Krónika 40 - Szanyi Andor világbajnok!

Folytatjuk sorozatunkat, melyben a 40 éves Tiszaújvárosi Krónikában az elmúlt 40 évben megjelent írásokból tallózunk, egyetlen rendezőelvet tartva szem előtt - mindig az adott év aktuális lapszámából szemlézünk. Ahogy vége az uborkaszezonnak, egyre több az érdekes hír, melyekből nehéz válogatni. 1986-ban például arról írtunk, hogy Barátságvonat indul Miskolcról Leningrádon át Vilniusig. Az 1988-as tanévnyitó egyben jubileumi ünnepség is volt a gimiben, akkor volt 25 éves a Kun Béla. 1991-ben háború volt a szomszédban, a Segítsünk a menekülteknek! című cikkben a Szabad Demokraták Szövetsége gyűjtött ruhaneműt, takarót, kötszert, gyógyszert, élelmiszert és pénzadományt a jugoszláviai menekültek megsegítésére. De a legfontosabb hírről a Leninvárosi Krónika 1985. szeptember 5-i számában tudósítottunk: Szanyi Andor világbajnok lett.

Szinte szenzációként futotta be a világot a hír: Szanyi Andor, a magyar súlyemelősport kiemelkedő alakja, Svédországban a 100 kg-osok versenyében három aranyérmet nyert. A hírügynökségi beszámolók szerint régen látott nagy küzdelemben dőlt el az elsőség sorsa. A „nehéz fiúk" összecsapására zsúfolásig megtelt a södertäljei sportcsarnok nézőtere. A szurkolók mintha megérezték volna - nem mindennapi élményben lesz részük! S erről olyan kitűnőségek gondoskodtak, mint az olimpiai és Európa- bajnok román Nicu Vlad, a szovjet világbajnok Kuznyecov és honfitársa és ifjúsági világbajnok Sevcsik. Természetesen nem feledkezhetünk meg a magyar Európa-bajnokról, Szanyi Andorról sem. Szakításban Szanyi Andor egyéni csúcsán, a 180 kilón kezdett, aztán egyből 185-ön folytatta. 

Elhibázta, de higgadtan javított és világbajnok lett! A lökésben szintén egyéni csúcsán - 220 kg - kezdett. Sikerrel. A 227,5 kg nem sikerült. Újabb kísérlet helyett azonban Szanyi - nagy meglepetésre - 230 kg-ra emeltetett. S a sikeres gyakorlat újabb két - szakításban és összetettben is - aranyérmét jelentett. Ilyen bravúrra utoljára Baczakó Péter volt képes a moszkvai olimpián. 100 kg.

Összetettben világbajnok: Szanyi Andor (edző: Zöldi Mihály) 415, új országos csúcs, régi: 400, Szanyi, 1985 - (185 új országos csúcs, régi: 182,5 Hlavati, 1984, - 230, új országos csúcs, régi: 220, Szanyi, 1985), 2. Kuznyecov (Szovjetunió) 407,5 (185, 222,5), 3. Vlad (Románia) 405 (185, 220), ... 6. Bökfi János (Magyarország) 385 (175, 210). Szakításban világbajnok: Szanyi 185, 2. Vlad 185, 3. Kuznyecov 185, ... 5. Bökfi 175. Lökésben világbajnok: Szanyi 230, 2. Wyssuwa 225, 3. Kuznyecov 222,5, ... 6. Bökfi 210. Azonos eredmény esetén a verseny előtti testsúlykülönbség döntött, ha ez megegyezett, holtversenyt hirdettek. (gig)

0
Vigyáznak rájuk
Tiszai edzőtáborban a ciprusi fiatalok

Kapcsolódó hozzászólások