Kiss Máté az Európa-bajnokságon
SAKK. A múlt héten tért haza Kiss Máté Prágából, ahol Európa bajnokságon vett részt. A 11 éves tehetség a sakktudását mérte össze a nemzetközi mezőny versenyzőivel. Negyven ország több mint 650 fiatal sakkozója ült le a táblák mellé. A magyar delegációval 30 versenyző érkezett a cseh fővárosba U8-as korosztálytól az U18-as korosztályig. A tiszaújvárosi Kiss Máté egyéniben és csapatban is versenyzett. Előbbiben U12-es korosztályban egyedüli magyarként, utóbbiban az U14- esek között.
- A korábbi versenyeken, amiken indultam, jó helyezéseket értem el, például diákolimpián harmadik és negyedik helyezésem is van, de az országos bajnokságon is ötödik lettem, ezért úgy gondoltuk anyával és az edzőmmel, hogy jelentkezem az idei Európa bajnokságra - mondta Máté.
- Én a gyors játszmákra neveztem, ezeket blitznek és rapidnak nevezik. A blitz igazi villámjáték, egy parti összesen három percig tartott, a rapid egy kicsit lassabb, ott tizenöt percig ment egy meccs. A csapatunk eredményével elégedett vagyok, mert több, mint harminc indulóból a tizenkettedik helyen végeztünk, az egyéni nem ment olyan jól, ott a mezőny második felében végeztem.
- Az Európa bajnokság igazából egy próba volt, hogy megnézzük azt, hogy Máté tudása hol áll egy nemzetközi mezőnyben - veszi át a szót Sperg Ágnes, Máté anyukája. Ő kísérte el a versenyre a tiszaújvárosi sakkozót.
- Ez a verseny jó iránymutató nekünk, sokat tanult belőle Máté. Kiderült, hogy bőven van még mit tanulni és még több edzésmunkát kell beletenni, ahhoz, hogy jó eredmények szülessenek. Máténak jó képességei vannak és kellő gyakorlással ott lehet az ország élmezőnyében. Egyébként az EB-n is születtek szép magyar eredmények, például az U10-es és az U18-as kategóriában is bronzérmet hoztak el a fiúk.
- Mennyi időt töltöttetek Csehországban?
- Öt nap alatt 34 partit játszott Máté, így egy elég intenzív időszak van a háta mögött. Látszott, hogy a vége felé már fárad, de ügyesen helytállt - teszi hozzá az anyuka.
- Reggeli után már kezdődtek a meccsek, ebédig játszottunk, aztán délután következtek az újabb fordulók - meséli Máté, hogy hogyan telt egy napja.
- Ebéd után mindig volt egy kis szünet, amit azzal töltöttem, hogy gyakoroltam.
- Gondolom nem csak tanulásban, hanem élményekben is gazdag volt az utazás…
- Igen, nagyon tetszett minden. Hét órát utaztunk vonattal, de nem unatkoztam, mert egész úton sakkoztam egy szír származású edzővel. Kicsit megnehezítette a dolgomat, hogy angolul ment az edzés, de nagyon jó volt, nagyon élveztem. Aztán amikor odaértünk nem tudtuk elfoglalni a szállásunkat, mert nem voltunk benne a rendszerben. Volt pár ilyen zökkenő, de összességében jól éreztem magam, mert a versenyeken jó volt a hangulat és jó volt egy kicsit szétnézni Prágában, mert még soha nem jártam ott.