Nyugdíjas utalvánnyal a piacon
Már több mint 1,5 millióan megkapták a nyugdíjas élelmiszer-utalványokat, amiket a Magyar Posta kézbesít október 15-ig. A 30 ezer forint értékű utalványokat kizárólag hideg élelmiszerre lehet levásárolni, ám nem csak az áruházakban, a piaci árusok és az őstermelők is kötelesek elfogadni. Nagy a forgalom szombat délelőtt a tiszaújvárosi piacon, sok-sok árus és kígyózó sorok mindenfele. Méz, virág, na meg zöldség és gyümölcs nagy halomban. Sok nyugdíjas is itt szerzi be a hétvégi ebédhez szükséges alapanyagokat, hiszen itt is levásárolhatják az élelmiszer-utalványaikat. - Tegnap kaptam az utalványokat, egyelőre itt még nem fizettem vele, mert nem jártam utána, hogyan működik a piacon, de a boltban már használtam - kezdte Tordai Istvánné.
- Nyilván figyelni kell, hogy mire lehet és mire nem, de alapvető élelmiszereket vehetünk belőle, úgyhogy jó ötletnek tartom egy kis pótlásra azoknak, akiknek kicsi a nyugdíjuk. A piacot körbejárva azonban az a tapasztalat, hogy a kereskedők és őstermelők egyelőre nincsenek tisztában az utalványokra vonatkozó szabályokkal. Akárkit kérdezek, csak széttárják a kezüket, hivatalos tájékoztatást ugyanis mindeddig nem kaptak a témában. Van, aki elfogadja, mások nem szívesen.
- Tudtommal ezeket a nyugdíjas utalványokat el lehet fogadni, hiszen bármilyen pénznemben és fizetőeszközzel lehet fizetni, csak nyugtát kell kiállítani róla - mondta Nagy László őstermelő. - Mindennap jönnek vele a nyugdíjasok és ezzel szeretnének vásárolni, ezért mi elfogadjuk és aztán mi is levásároljuk. Visszaadni azonban nem tudunk belőle és nem is lehet. A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint az őstermelők le is vásárolhatják ezeket az címleteket a boltokban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapja azonban arról tájékoztat, hogy az őstermelők a bankban válthatják számlapénzre vagy készpénzre a kapott nyugdíjas utalványokat.
venna
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.