Belső párbeszéd
„Örökségünk fényei és szellemi fénykapui III." címmel nyílt tárlat Bészabó András alkotásaiból a Városi Kiállítóteremben. A bemutatott munkák által a honi művészet és történelem nagy alakjai mellett a magyar őshagyomány és a keresztény kultúra kereszteződésének tradícióira is emlékezteti a látogatót a városunkban először kiállító festő, grafikus és tűzzománc-művész.
- Bészabó András képzőművész azoknak a nemzeti identitásfestőknek a táborába tartozik, akik a személyesen meg- és átélt, valamint folyamatosan újjávarázsolt kultúranászukkal határozzák meg önmagukat, és táplálják önnön közösségüket - mondta a kiállítás megnyitóján Novotny Tihamér művészeti író.
- Műveltségélménye egyaránt támaszkodik a keleti és nyugati gyökerekkel rendelkező magyar tárgyi és szellemi folklór, rovásírás, díszítőművészet, mitológia, irodalom, történelem, zene, képzőművészet, jelkép- és hiedelemarzenál tradícióira, valamint a Bibliára, a szentek életére, legendáira, illetve a keresztény bölcseletre, erkölcsre és teológiára, sőt, ezek újszerű értelmezéseire, elméleteire.
Képi univerzumának első rétegét a forrásszövegek, az olvasmányélmények - konkrét történelmi szereplők, bibliai személyek, elképzelt történeti alakok és események lejegyzett mondái, gesztái, legendái, példázatoknak szánt balladák tanulságos elbeszélései, szentek életei, a magyar irodalom nagyjainak versei - adják meg. A festmények és grafikák második rétegét a művészettörténeti, képző-, ipar- és népművészeti minták tudatosan választott toposzai alkotják.
A színes és fekete-fehér művek harmadik rétege pedig örökségünk fényeinek és szellemi fénykapuinak meghökkentő távlatokat nyitó szabad asszociációi képezik - jellemezte Bészabó András sajátos művészi világát Novotny Tihamér. A december 5-ig megtekinthető kiállítás ünnepélyes nyitányán Bészabó András úgy fogalmazott: azzal a szándékkal állította össze és hozta el városunkba a tárlat anyagát, hogy annak minden megtekintőjével belső párbeszédet folytathasson.
Ördögh István
PDF archivum
-
2026.01.15
2026.3 hét - 2026. január 16. -
2026.01.08
2026.1-2. hét - 2026. január 9. -
2025.12.18
2025.51-52. hét - 2025. december 19. -
2025.12.12
2025.50. hét - 2025. december 12. -
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5.