Beiktatták Miklós atyát, az új parókust

Július 20-án a vasárnapi Szent Liturgián mutatkozott be Páll Miklós atya, a Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség új parókusa. Két héttel később, a templom születésnapjának ünnepén, augusztus 3-án iktatta be dr. Orosz Atanáz püspök városunk új parókusát, akivel az ünnepi liturgia előtt készítettünk interjút. - Új város, új egyházközösség és perceken belül beiktatja önt a püspök úr. Ez a várakozás és az izgalom elegye? - Igen, bennem van egy várakozás és egy pici izgalom is, hiszen ennek az ünnepkörnek a kellős közepén, csak 37 évvel ezelőtt, szentelt pappá Keresztes Szilárd püspök atya augusztus 6-án, és ez az ünnep nagyon kedves nekem. Most, hogy Atanáz püspök atya 37 év után ennek az ünnepkörnek és ennek a templomnak a búcsúünnepén iktat be, ez különösen nagy jelentőséggel bír az életemben. 

Ez az ünnep egy kicsit meg is erősít, és inkább abban segít, hogy legyőzzem a bennem lévő félelmet meg bizonytalanságot, hiszen amikor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte őket egy magas hegyre, ott megmutatta az Isten dicsőségének szépségét, és Péter apostol így szólt: Uram, jó nekünk itt lenni! Tehát én is ezt mondom, hogy köszönöm. Köszönöm Istenem, jó itt nekem lenni, jó helyre kerültem, jó helyen vagyok.

- Nem ez az első alkalom, hogy itt van nálunk, hiszen két héttel ezelőtt tartott itt először szentmisét. Hogy tetszik a város, a templom? Sikerült-e feltérképezni a várost, megismerkedni az egyházközösséggel? 

- Maga a templom, úgy gondolom, hogy a magyar görögkatolikus metropóliának egy ékszerdoboza, egy bizánci stílusban megépült és kifestett csodaszép templom, de ugyanakkor ennek a templomnak a szépségét nem elsősorban a falak és a képek szépség adja meg, hanem az itt élő emberek, az idejáró, itt imádkozó emberek lelki szépsége. Amikor először idejöttem, akkor nagyon örültem, mert nagyon sok ismerőssel találkoztam, ugyanis Tiszaújváros, ha szabad így fogalmazni, az ipari fejlődése során nagyon sok embert vonzott akár Szabolcs és Borsod megye más településeiről is, és ezekkel a régi ismerősökkel falumbeliekkel, osztálytársammal, utcabeliekkel, kertszomszédokkal találkoztam, ami nagy örömmel töltött el. Én azon szeretnék munkálkodni, hogy a tiszaújvárosi görögkatolikus közösség a magyar görögkatolikus egyháznak valóban egy ékszerdoboza legyen, de úgy, hogy ezt élettel, lelki szépséggel és gyönyörűséggel töltsük meg. Kiválóak az első benyomásaim és nagyon nagy örömmel jöttem ide.

- Vannak már tervei is az új helyen?

- Igen. Tiszaújváros görögkatolikus közössége nem egy nagy múltra tekint vissza, de az itt élő emberek gyermekkoruktól kezdve nagy múltú egyházközségekből érkeztek és ezeket a lelki kincseket hozták magukkal, ezekkel a hagyományokkal érkeztek ide. Szeretném a mi görögkatolikus egyházunk hagyományait megőrizni, és természetesen az ünnepeinket úgy, ahogy a legkisebb faluban is, ahol kezdtem a szolgálatomat 1988-ban Kányban is, ahogy megélik a liturgikus életet. Azt szeretném, ha itt is ugyanúgy, ugyanolyan formában élnénk meg a mi Istenhez való tartozásunkat és vallási életünket. 

- Tiszaújváros hányadik szolgálati helye? 

- Ez a negyedik szolgálati helyem. Annak idején egy nagyon kis faluban, a Csereháton, Kányban kezdtem, aztán Keresztes Szilárd püspök atya Tolcsvára helyezett 1996-ban és 2017-ben dr. Orosz Atanáz helyezett Sárospatakra és most Tiszaújvárosba is. Mind a négy hely egyben közös, a mi görögkatolikus hagyományainkban, vallási életünkben, de ugyanakkor sokszínű, de hát ilyen az egyház.

- Egy ilyen váltás nagy változás az ember életében?

- Nyilván igen, változást jelent, mert a megszokott ritmusból egy kicsit ki kell lépni. Újra ismerkedni kell az itteni emberek szokásaival, a város életével, a város ritmusával és ez természetesen változást jelent az ember életében.

- Milyen ez a ritmus Sárospatak és a kisfalvak után? Mit tapasztalt meg itt nálunk e néhány nap alatt?

- Azt láttam, hogy az itt élő emberek, akiket az utcán láttam, mosolyognak és ez sokat jelent. Mert ma az emberből kell, hogy áradjon egy derű, az emberség derűje, hitének derűje és a reménységnek a derűje. 2025 a mi egyházunkban jubileumi szentév és ez a reménységnek az éve, hogy mindig van lehetőség újjászületni, mint ahogy az Úr Jézus Krisztus is mondta, annak idején Nikodémusnak, aki megkérdezte, hogy „Uram, hát hogyan juthatunk el az örök életbe? Hát újjá kell születni! És hogyan szülessen újjá az ember, amikor már vén, térjen vissza anyja méhébe? Nem! Vízből és szentlélekből kell újjászületni." Igen, újjászületni minden nap, mert minden nap egy ajándék, egy lehetőség, hogy egymást megismerjük a szeretet közösségében, és ezáltal közelebb kerülhessünk a jóistenhez.

- Bár lehet, hogy még korai a kérdés, de milyen egyházközösséget vett át elődjétől, Feri atyától?

- Egy nagyon picit már beleláttam, hiszen a templombúcsú ünnepe egy kicsit megcsillantotta Feri atya működésének az eredményességét, és én úgy éreztem, úgy láttam, hogy itt egy hagyományokhoz ragaszkodó görögkatolikus közösség van. 

- Egy kicsit mesélne magáról és a családjáról? -

Igen, hiszen a görög papoknál van lehetőség a nősülésre. Én is nősember vagyok, a feleségemet Margitnak hívják, négy gyermeket neveltünk, három lányt és egy fiút. A lányok már férjnél vannak és az országnak sok pontján laknak. Jászberény mellett lakik a legkisebb lányunk, Pusztamonostoron, Nyíregyházán lakik két lányunk és 5 unokánk van, három lány és két fiú. Van még egy fiacskánk, akik viszont még velünk van, de Sárospatokon dolgozik, ő a sportnak és a munkájának él elsősorban. 

berta