Elkerülhetők a tragédiák
Szeptember közepéig az országban több mint 4500 otthonban keletkezett tűz, ezekben összesen 72 ember vesztette életét, 14-gyel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fűtési időszakban megemelkedik a lakástüzek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell. Naponta átlagosan tizenhat alkalommal riasztják lakástűz miatt a tűzoltókat, a hidegebb napokon azonban akár kétszer ennyi esetnél is be kell avatkozniuk.
A lakástüzek többsége emberi mulasztásra, illetve az ingatlanban használt eszközök karbantartásának elmulasztására vezethetőek vissza. Szintén növelik a lakástüzek kockázatát a felhalmozott holmik és egyéb lomok, amelyek nemcsak tűzveszélyesek, hanem a menekülést is nehezítik, valamint akadályozzák a tűzoltók munkáját. Azokban a lakásokban, ahol füstérzékelőt működtettek, nem alakult ki nagyobb tűz, a lángokat már azok kialakulásakor meg lehetett fékezni, nem történt tragédia és az anyagi kár nagysága is kisebb volt, mint ahol nem volt ilyen készülék. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért otthonukba érdemes olyan füstérzékelőt telepíteni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.
(Forrás, fotó: katasztrófavédelem)
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.