A két tiszaújvárosi üzletet is működtető Balmaz-Sütöde nyerte a Magyar Pékszövetség országos kenyérversenyét a Szent István napi kenyér kategóriában. A győztes termék augusztus 18-ától vásárolható meg a boltokban. A Magyar Pékszövetség idén tizennegyedik alkalommal rendezte meg országos kenyérversenyét. A három kategóriában - Szent István napi keny...
Alvállalkozó bevonásával augusztus 2-án a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. megkezdte Tiszaújváros közterületi út- és járdafelületein a burkolati jelek éves új és felújító festését. A munkálatok a közlekedésben fennakadást okozhatnak, ezért kérik a lakosság fokozott figyelmét, megértését.
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A 30 ezer forint értékű élelmiszer- utalványt október 15-ig kézbesíti a Magyar Posta. Az utalvány hidegélelmiszerek vásárlására használható fel az év végéig. A több címletből álló utalványokat élelmiszerüzletekben, zöldségese...
A Hamvas Béla Városi Könyvtár idén hatvan éve nyitotta meg kapuit, és azóta is folyamatosan változik, fejlődik. A könyvkölcsönzés mellett mára aktív közösségi tér, digitális szolgáltatások központja, környezettudatos kezdeményezések és jótékonysági akciók otthona lett. A kerek évforduló kapcsán arról beszélgettem Kázsmér Ágnessel, a könyvtár vezető...
Sokszínű programkínálat várta az érdeklődőket augusztus 2-án a Városháztéren. A „Hal a placcon" kulturális és gasztronómiai rendezvény fellépőjeként idézte meg a '80-as, '90-es évek hangulatát Zoltán Erika, aki műsora után nyilatkozott lapunknak. - Hogyan tölti napjait, ha épp nincs fellépése? - Nagyon sok minden érdekel, úgyhogy nem unatkozom. Egy...
LABDARÚGÁS. Két idegenbeli meccset játszott a Tiszaújváros. A Magyar Kupa 1. fordulójában a Tarpától, a bajnokság 2. fordulójában pedig a Putnoktól szenvedett vereséget a gárda. Tarpa - Tiszaújváros 3-1 (2-1) Tarpa: Talián - Zayka, Kolesnyk (Makshaiev, 81.), Shved, Kamyshanov (Herman, 81.), Myhalchuk (Boldizsár, 53.), Dolog, Stratan (Bi...
KAJAK-KENU. Idén is egymás után gyűjti a dobogós helyezéseket Fekete Nóra, a serdülő korosztály egyik legígéretesebb kenus versenyzője. Az Olimpiai Reménységek Versenyén 500 méteren bronzérmes lett a Tiszaújvárosi KKSE sportolója, de sikeresen szerepel a maraton szakágban is: a Maraton Magyar Bajnokságon megnyerte az U17-U18-as futamot, majd az Eur...
Bár még javában tart a vakáció, a Belügyminisztérium a múlt héten a Magyar Közlönyben közzétette a következő, 2025/2026-os tanév rendjét. A családi programok tervezésekor már most jó tudni, hogy mettől meddig kell iskolába járni, mikor lesznek tanítási szünetek. A tanév szokásosan szeptember 1-jén kezdődik, ami hétfőre esik, és 2026. június 19-én, ...
Az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyalt a közelmúltban a képviselő- testület. Az elfogadott beszámoló kitért az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokra is. 2016. január 1-jétől a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása a család- és gyermekjóléti szolgálat, ...
Sok végzős diák sorsa dőlt el múlt héten szerdán: kiderült, hogy kit melyik egyetemre vettek fel. Az ország különböző pontjain fiatalok ezrei lélegeztek fel megkönnyebbülten, sokan örömkönnyeket hullattak, mások azonnal a jövőt kezdték tervezni. Tiszaújvárosból is számos diák indult el a felsőoktatás felé, őket kérdeztük a felvételről, jövőképükről...
TRIATLON. A július 26-án Torontóban megrendezett futamon mutatkozott be a meghívásos Supertri- versenysorozatban Lehmann Csongor (képünkön), aki az olimpiai bajnok Alex Yee mögött a második helyet szerezte meg a rangos viadalon. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub kiválósága először vett részt a kieséses rendszerű erőpróbán. A négy, egyenként 4-4 női és ...
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának nyitófordulójában a Hatvan volt a Tiszaújváros ellenfele. A sárga-kékek egy fordulatos, változatos és hat gólt hozó meccset zártak döntetlennel. Egy teljesen átalakult, több fiatalt a soraiban tudó Tiszaújváros vette fel a küzdelmet a hevesiek ellen. Huszák Géza együttese az első félidőben visszafogott...
Múlt pénteken a Bokréta Citerazenekar és a Mezei Virág Népdalkör adott koncertet a tiszaújvárosi strandon a kinti gyógyvizes medencénél. A nem mindennapi esemény kellemes meglepetés volt a strandolóknak, különösen a lengyel és szlovák vendégeknek, akik nagy tapssal jutalmazták, hogy hallhattak egy kis magyar népzenét. Ezen a pénteken délután, és jú...
A MOL Petrolkémia Olefin-2-es üzemében múlt hét pénteken elkezdődött az éves karbantartás miatti nagyleállás,ami fáklyázási tevékenységgel jár szeptember közepéig.
Szerdán este kihirdették a 2025 szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárait, ezzel lezárult a felvételi időszak legizgalmasabb szakasza. Idén rekordszámú volt a jelentkezők száma, összesen 129.730-an jelentkeztek valamelyik hazai felsőoktatási intézmény alap-, osztatlan- vagy mesterképzésére. A kiemelkedő létszám ellenére a kormány tö...
Évek óta nem tudják legyőzni Rakusz Évát, a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület edzőjét a masters magyar bajnokságokon. Így volt ez az idei „mesterek tornáján" is, melyet Szolnokon rendeztek meg. Éva a 60-64 évesek korosztályában a K1 200-as és a K1 500-as távon is aranyérmet szerzett.
A közel kétszáz települést érintő tavasz eleji országjárása, és a májusi, Nagyváradig tartó Egymillió lépés gyalogtúrája után most nyolcvan napos vegyes túrára indult Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A program négynapos, Tokajtól Tiszafüredig tartó kenuzással kezdődött, majd a későbbiekben biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatódik, egé...
Július közepétől augusztus elejéig tart az őzek párzási időszaka, azaz az üzekedés. Ez az időszak nemcsak a természetben zajlik mozgalmasan, hanem komoly veszélyt is jelenthet a közlekedésben. Az őzek ilyenkor sokkal aktívabbak, mint máskor. A bakok párzási időszakban űzik a nőstényeket, és közben elveszítik természetes óvatosságukat - gyakran hirt...
Sallai Róbertet horgászkörökben jól ismerik, nemcsak a szenvedélyéről, hanem arról is, hogy jókora halak szoktak a horgára akadni. A hétvégén egy újabb termetes példány nyelte be a csaliját a Tiszán. Robi egy már-már gigantikus méretű 225 centis harcsát fogott ki, aminek a súlyát 75 kg-ra saccolták. - Mintegy 25-30 perces fárasztás után tudta...
A nyarak egyre melegebbek, már-már elviselhetetlenek, mindenki vízpartra menekül vagy klimatizált helyiségbe. Nemcsak az idősek és betegek szervezetét viseli meg a tartós forróság, hanem a gyerekekét is. Kint is, bent is meleg van, klíma híján a négy fal között meg lehet főni. Persze vannak praktikák, reggeli frissítőszellőztetés, redőnyleengedés, ...
PDF archivum
-
2026.09.03
2026. 36 hét - 2026. szeptember 4. -
2026.08.27
2026. 35 hét - 2026. augusztus 28. -
2026.08.18
2026. 34 hét - 2026. augusztus 18. -
2026.08.13
2026. 33 hét - 2026. augusztus 14. -
2026.08.06
2026. 32 hét - 2026. augusztus 7.