Fess-ésszel a környezetért

A Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvodában sok-sok éve működnek különféle tehetséggondozó műhelyek. A Tündérkert óvodában az elmúlt évben a Töprengő csodabogarak matematikai, és a Kezek szárnyán vizuális tehetséggondozó műhelyekben tanulhattak, fejlődhettek a nagycsoportos gyerekek. Kedden kiállítással egybekötött évzárót rendeztek a programban résztvevő gyermekeknek. 

Csörgődob gyógyszeres tégelyből, rumbatök flakonból vagy csörgőkarika gémkapcsokból. A legkülönlegesebb hangszerek sorakoztak a Tündérkert óvoda egyik csoportszobájában kedd délután. Egytől-egyig a gyerekek munkái, ők alkották az újrahasznosítás jegyében. A környezetvédelem és a természetismeret hangsúlyos téma a tehetségműhelyekben, csakúgy, ahogy az egész óvodában. 

- Ebben a korban még igazából tehetségígéretekről beszélhetünk, hiszen még nagyon picik - magyarázta Ábrók Andrea óvodapedagógus.
- Mindenki tehetséges valamiben, az óvó nénik és szülők feladata felfedezni, hogy mi is lehet az a valami. Ez lehet mese, vizuális nevelés, matek, ének, tánc, bármi. 

Ezeket aztán fejleszteni kell, különböző ötleteket, eszközöket adunk a gyerekeknek és hagyjuk őket kibontakozni. A két működő tehetséggondozó műhelyünk összefogott, és írtunk egy pályázatot Fess-ésszel a környezetért címmel, amivel 3,5 millió forintot sikerült nyerni a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program által kiírt pályázaton. Ezt az összeget a tehetségígéretek fejlesztésére, az eszközök beszerzésére, és úgynevezett gazdagító programok szervezésére fordítottuk, központban a környezetvédelemmel, az újrahasznosítással és a természetismerettel. Nagyon jó programokon vehettünk részt, voltunk Debrecenben az Agora tudományos központban, Poroszlón a Tisza-tavon, ahol testközelben is megtapasztaltuk, hogy mi is az a természetvédelem, de voltunk biciklitúrán is a Tiszánál. Minden program a gyerekek személyiségét fejleszti, a környezettudatosságot, ami nagyon fontos már ebben a korban is. 

venna

0
Úton, útfélen, gyalogosan
Kötelező és önkéntes akciózás

Kapcsolódó hozzászólások