A legjobb magyarok

TRIATLON. Yokohamában kezdte meg a világbajnoki széria-verseny sorozatot (WTCS) Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub párizsi olimpikonja, aki legjobb magyarként a top15-ben fejezte be az erőpróbát. Kovács Gyula (TTK) ugyancsak legjobb magyarként ért célba a Caorle-ben rendezett felnőtt Európa-kupán. 

- Az úszás előtt egy órával hirdették ki a szervezők, hogy nem lehet használni a neoprén ruhát, ami a 20,1 fokos vizet figyelembe véve éppen határeset volt - tudtuk meg a versenyt követően Lehmann Csongortól. - Mivel én nem tartozom a vastagabb versenyzők közé, hamarabb átfáztam az 1500 méteres öbölúszásban. Az első sor végén jöttem ki a vízből, de a 40 km-es kerékpározás első körében bizony „üveghangon" kellett tekernem, hogy felérjek az élbolyra. Mivel több országnak ez a verseny olimpiai válogató is volt, sokan egy lapra tettek fel mindent, emiatt nagy idegeskedést lehetett tapasztalni a mezőnyben. Ennek tudható be a sok bukás is, melyből én szerencsére kimaradtam. A közel sem ideális kerékpározás után nem túl jó lábakkal kezdtem meg a 10 km-es futást, melynek első felében nem igazán éreztem a ritmust, a második 5 km-re magamra találtam és sikerült menteni a menthetőt, a 20. hely környékéről felfutottam a 14. helyre, ami azt bizonyítja, hogy jó állapotban vagyok, az edzéseim megfelelő színvonalúak. 

A versenyrutin hiányzott ahhoz, hogy előrébb végezzek, és megfeleljek a magammal szembeni elvárásoknak. Mindenesetre most friss az emlék, tudom, hogy mire lehet számítani a következő viadalon, és mit kell még finomítani. Csongi május 17-én, pénteken a mexikói Hutaulco-ban igyekszik segíteni a magyar mix-váltót, annak reményében, hogy csapattársaival, Kuttor-Bragmayer Zsanettal, Horváth Karolinával és Bicsák Bencével kiharcolják a párizsi indulás jogát. Május 25-én pedig az olaszországi Cagliariban áll rajthoz a második WTCS-futamon. 

Végredmény Férfiak (61 induló): 1. Morgan Pearson (amerikai) 1:42:05 óra, 2. Matthew Hauser (ausztrál) 1:42:12, 3. Luke Willian (ausztrál) 1:42:20, …14. Lehmann Csongor (magyar) 1:43:16, …16. Faldum Gábor (magyar) 1:43:24, …23. Dévay Márk (magyar) 1:43:54, …35. Bicsák Bence (magyar) 1:44:56. * A Tiszaújvárosi Triatlon Klub két sportolója is rajthoz állt az olaszországi Caorle városában sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) megrendezett felnőtt Európa- kupán. Az első U23-as szezonjában versenyző Kovács Gyula a 18. helyen fejezte be a rangos erőpróbát, mellyel a hattagú magyar csoportból a legjobbnak bizonyult. Az utolsó éves U23-as Kiss Gergely 5 másodperccel elmaradva klubtársától a 23. pozíciót érdemelte ki a 70 fős mezőnyben. Végeredmény (70 induló): 1. Alessio Crociani (olasz) 51:24 perc, 2. Jules Rethoret (francia) 51:28, 3. Nathan Grayel (francia) 51:31, …18. Kovács Gyula (magyar) 52:14, …21. Dobi Gergő (magyar) 52:17, …23. Kiss Gergely (magyar) 52:19, …36. Dévay Zsombor (magyar) 53:11, …46. Soós Gergő Gyula (magyar) 53:42, …60. Hóbor Zalán (magyar) 55:40. * A Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolói négy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel kezdték meg az idei versenyszezont Balatonbogláron, a X. BÚI Duatlon keretében megrendezett gyermek, serdülő, sprint duatlon országos bajnokságon, valamint duatlon mix-váltó országos bajnokságon. 

SZIS

0
Bölcsődések lesznek
Bragatoék ötödikek ötszáz méteren

Kapcsolódó hozzászólások