Bragato Giada volt a legeredményesebb
KAJAK-KENU. Bragato Giada, a Tiszaújvárosi KKSE kenusa lett a Szolnokon megrendezett Duna Life Medical Magyar Bajnokság legeredményesebb versenyzője. A női kenusoknál kiemelkedett a mezőnyből Bragato Giada és Kisbán Zsófia. Az egyéni számok mellett párosban együtt is lehengerlő teljesítményt nyújtottak, a pénteki ezer és kétszáz után szombaton az ötszázat is behúzták. - 2019 vagy 2020 körül mentünk így együtt utoljára. Mivel semmire nem válogat ez a verseny, csak a pontszerzésért vagyunk, úgy voltunk vele, hogy induljunk így újra. Nem készültünk külön, csak megbeszéltük, hogy itt összetérdelünk - mondta a futam után Bragato Giada. A lányok külön csatát vívtak egymással az esemény legeredményesebb versenyzője titulusért. A mix négyessel bezárólag pontosan ugyanazt az eredménysort tudták felmutatni.
A döntés így a késő délutáni ötezer méterre maradt. - Lemeccseljük, kíváncsi leszek, hogy kinek mennyi energiája marad a nap végére. Nagyon élvezem ezt a magyar bajnokságot, felszabadultan versenyzek, jó futam lesz az ötezer - fogadkozott előzetesen Kisbán Zsófia. - Nekem plusz öröm, hogy ötezren nem kell futni, nyilván Zsófi ennek nem örül. Mindenféle szelünk lesz, és rajtunk kívül is lesznek még ketten, meglátjuk ki lesz frissebb - tette hozzá Giada. A mindent eldöntő ötezer méteres futam végül szoros küzdelemben a tiszaújvárosi kenus sikerét hozta. Bragato Giada így 5 arany- (C-1 500, C-1 5000, C-2 200, C-2 500, C-2 1000), 1 ezüst- (C-1 1000), és 1 bronzéremmel (Mix C-4 500) lett a Duna Life Medical Magyar Bajnokság legeredményesebb versenyzője.
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.