A város neve Lenin

Tiszaújváros várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából új állandó kiállítás nyílt a Széchenyi úton. Az ünnepélyes megnyitót április 30-án tartották, ahol a városlakók, a tárlatot megálmodók és megépítők együtt köszöntötték a jubiláló települést. A város neve Lenin, ezt a címet adták a Helytörténeti Gyűjtemény új kiállításának. 

Az én Leninvárosom 

Hosszasan tudnék mesélni az új kiállításról, hiszen minden szeglete az én elmúlt 5 évtizedem is. A gyerekszobám, a camping biciklim, a nagy hintánk, amiben órákon át ültünk, a Lenin úti nagyház, ahová a barátnőmnek a kilencedikre is felkiabáltunk, ha nem működött a kaputelefon, hogy jöjjön le játszani. Nincs olyan tárgy, nincs olyan fotó, ami ne lenne ismerős, hiszen minden egy kicsit mi vagyunk ezen a kiállításon. Orliczky Frigyes zenész, dalszerző is saját életét és élményeit énekelte meg abban a dalban, amit a tárlat megnyitóra hozott. A kiállítást városunk polgármestere dr. Fülöp György nyitotta meg. 

- Négy évig Tiszaszederkény volt a település neve, 1970-től 1991-ig Leninváros, és azóta Tiszaújváros. Milyen különös, hogy Magyarországon, de lehet, hogy Európában sincs olyan város, ahol hamarabb volt középiskola, minthogy várossá nyilvánították volna. Ez is bizonyítja, hogy a gazdasági fejlesztés kényszere hozta létre ezt a települést is. Ennek lett egy nagyon komoly szociológiai következménye, hogy a szélrózsa minden irányából költöztek ide az elődeink - idézte fel a településünk korai történetét dr. Fülöp György. 

- Mindenki hozta az otthoni szubkultúráját, azt a kultúrkört, amelyben felnevelkedett, és amikor idejöttek, akkor együtt, közösen a városépítésen kellett dolgozni. Ezt a mai világban is tapasztaljuk, hogy olykor nehéz a másikat elfogadni, és itt sok embernek, sokféle kultúrát kellett elfogadni. Ez a város, és a város alapítói példát mutattak nekünk abban, hogy hogyan lehet egymást elfogadni, hogyan lehet egy közös cél érdekében együtt dolgozni, úgy várost építeni, hogy ne csak falak legyenek, házak, épületek és utak, hanem ami a legfontosabb, hogy közösségé váljunk - mondta a polgármester.

Kerékpárszimulátor, digitális várostúra 

A kiállítás tervezője Balogh Csaba különlegesnek nevezte a tárlatot. Mint mondta, már a felkérés is izgalmas volt neki, a különleges téma miatt nagy lelkesedéssel vágtak bele a munkába. Városunk történészei Ferenczik-Lévai Fanni és dr. Kákóczky Balázs is rengeteget dolgozott a megvalósításon, és nagyon sok városlakó ajánlotta fel saját régi eszközeit, tárgyait, berendezéseit. - Mi abból indultunk ki, hogy jó lenne egy maketten megjeleníteni a várost, de aztán Csaba jött az ötletével, hogy mi lenne, hogyha a városmakettet felvinnék egy szimulátorra. 

Ennek lett az eredménye a csillag kerékpár, amire ha ráülnek a látogatók, akkor egy szimulátor segítségével kronológiai közegbe ágyazva járhatják be a régi városrészt. 1955-ben indul a szimulátor, amikor elkezdték építeni a városunkat és 1991-ben érkezünk meg a főtérre, amikor is átnevezték a várost Tiszaújvárossá. Amikor kigondoltuk a koncepciót, az is eszünkbe jutott, hogy meg kell felelni a fiataloknak, ezért ide is behozzuk a „kütyüket" és meg kell felelni természetesen az idősebb generációnak is. A hatszekciós sávházat, ami a mostani Szent István úton található, játékos formában építettük meg, tehát nem csak egy egyszerű panelt látnak, hanem játékokat, illetve kis ajtókat, boxokat terveztettünk a panelbe, és ezeket a kis ajtókat kinyitva retro tárgyakat lehet megtekinteni. A panelsor alján található üzleteket korhű, 1986-os fotók alapján rekonstruálták - mesélt a kiállításról a megnyitón dr. Kákóczki Balázs.

A mi városunk

- Meghatottan nézzük az egész kiállítást, nagyon tetszik. Mi pontosan ebben az épületben laktunk, a harmadik emeleten, a Lenin út 11. szám alatt és pontosan így voltak az üzletek a ház aljában, mint ahogy ezen a hatalmas maketten ábrázolják. Nagyon ötletes az, hogy ki lehet nyitni egy-egy emeleten egy-egy szekciót, és abban ott vannak azok a kis emlékek, amik arra a korra jellemzők. Én magam is összeszedtem néhányat, mert gyűjtögető ember vagyok.

Mi '72-ben költöztünk ide, már 54 éve lakunk a városban, tehát vele együtt nőttünk, öregedtünk - nyilatkozta Kovács Gyuláné. Gere Dániel a kiállítást tervező és építő csapat tagjaként érkezett a kiállítás megnyitóra, hogy lássa az első reakciókat is. - Kíváncsiak voltunk, hogy indul be, és hogy működnek a programok, milyenek a reakciók, a hatások - mondta. - Szakmailag ez egy nagyon izgalmas kiállítás számunkra is. Debrecenben a Déry Múzeumnak sokszor csináltunk már tárlatokat, ami mindig érdekes a maga nemében, de itt másak a programok, más a hangulat egy picit, mint egy valódi múzeumban. 

Szerintem nagyon jól átadja a retro fílinget, aki abban a korszakban élt, annak egy nosztalgikus élmény is, élményszerű minden, ami itt megjeleníti a múltat. Fróna Judit fotós egy olyan digitális pultnál ragadt le a kiállításon, ahol régi városképek között lehet böngészni, sőt az érintőképernyő segítségével egy mozdulattal láthatjuk a helyszín átalakulását, változását. A régi helyszíneket és fotókat Bartók Gábor fotózta újra.

- Nekem sok régi fotóm is van. Szeretem a régi fotókat - mondta Judit.

- Apukám is rengeteget fotózott. Ő hívta elő otthon a fürdőszobában, amikor nagyobb voltam, már együtt csináltuk ezt. Nagyon jó, nagyon ötletes ez, hiszen a csúszka mozgatásával láthatjuk, hogy milyen volt régen és milyen lett mára a város. Koscsó Lajos, korábbi polgármesterünk is szívesen időzött a kiállításon, ahol nemcsak régi emlékekkel, hanem régi ismerősökkel is találkozott. 

- Most érzem, hogy milyen öreg vagyok, hogy ez a hatvan év majdnem az én életem. Nagyon jól megcsinálták ezt a kiállítást. Itt van az első garzon elemes bútorom a '70 es évek elejéről. Ez az ikonikus nagy sárga hinta, amit Dovák Sanyi csinált és minden más is érdekes. Nekünk ez nem retro, nekünk egy kicsit nosztalgikus itt járkálni, és elszorul olykor az ember szíve, hogy hogy elment az idő, de örülök, hogy én mindezt megéltem. János fényképezőgéppel a nyakában dokumentálta a kiállítás anyagát, hogy hazavihesse magával a gyűjtemény és a múltja minden apró emlékét

. - Szinte minden négyzetcentiméterét lefotóztam a kiállításnak, hiszen nagyon érdekes emlékek vannak itt a városból, a városról - nyilatkozta. - Én is itt élek régóta, itt vannak az emlékeim, az üzletsor, a relikviák, a címer, a szabadidőközpont, sőt még gyermekkorunk íróasztala is. 

Nagyon ötletesnek tartom a biciklis szimulátort, amivel nemcsak térben, hanem időben is vissza lehet menni a régi Leninvárosba.

Lakossági relikviák 

Kovács Viktorné sok saját tárgyat is felajánlott a gyűjteménybe, mint ahogy sok más városlakó is. 

- Mi 1958-ban, 5 éves koromban költöztünk ide a szüleimmel, még az első kockaházakban laktunk, velünk szemben volt a későbbi Birkacsárda, ahol én még az első osztályt kezdtem - emlékezett vissza.

- A Lenin úti nagyház rettentően tetszik, mi ott a kilencedik emeleten az első lépcsőházban laktunk, úgyhogy nagyon jó ránézni. Találkoztam olyan ismerőssel, aki szintén abban a lépcsőházban lakott, csak a harmadikon, és nagy örömmel beszéltünk róla, hogy hordtuk a gyerekeinket le a játszótérre, és hogy akkor még egy kicsit a közösség jobban összekovácsolódott. 

Ma már sokszor inkább csak elmegyünk egymás mellett, van aki még a lépcsőházban sem köszön a másiknak, mert nagyon sokan albérlők, és nem úgy kezelik a szomszédokat, ahogy kéne. Régen kiültünk a ház elé, a gyerekeink a játszótéren, és az egy közösség volt. Ha valakinek lerobbant az autója a ház előtt, minden férfi ott volt, és könyékig benne voltak az autóban, hogy segítsünk egymásnak, megbeszéltük, hogy ki mit főz és milyen recept alapján. Mi mindig segítettük egymást, és az boldogságot jelentett, meg biztonságot nyújtott a bizonytalan fiatal életünkben.

berta