Kötelezővé tett postai partnerség

Március 28-ától minden magyar webáruháznak kötelező lesz a Magyar Postát is felvenni a kiszállítást végző partnerek közé. Az erről szóló kormányrendelet december végén jelent meg, óriási felháborodást keltve a hazai webshop tulajdonosok körében, akik szerint az új rendelet nem csak az ő érdekeikkel ellentétes, de erősen torzítja a versenypiacot is. A csomagküldés régen gyakorlatilag egyet jelentett a Magyar Postával, ma már azonban ez közel sincs így. Az online vásárlás a virágkorát éli, így egyre bővül a futárcégek piaca is. Juhász Adrienn, a Pallium Használtruha Üzletek és Webáruház ügyvezetője jelenleg két futárszolgálattal áll szerződésben, márciustól azonban honlapján a postát is fel kell tüntetnie, mint kiszállítási opció. 

Ő már korábban is szerződött a postával, ám több problémája is volt velük, így felmondta az egyezséget. Most szorult helyzetbe kerülhet, hisz nincs választási lehetősége. - Nem örülök, hiszen mi 2017 óta szállíttatunk csomagokat, nagyon sok partnerünk volt már, a GLS, a DPD, a Sprinter, a Packeta, és köztük volt a posta is, de csak egy ideig - kezdte Adrienn. 

- Náluk fordult elő először, hogy eltűnt egy csomagom, amit aztán nem is térítettek meg teljesen, de sokszor nem sikerült a kézbesítés, a futár letette postán maradóra, és sok volt az át nem vett csomag. Valamint hiába kötöttünk szerződést, végül nem azokkal az árakkal számoltak el felénk, nagyon nehéz elérni az ügyfélszolgálatot, és sok volt a késés is, ezek miatt bontottunk szerződést. Nagy hátrány ez az új rendelet a webáruházaknak, mert a szerződéssel bizonyos csomag darabszámot is vállalniuk kell, de a kis webáruházak nem tudnak akkora forgalomnövekedést generálni, hogy jóval több csomagot tudjanak feladni. Ezért, hogyha mondjuk napi öt darabra kötünk szerződést a Packetával és most belép az MPL, akkor osztódik a csomagszám és nem tudjuk vállalni a napi ötöt a Packeta felé, innentől kezdve az ő áraik már nem érvényesek, sőt, árat is emelhetnek. 

Az is probléma, hogy a posta szabja meg az árakat, így a rejtett költségeinket, úgymint a címke, a csomagolás, nem tudjuk a szállítási díjba építeni. Annak a webáruháznak, amelyik nem akar piaci szerződést kötni a Magyar Postával, regisztrálnia kell a szolgáltatásra. Ebben az esetben a posta nem a webshop telephelyén veszi át a küldeményt, illetve ilyenkor nincs előírt csomagszám, amit a webáruháznak teljesítenie kell, tudtuk meg dr. Mikecz Pétertől, a Magyar Posta Zrt. marketingkommunikációs főigazgatójától. 

- Az új kormányrendelettel a Magyar Posta feladatot, több mint kétezer település lakói pedig lehetőséget kaptak, a döntés értelmében ugyanis minden magyar településen elérhetővé válik a házhoz rendelés lehetősége - mondta Mikecz Péter. 

- Mi a különbség a szerződéskötés és a regisztráció között? -

Amennyiben piaci szerződést nem kíván kötni a webshop a postával, akkor egy regisztráció szükséges ahhoz, hogy a szolgáltatást igénybe tudja venni. Ilyenkor nem a webáruház telephelyén vesszük át a küldeményt, illetőleg nincs elvárt volumen a webshoppal szemben, ugyanakkor lehetőséget biztosítunk egy piaci alapú szerződéskötésre is, amikor további kedvezményeket lehet igénybe venni a szerződés keretei között.

- Mekkora többletmunkát jelent ez a postának? 

- Több, mint ezer webáruházzal egyébként is van már szerződésünk, most pedig folyamatosan várjuk az újak jelentkezését. Van rá kapacitásunk, amit az évi végi csúcsidőszakunk is bizonyít. Októbertől decemberig csúcsra volt járatva a Magyar Posta logisztikai szolgáltatása, ilyenkor 20-30%-kal nagyobb csomagvolument is tudunk kézbesíteni. Ez éves szinten akár 30-35 millió küldeményt is jelenthet, volt olyan decemberi nap, amikor mintegy 250 ezer küldeményt juttatott el a Magyar Posta a címzettekhez. 

venna 

0
Szépkorúak évértékelő közgyűlése
A kutya még nem ette meg a telet

Kapcsolódó hozzászólások