk 1990. október 11-én jelent meg a Leninvárosi Krónikában.

A tanév kezdetekor még szinte nem is volt olyan osztály, amelyik összes tankönyvével együtt ülhetett volna be az iskolapadba. Mára ez a helyzet valamelyest javult, csupán az általános iskolák hatodik osztályának új orosz nyelvkönyve - mely igen keveseket érint - és a hetedikesek történelem és állampolgári ismeretek feladatlapja hiányzik. Megjelentek tehát, s a diákok használják is azokat a történelem tankönyveket, melyeket igen erős kritika fogadott. Vonatkozik ez - a történelmi események menetét tekintve - különösen a nyolcadikosok tankönyvére

. - Hogyan, milyen formában, s főleg, mit lehet oktatni ilyen körülmények között? - kérdeztem az 5. Sz. Általános Iskola egyik történelem szakos pedagógusát, Varga Ákost.

- Az ideiglenes tankönyv, hangsúlyoznám az ideiglenes szót, legnagyobb hibája, hogy rendszertelen, hogy kihagy fontos eseményeket, hogy nem fogalmaz egyértelműen, jellemző rá a kapkodás, a szétszórtság, a könyv maga az eklektika. Persze, azt nem szabad elfelejteni, hogy az ideológiai folyamat mindig a rendszerváltási folyamat után következik, az ideológia kialakítása mindig az utókorra vár. Voltaire egyik mondása jut eszembe: 

„A történelem mese, amiben megállapodtak az emberek." Az a véleményem, hogy a tankönyvek az elmúlt 40 évben is rosszak voltak, s ha egy tankönyvnek „joga van" rossznak lenni, akkor az az időszak éppen most van. Én nagyon jól elboldogulnék egy nem megfelelő történelemkönyvvel, ha az élet más területein jobb lenne a helyzet.

- Kicsit elkalandoztunk a témától. Visszatérve az oktatásra: amíg nem jelent meg az ideiglenes tankönyv, a tanárok saját belátásuk, pártállásuk, felfogásuk szerint tanították a történelmet? -

Valóban, soha ilyen szabadságuk nem volt a tanároknak, hiszen azért, mert rendszerváltás van, nem lehet nem tanítani. Én ezt az átmeneti időt ismétlésre fordítottam. Bár, ha jobban belegondolunk, a marxista szemléletű történetírás már az őskortól kezdve érezteti hatását. Hiszen már az őskorban sem volt egyenlőség, a varázsló, a legügyesebb vadász kapta a legtöbb élelmet. De kétségtelen tény, hogy a legtöbb átértékelésre szoruló esemény a legújabb korban, azaz a nyolcadikos tananyagban fordul elő. Eddig volt egy egységes szemlélet - eszi, nem eszi, nem kap mást alapon -, most viszont nincs még hivatalos állásfoglalás. 

Nekünk a történelmi eseményekről le kell hámozni az ideológiai megközelítést, de vigyáznunk kell arra, hogy ne adjunk újabb ideológiát. Mit lehet így tanítani? Például portrékat. Napóleon született, császár lett, száműzték, meghalt. Hogy politikai kalandor volt-e, vagy őfelsége a császár? Nem ezt kell megtanítani, hanem a konkrét tényanyagot. Lehet úgy tanítani - s szerintem ez a helyes -, hogy egy-egy eseményről elmondom a gyerekeknek, hogy hogyan ítélte meg például a neosztálinista, a marxista rendszer, megmutatom a palettán levő összes színt, s a diák majd kikeveri magának a megfelelőt. Ehhez az alapot, a megközelítési utakat megkapta.

- Az imént beszéltünk arról, hogy nincs még hivatalos állásfoglalás a történelemmel kapcsolatban. Sok szülő megkérdezheti ilyenkor, hogy ha a történészek sem állapodtak még meg, hogy kaphat az én gyerekem a feleletére egyest? 

-A tényeket szigorúan meg kell követelni. Mondok egy példát: az 1917-es oroszországi eseményeket pontosan tudja a felelő, s megindokolja, hogy miért tartja forradalomnak, ötöst fog kapni. Ha az eseményeket pontosan ismeri, és megindokolja, hogy miért nem tartja forradalomnak, az osztályzat akkor is ötös. Szerintem becsületes tanár engedi ellentmondani a diákot. Másképp nagy zavar alakulhat ki. Nyomtatott könyvben ezt olvastam, apám ezt állítja, nagyapám teljesen mást, a tanár bácsi meg egy harmadik variációval áll elő. Hogyan igazodjon el így egy 14 éves gyerek? Egy apró történet jut eszembe: matematikaórán láttam, hogy az egyik gyerek félig alszik a padban, ezért felszólítottam, és megkérdeztem tőle, mi a rossz a táblán levő példában? A gyerek félálomban elkezdett kántálni: rossz az, amit a sátán sugall... Mire a padtársa rángatni kezdte a köpenye ujját: Te, buta, ezt a hittan órán kell mondani. Hát én ezt szeretném elkerülni. Hogy a gyerek rákényszerüljön: apának ezt kell mondani, a tanár bácsinak azt. Szerencsétlen helyzet az is, hogy nyolcadikban a szocializmus kísérletét, a felfelé ívelést tanítjuk, a gyerek pedig a leszálló ágban él. Azt tanulja, hogy a kapitalisták kizsákmányolják a szegényeket, s azt látja, hogy lebontják a berlini falat, s nem az NSZK-sok özönlenek az NDK-ba, hanem fordítva. El kell ismerni, hogy a marxizmus része a történelemnek, s Szent Istvánt sem kárhoztatjuk azért, mert dolgoztatta a jobbágyokat, de ez nehéz feladat. A gyerek hajlamos a bírálatra, a dolgok összemosására, az egyszerűsítésre, a skatulyázásra, kötődik a csak jóhoz, a csak rosszhoz. S így, ilyen egyértelműen nem lehet a történelmet felfogni. Ezért szükséges az, hogy hagyjuk ellentmondani, hogy vitatkozzunk, hogy beszélgessünk, hogy több szempontból megvilágítsunk eseményeket. Valahogy a nyolcadikos történelemkönyv előszavában idézett gondolatsor szerint: A professzor áradozik arról, hogy milyen nagyszerű dolog volt Amerika felfedezése, meghódítása. Mire a diák visszakérdez: Biztos, hogy ilyen nagyszerű volt ez a leigázott bennszülötteknek is? Tamás Mariann