„Tűzoltó leszel, s katona!”

Vagyunk úgy, hogy nem tudjuk milyen foglalkozást, milyen feladatot szánt nekünk a Jóisten. Mindig jól jön, ha útmutatást, irányvonalat jelöl ki számunkra, ahol áldással és békességgel indulhatunk el. A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolába járó tanulóinknak megmutatták a Tiszaújvárosi Mentőállomás dolgozói, hogyan éleszthetünk újra valakit, s azt is, hogyan működik egy mentőautó. A diszpécser hívását meghallgatva elámulhattak azon, hogy mennyi felszerelés szükséges ahhoz, hogy egy életveszélyben lévő beteget azonnal és biztonságosan kórházba tudjanak szállítani.

Másodikosaink a Remény Gyógyszertárba érkezve megcsodálhatták a patikamérleg pontosságát, a kúpkészítés rejtelmeit. Megtudták azt is, hogy mit kell tenni a lejárt szavatosságú gyógyszerekkel, hogyan kell szabályosan tárolni, leadni őket. Persze arra is felhívták tanulóink figyelmét, hogy kevesebb gyógyszerre lenne szükség, ha több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanának. A rendőrség a mindennapokban is sokat segít iskolánk életében, hiszen fokozott figyelemmel és jelenléttel teszik biztonságossá tanulóink iskolába járását, s az iskolai programokon is vigyáznak ránk. Tanulóink bepillantást nyerhettek hétköznapjaikba, munkájuk részleteibe. Negyedikes tanulóink a Derkovits Művelődési Központba látogattak el, ahol érdeklődő tekintettel pillanthattak be a kulisszák mögé. 

A fényárban tükröződő nézőterem bevilágította csodálkozó tekintetüket. A tanító néniktől megtudhatták, mivel is foglalkozik a súgó, a díszlettervező, a sminkes, a rendező, a színész. Fontos, hogy gyermekeink arról is pontos képet kapjanak, hogy mennyire fontos és sokoldalú tevékenység az idősek gondozása. Mennyi-mennyi türelemre és odafigyelésre van szükség! Tanulóink vérnyomást mérhettek, benézhettek a mosodába és egy gondozott néni örömében sírva is fakadt a gyerekek kedvességétől. Mi a dolga egy régésznek? Feltárni, kijelölni, a múlt társadalmait fizikai maradványaik, eszközeik, épületeik alapján beazonosítani. A tárgyak előkerülési körülményeik dokumentálási folyamataiba is bepillanthattak tanulóink. 

A Tisza Média Kft. jóvoltából kipróbálhatták a Héthatár stúdióját, megtekinthették, hogy mi is történik a vágószobában, hogyan dolgoznak egy-egy cikken, egyegy adás elő- és utómunkálataiban. A tűzoltóságon megtanulhatták, hogy pontosan hogyan kell bejelenteni egy-egy tűzesetet, melyek a fontos információk. Betekinthettek az autóállomány sokszínűségébe, megnézhették a magasba emelő kosarat is. Iskolánkba látogatott egy terápiás kutya is, gazdájától megtudhattuk, kinek hogyan tud segíteni a kutyus. Kedves személyisége jókedvre derítette a gyerekeket. Bepillantást nyerhettek hetedikeseink a robotika világába, kulcstartóra áramköröket nyomtathattak, a telefonra speciális programot telepítettek, amellyel a robotokat lehetett vezérelni. 

A hegesztési szimuláció, a gépészműhely, az esztergagépek, a fúrás, faragás, az élesben hegesztés mind-mind hatalmas élmény volt diákjainknak. Ezen a napon nemcsak diákjaink indultak útnak a helyi cégekhez. A Fogadj örökbe egy iskolát! pályaorientációs program keretében, az ALTEO támogatásával megvalósuló Miénk a pálya! pályaorientációs foglalkozáson vettek részt nyolcadikos diákjaink, elősegítve őket a megfelelő önismereti és pályaismereti tudás megszerzéséhez, valamint ahhoz, hogy érdeklődésükhöz, képességeikhez, személyiségükhöz passzoló továbbtanulási irányt, pályát tudjanak választani maguknak Hálásak lehetünk ezért a napért, hiszen mind tudásban, mind élmények tekintetében sokat gazdagodtunk, és azért is, mert az összes helyszínen, ahová iskolánk tanulói érkeztek, hihetetlen szeretettel fogadtak bennünket. 

Nagyné Kecskés Ágnes 

A jó közösségek kulcsa az együttműködés

Odafigyelni egymásra, összefogni egy közös célért, élményeket átélni, rugalmasan alkalmazkodni új helyzetekhez, mind olyan tevékenység, mely a közösség és az egyén fejlődését egyszerre szolgálja. Ezeket a célokat kitűzve vettek részt október 9-én a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda alsós diákjai, illetve hatodikos tanulói együttműködést igénylő csoportos játékokban, pályaorientációs nap keretében. Bármilyen szakmát is válasszanak majd felnőttként gyermekeink, erre a készségre biztosan szükségük lesz. A kicsiknél több mint 150 kisdiák megtöltve a tornatermet vegyes csapatokban dolgozott, kilépve megszokott kis közegükből, az osztályok tagjai teljesen összekeveredtek egymással. 

Az új társakkal való kapcsolatba lépés, a velük való kollektív munka lehetővé teszi a szociális készségek fejlődését. A gyerekek rugalmasan alkalmazkodtak a kihíváshoz, életkorukból is fakadó vidám lelkesedéssel vetették bele magukat a különböző feladathelyzetekbe, oldottak meg többek között keresztrejtvényt, szakma kirakót, figyelemtesztet, alkottak templomot vagy házikót gyurma és hurkapálca felhasználásával. Ma, amikor oly sokszor halljuk és tapasztaljuk, hogy mennyire alulmotiváltak a gyerekek, az átszellemült, lelkes csapatmunkát öröm volt nézni. A jóhangulatú rendezvénynek köszönhetően vidám élményekkel gazdagodhatott valamennyi gyerek és felnőtt résztvevő. 

Szervezőként egy ennyi gyereket megmozgató programot megtervezni, koordinálni nem könnyű feladat, de hiszek benne, hogy jó befektetés, ahogy minden olyan tevékenység, amely segíti egy közösség tagjainak békés együttműködését. Biztatok mindenkit, hogy adjunk erre minél több lehetőséget gyermekeinknek az iskola falán belül és kívül egyaránt! S amit mi felnőttek leginkább tehetünk gyermekeink érdekében, járjunk előttük jó példával! 

Tatár-Szilágyi Erika óvoda-, iskolapszichológus

0
Évtizedekig Tiszaújvárost szolgálták
Ötvenéves Hunyadi-jubileum gálával

Kapcsolódó hozzászólások