Hason egészen más
Sokszor számolt be arról lapunk, hogy a lengyelek és a szlovákok nagyon kedvelik a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőt. Ám kiderült, nem csak ők. A háború sújtotta Ukrajnából, sőt a ködös Albionból is érkeztek vendégek. Nem is akárkik! Fotóriporterünk az idei Strandfesztiválon járva keresett témát - és talált. A pázsiton süttette magát a nappal, a gyepen heverve hason, mást keresve, mint ami megszokott. Oly' sokszor örökítette meg a lengyel és szlovák fürdőzőket, az önfeledten lubickoló gyerekeket, a településkártyával kedvezményesen strandoló környékbelieket, a büfésoron falatozó, italozó embereket, hogy már unta.
Most mást keresett (mint mondám, hason), s láss csodát - talált. Először egy hangos kiáltásra lett figyelmes: Napad!- kurjantotta valaki. A hang irányába fordítva fejét, nem hitt a szemének. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök volt személyesen az illető. Rohant a hűsítő habokba. Nagy hal akadt horogra, azaz lencsevégre, gondolta fotósunk, és elégedetten indult lenyomni egy pofa sört. Ám torkán akadt az első korty. A fesztiválszínpadtól kissé távolabb Mr. Bean alakja tűnt fel, amint élvezettel nézte, hallgatta az aktuális fellépőt. Átkozott legyek, ha ez nem Atkinson! A Rowan - eszmélt, és kattintott képcsinálónk. Mr. Bean nem rohant, állt mereven. Mosolya azt üzente: Én sem csinálnám jobban.
-efel-
PDF archivum
-
2026.10.15
2026. 42 hét - 2026. október 16. -
2026.10.08
2026. 41 hét - 2026. október 8. -
2026.10.01
2026. 40 hét - 2026. október 1. -
2026.09.24
2026. 39 hét - 2026. szeptember 25. -
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18.