Átrendezheti a lakáspiacot a CSOK Plusz

 Az új Családi Otthonteremtési Kedvezmény pozitívan érintheti az ingatlanpiacot, de a maximum 25 éves futamidővel rendelkező új támogatott hiteleket sokaknak így is nehéz lesz majd kigazdálkodni a nem túl jó gazdasági helyzet miatt. Az 5 ezer fő feletti településeken is lakásvásárlásra, lakásépítésre és bővítésre vehető majd igénybe a CSOK Plusz 2024 januárjától. A kedvezményes, maximum 3%-os hitel nem csak a nagyobb településeken igényelhető, hanem a Falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé is felvehető. Idén még elérhető a vissza nem térítendő támogatás és a kamattámogatott hitel is, jövőre viszont a nagyobb településeken már csak a kedvezményes hitel lesz elérhető; az viszont jóval nagyobb összegben. 

A jövő évtől bevezetett CSOK Plusznál is a legtöbb gyermeket vállalók járhatnak igazán jól. A támogatott hitel maximális összege egy gyereknél 15 millió Ft; két gyereknél 30 millió Ft; 3 gyereknél pedig 50 millió forint lehet. Jövőre a Babaváró hitel összege 11 millió forintra nő, de ezt már csak azok a házaspárok vehetik fel, ahol a nő az igényléskor nem töltötte be a 30. életévét. A CSOK Pluszt maximum 41 éves korig igényelhetik a nők, de 2 éves átmeneti időszakban azok a várandós nők is megkaphatják a támogatott kölcsönt, akik ennél idősebbek. A CSOK Pluszt csak házastársak igényelhetik, az egyedülállók és élettársi kapcsolatban lévők ebből a lehetőségből kimaradnak. A jövő év elejétől induló új támogatási rendszer nem csak a gyerekvállalási, hanem a lakáspiaci tendenciákat is megváltoztathatja. A legfrissebb elemzések szerint a jelenlegi stagnáló adás-vételek száma a CSOK Plusz hatására biztosan nőni fog. 

Az idei magas hitelkamatok eddig távol tartották az ingatlanpiactól a vásárlókat. - 2023 első negyedévére olyan magasak lettek a lakásárak, hogy az ingatlanok több mint felénél hitelre volt szükség. A vásárlóknak 10-11% -os lakáshitel-kamatokkal is számolniuk kellett, ezt viszont sokan nem vállalták be, nem akartak az emberek eladósodni. 

Gyakorlatilag ez befagyasztotta a lakáspiacot, ami azt is jelentette, hogy a vevők 40 % -a eltűnt - részletezte az eddigi ingatlanhelyzetet lapunknak Balogh László. Az ingatlan. com vezető gazdasági szakértője szerint egyelőre sokan kivárnak, akiknek viszont a jövő évi konstrukciók nem kedveznek, azok még az idén megmaradt lehetőségekkel próbálnak élni. 

- A 2024-es CSOK Plusz nem mindenkinek megfelelő. Akinek már van gyermeke, és nem tervez újat vállalni, annak a még idén elérhető CSOK-ot érdemes igénybe venni. Sokan ezt tették az elmúlt 2-3 hónapban is. A jövő évtől érvényes támogatott összegek szépnek tűnnek, de ezeket, még ha alacsony kamattal is, de ki kell majd fizetni, ami nem mindenki számára lehet egyszerű. Egy 30 millió forintos hitel esetében körülbelül havi 120 ezer havi törlesztővel kell számolni, amit igazából akkor tud valaki kigazdálkodni, ha a havi bevétele legalább a duplája. Így legalább 240-300 ezer nettó igazolt jövedelemre van szükség. De ahhoz, hogy valaki megkaphassa ezt a 30 milliót, legalább 6-7 millió forint önerő is szükséges. 

Ehhez igénybe lehet venni a szabadon felhasználható Babaváró hitelt. 2024-től ezt viszont csak a 30 év alatti anyák kaphatják meg. Ennek a 11 milliónak durván havi 50 ezer forintos költsége van. Így tehát ha valaki egy 30 milliós CSOK Pluszt és 11 milliós Babavárót is felvesz, az már havi 170 ezer forintos hitellel biztosan számolhat. Így még nagyobb jövedelemre lesz szükség. Ha marad az eddigi gyermekvállalási kedv, körülbelül 15-20 ezer CSOK Plusz igénylővel lehet számolni. Ha ezek az emberek megjelennek a lakáspiacon, akkor ez egy vásárlási hullámot indíthat be, de óriási robbanásra nem kell számítani, mivel a gazdaság egyéb feltételei nem javultak túl gyorsan és a hitelfelvétel továbbra is nehézséget okoz - mondta a gazdasági szakértő. 

A legtöbb borsodi város áraihoz képest Tiszaújvárosban még mindig sokat kérnek az ingatlanokért. A vásárlók nagy része idén itt is eltűnt a hatalmas lakáshitel-kamatok miatt. A CSOK Plusztól a helyi szakemberek is az adás-vételek növekedését várják. - Leginkább a panelprogramos vagy a téglaépítésű lakásokat keresik, és maximum a második emeletre szeretnek költözni az emberek. Jelenleg egy 1,5-2 szobás lakás 20-25 millió forint a városban. A családi házak 80- 120 millió forint között mozognak a Kertvárosban. Tiszaszederkényben 30-40 millió forint között vannak az eladási árak. A jövő évi új támogatások pozitívan hathatnak majd a tiszaújvárosi ingatlanpiacra is, így remélhetőleg egyre több fiatal marad majd itt a városban - nyilatkozta lapunknak Ráczné Csépes Emőke, a Tisza Ingatlan ingatlanközvetítője. Mindenképpen jó hír, hogy a CSOK Plusszal felvehető hitel összegénél a meglévő és a vállalt gyerekek egyaránt számítanak. Ugyanakkor a CSOK Plusz egyéb kedvezményeinél - mint például a hitelmoratórium - kizárólag az újonnan megszülető gyerekek számítanak. A második gyerektől minden egyes gyermek megszületését követően elengednek 10-10 millió forintot a fennálló tőketartozásból, ami viszont szintén nem vonatkozik a meglévő gyerekekre. 

O.K.

0
„Társasházi” hajléktalanok
Öt telket adtak el

Kapcsolódó hozzászólások