Kifeszített íjak a Laza Plázánál

ÍJÁSZAT. A Bükk Kupa második fordulóját rendezték meg Tiszaújvárosban a hétvégén. A Laza Pláza területén a Feketekese Íjász Egyesület szervezett 3D-s vadászversenyt, amire 130 versenyző nevezett főleg a környékről, de messzebbről is érkeztek íjászok. - A 3D-s verseny azt jelenti, hogy élethű méretű állatokra lövünk - magyarázza a verseny menetét Szász Róbert, az Észak-Magyarországi Régió vezetője. - Ezek a célpontok gumiszerű anyagból készültek, amik nagyon jól megfogják a vesszőt. Van rajtuk célzóna, az egész állat teste az ötöt ér, nyolcas a tüdőzóna és a tízes, tizenegyes a belső zónák, ezeket kell eltalálni. A versenyző odaáll, beméri a távolságot, és igyekszik úgy eltalálni, hogy a megfelelő pontszámot kapja érte. A verseny végén az eredményeket értékelik. Ez a verseny, amin most vagyunk egy kupasorozat, ami összesen háromfordulós, ez a második forduló. A kupán résztvevő versenyzőknek akkor lesz értékelhető az eredményük összességében, ha legalább két fordulón részt vettek. Összesítjük a pontszámokat, és ez alapján jutalmazunk. Tóth Géza 25 éve íjászkodik, és évek óta a városi egyesület tagja. 

- Annak idején az egyik barátom, Mándity László beszélt rá, hogy próbáljam ki ezt a sportot - emlékszik vissza Géza. 

- Szinte azonnal megtetszett, és azóta űzöm, nagyon szeretem, mert rendkívüli módon nyújt kikapcsolódást. Emellett sok szép eredményem is van. Nagyon büszke vagyok az egyik szlovákiai versenyemre, ahol azt pontozták, hogy adott időn belül ki lőtt többet. Én nyertem el azt a trófeát. Illetve régebben rendeztek a Diósgyőri várban távlövészetet, amit én nyertem meg háromszáz íjász közül. Rada Ilona szintén a profik között versenyzett a tiszaújvárosi terepen. Egy világbajnoki, két Európa- bajnoki és számos országos cím boldog tulajdonosa. 

- A fiam kezdett el először íjászattal foglalkozni, én pedig megkérdeztem az edzőjét, hogy én is csatlakozhatom-e - meséli Ilona. - Ennek már jó pár éve. Teljesen magával ragadott, mert ez egy olyan sport, ami szinte rögtön sikerélményt ad, a másik, amit nagyon szeretek benne, hogy nagy mértékben fejleszti a koncentrációt, segít megtanulni azt, hogyan zárjuk ki a külvilágot. A főszervező tiszaújvárosi egyesület néhány éve pár lelkes taggal újraszerveződött, ma már huszonheten vannak. 

- Alapvetően az íjászat hozzátartozik a magyarsághoz és a tradíciót őrizni kell - nyilatkozta lapunknak Tóth Róbert, a városi egyesület elnöke. 

- Azért dolgozunk, hogy a hagyományok fennmaradásáért ne csak szóban, elméletben, hanem valóban tegyünk is. Fontos, hogy megfogjuk a gyerekeket, a fiatalokat, hogy próbálják ki, csatlakozzanak hozzánk. Bár a létszámnövekedés beindult, az egyesületünk folyamatosan fejlődik, de ahhoz, hogy mindig előrébb léphessünk, támogatásra, támogatókra van szükség. 

ema

0
Lehmann a hetedik, Kiss a tizedik
A Karcag hajrázott jobban

Kapcsolódó hozzászólások