A magyar űrkutatás története

Az elmúlt hét keddjén, július 15-én a megadott helyen, másodperc pontossággal csobbant a Csendes óceán partközelében a Kapu Tibort is szállító Dragon űrhajó. Ezzel véget ért a második magyar űrhajós június 25-én kezdődött küldetése, aminek során Kapu az Axiom Space vállalat által szervezett úton 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Az esemény keltette érdeklődést kihasználva célszerűnek látom, hogy a Krónika téma iránt érdeklődő olvasóit röviden képbe helyezzem a magyar űrkutatás történetéről. Sokan nem is hinnék, hogy egy kis ország is képes jelentős hozzájárulást nyújtani az emberiség egyik legnagyobb kalandjához. Magyarország tudósainak kreativitását kihasználva jelentősen hozzájárult a részegységek fejlesztéséhez az űrtechnológián belül. Itt csak néhány példa bemutatásával szeretném ezt alátámasztani. 

Az 1930-as években Kármán Tódor munkássága közvetlen módon járult hozzá az űr meghódításához, őt a világ a rakétatechnológia egyik atyjaként ismeri. Amerikában végzett sokrétű munkásságával jelentős mértékben járult hozzá a rakétatechnika fejlesztéséhez, áramlástani, és üzemanyagokkal kapcsolatos kutatásokat is folytatott. Részt vett például a B-52 nehézbombázó fejlesztésében is. 

Ezek a gépek 73 év elteltével is még mindig hadrendben állnak. A magyar űrkutatás története a negyvenes években kezdődött, amikor 1946-ban Bay Zoltán és csoportja kísérleti radarberendezésével visszhangot kapott a Holdról. Ez az úttörő kísérlet, mind a radarcsillagászat, mind az űrkutatás első lépésének tekinthető. Magyarország a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az Interkozmosz együttműködést. A kutatás fő iránya ezekben az években: kozmikus fizika, kozmikus meteorológia, orvosbiológia, űrtávközlés és erőforrás-kutatás volt. Az Interkozmosz együttműködés keretében lehetővé vált, hogy a tagországok egyegy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyar űrhajóst 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten. A vizsgálatok eredményeképpen négy főt választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt. 

Végül a tervezetthez képest egy évvel később, 1980. május 26-án, a Szojuz 36 fedélzetén indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós. Egyhetes programjukban több magyar kísérleti programot is végrehajtottak, az egyik legnevezetesebb az Interferon volt, ahol az interferon fehérje előállítását vizsgálták súlytalanság körülményei között. Az eredmények szerint az űrhajón lévő sejtek 4-8-szor annyi interferont termeltek, mint a földi laboratóriumban lévők. Ez a felfedezés jelentős hatással volt a jövőbeli űrorvostani kutatásokra és az űrhajósok egészségügyi ellátására. Útjának más magyar vonatkozásai is voltak. A Dóza kísérletben a Pillével mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balatonnal az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. A kiválasztásnál a vadászpilóták edzettségi és egészségügyi állapota volt a fő szempont, mivel az akkori űrhajók terhelései még a vadászgépekét is meghaladták. A visszatérésnél még így is gond adódott, mivel a földközeli fékezőrakéták nem indultak be, így nagy erővel csapódtak a talajnak. Bercinél ez enyhe fokú, de maradandó gerincsérülést is okozott. 

A Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) kezdeményezésére vállalt szerepet Magyarország egy széles körű nemzetközi űrprogramban, amelynek célja a Halley-üstökös 1986. évi visszatérésének megfigyelése volt űrszondák segítségével. A Halley-üstököshöz a földközelség idején indított szovjet Vega szondákon jó néhány magyar berendezés kapott helyet, például az űreszköz kameráját pozicionáló elektronika, egy adatgyűjtő berendezés, valamint több detektor. A KFKI és a Budapesti Műszaki Egyetem együttműködésében született Vega műszerek határidőre elkészültek, és jól vizsgáztak a bolygóközi térben. Hazánk lett az első kelet-európai ország, amelynek műszerei kijutottak az űrbe. A magyar űrkutatók 1998 óta dolgoztak a Prodex programban a Rosetta nevű üstököskutató szonda elkészítésében.

Az ESA 2004. március 2-án indította útjára a Rosettát, amely évtizedes vándorlása során ötször kerülte meg a Napot, háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, és két kisbolygóval is találkozott, mire a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstököshöz ért. A magyar mérnökök a fedélzeti számítógép, az elektromos energiaellátó rendszer és néhány tudományos kísérlet elkészítésébe kapcsolódhattak be. Az üstökös testközelből történő megismerése tudománytörténeti szenzációnak minősül. Érdekességként meg kell említeni, hogy Simonyi Károly, a Word és az Excel magyar atyja kétszer is járt az ISS fedélzetén, 2007-ben és 2009-ben. Magánvagyonából 60 millió dollárt áldozott az összesen 28 napos élményért. Bár Simonyi kétségkívül magyar, a világűrbe amerikai állampolgárként, az Egyesült Államok megbízásából és annak zászlaját viselve jutott ki, tehát nem tekinthetjük magyar űrhajósnak. 

A magyar űrhajózás történetében mérföldkövet jelent Kapu Tibor, hazánk második űrhajósának küldetése a nemzetközi űrállomáson. Űrutazását több éves intenzív felkészülés előzte meg. A NASA Johnson Űrközpontjában eltöltött idő alatt komplex műszaki ismereteket sajátított el, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a küldetés sikeres végrehajtásához. Az űrhajósjelölt naponta akár 10-12 órát is gyakorolt különféle szimulátorokban, ahol vészhelyzeteket és az űrállomás működtetését egyaránt elsajátította. A houstoni székhelyű Axiom Space vállalatnak ez volt a negyedik emberes küldetése, amit a leginkább kutatásigényesnek nevezett. A 18 napos küldetés során az Ax-4 legénységének tagjai több mint 60 tudományos és ismeretterjesztő feladatot hajtottak végre az ISS fedélzetén. 

A misszióhoz 31 országból érkeztek ötletek, köztük 25 Magyarországról, a HUNOR programon keresztül. Ebből is látszik, hogy Kapu Tibor volt a leginkább kiterhelve, akár napi 16 órát is foglalkozott a kísérletek végrehajtásával. Űrhajósunk olyan úttörő kísérletekben vett részt, amelyek az űrben zajló növénytermesztéstől, az orvosbiológiától a mesterséges intelligencia hangfelismeréséig terjedtek. A célok között nemcsak az emberes űrrepülések biztonságának növelése, hanem földi alkalmazások megalapozása is szerepelt. A teljesség kedvéért meg kell említeni azt a négy miniatűr műholdat is, melyeket teljes egészében magyar tudományos intézetek terveztek és gyártottak le, és amerikai valamint orosz hordozók segítségével Föld körüli pályára állítottak. Ezek mindegyike több százszor megkerülte a Földet és maradéktalanul elvégezte feladatát.

Az előbbi példákból is látszik a magyar űrtevékenység jó fél évszázados történetének talán legfontosabb általános eredménye: kialakult egy, az űrkutatás és alkalmazásai területén aktívan működő hálózat. Az Európai Űrügynökség segítségével végzett felmérésből az derült ki, hogy legalább negyven magyar kutatóhely és vállalkozás létezik, ahol tényleges és - nem mellékesen - világszínvonalú űrkutató munka folyik. Itthon minden eszközt képesek megtervezni és legyártani, amire csak az űrkutatásban szükség lehet, kivéve a hordozóeszközöket.

Szutor István