Új játszótéri elemek
Idén nem felújítást, hanem néhány játszótéri elem komplett cseréjét tervezte be a költségvetésbe a város. Az új elemek cseréje mintegy 13 millió 200 ezer forintból valósult meg, tudtuk meg Vismeg Monikától, a Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztály osztályvezető- helyettesétől.
- A város több részén, több játszótéri elemet is leselejteztünk, ezek helyére kerültek nemrégiben újak. A Hajdú téri játszótérre új homokozót telepítettünk, felette egy napvitorlával, de került ide egy hatszögletű mászóka is. A Királyközi játszótérre is tettünk egy új homokozót, míg a tiszaszederkényi Bocskai úti és a KRESZ park melletti játszótérre új napvitorlát helyeztünk ki a már meglévő homokozó fölé. Tiszaszederkényben egy trambulint is telepítettünk, illetve a Városgazda Kft. közreműködésével új kerítést is kapott a játszótér. A Tisza- parti városrészben burkolatcsere történt a hinták alatt, a Deák tér 2-8. mögött a régi fajátszóra pedig egy teljesen új ligeti várat telepítettünk csőcsúszdával - nyilatkozta Vismeg Monika.
venna
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.