Tömeges munkaügyi perek is lehetnek
A jövőben nem minden munkakörben lesz kötelező a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat. A veszélyes, nehéz fizikai munkakörökben dolgozók továbbra is védve lesznek, de a szellemi munkát végzők nem feltétlenül számíthatnak az éves szűrésekre, hacsak azt a munkáltatója nem kéri. Az orvosi szakma és a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a rendelettervezet nagy visszalépés és akár munkaügyi perek sokaságát indíthatja majd el. Bár a hírek a nyáron arról szóltak, hogy szeptember 1-jétől a munkavállalók orvosi alkalmassági vizsgálata már csak szűk körben és külön meghatározott munkakörök esetén terheli a munkáltatókat, úgy tudjuk, a rendelet a mai napig nem lépett hatályba. Így tudja a Magyar Szakszervezeti Szövetség is, akik szerint minden munkakörben meg kellene tartani a kötelező egészségügyi vizsgálatokat.
- Mi a soha nem támogattuk ezt a kezdeményezést. Ez egyszerűen sértő minden munkavállalóra nézve. A kormányzat az adminisztrációs terhek csökkentésével magyarázta a módosítást, ami szerintünk felháborító. Úgy gondoljuk hiányos a rendelettervezet. Bár lesznek, ahol maradnak a kötelező szűrések, de például vannak bányászati, stresszel járó, vagy irodai munkakörök melyeket teljesen kihagytak. Bizonyos szempontból megnyugtató, hogy az Országos Munkavédelmi Bizottság munkáltatói oldala is hasonló véleménnyel van, mint a munkavállalói oldal. Biztos lesznek olyan munkahelyek, amelyek ki fogják használni az új rendeletben rejlő lehetőségeket. Én nagyon bízom abban, hogy Magyarországon a munkáltatók nagy része nem él majd ezzel a lehetőséggel - emelte ki Zlati Róbert a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Az üzemorvosi vizsgálat azonban több munkakörben kötelező marad. A gyárakban, az építőiparban vagy a mezőgazdaságban, valamint az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak is részt kell majd venniük az évenkénti szűrésekben. Vannak olyan munkakörök, amelyek valóban nem komoly fizikai munkát igényelnek, vagy épp nem veszélyesek a munkavállalóra, de komoly stresszel járhatnak. Egy irodai munkánál, a több órányi folyamatos ülés, az állandó monitornézés is komoly károkat okozhat a szervezetben. Terheljük a gerincünket, gyorsabban romlik a szemünk. Bizony a számítógépes munkakörnyezetben is lehetnek olyan hatások, amelyek nagyon komoly negatív változásokat jelentenek egy-egy munkavállaló esetében. Ezeket a munkaegészségügyi alkalmassági vizsgálatnál már időben észre lehet venni és korrigálni lehet. Így gondolja Karászi Rita, optometrista is, akihez az elmúlt években egyre több pácienst küldenek az üzemorvosok.
- Főként a közúti fuvarozásban dolgozók keresnek meg bennünket, nekik kiemelten fontos, hogy megfelelő legyen a látásuk, de a villanyszerelő szakmát is említhetem. Ha valaki színvak, és nem derül ki időben, és a betegséggel együtt dolgozik tovább, az akár több ember életére is negatívan kihat majd. Mi ezen is tudunk segíteni. Véleményem szerint legyen az fizikai vagy szellemi munkát végző ember, mindenkinek el kellene menni az éves orvosi alkalmassági vizsgálatokra - hangsúlyozta a Karászi Optika ügyvezetője. Egy könyvelőirodában nem a fizikai, sokkal inkább a pszichés terhelés lehet nagy. A számoknak egyezniük kell, különben nem csak az ügyfél, hanem a NAV sem lesz elégedett.
- Folyamatosan koncentrálnunk kell, napi nyolc órában nézzük a monitort és az ülőmunka nagyon megterheli a gerincünket. Egy üzemorvosi vizsgálat körülbelül 10 ezer forint környékén mozog. Szerintem ez nem egy akkora összeg, hogy ne tudná évente egy kisebb cég is kifizetni. Nekünk az a lényeg, hogy egészséges kollektívával tudjunk dolgozni. Még ha nem is lesz kötelező, mi a jövőben is részt fogunk venni az orvosi vizsgálatokon - nyilatkozta Volyákné Kóczé Eszter, az Abacus Könyvelőiroda vezetője. Egy üzemorvosi vizsgálat átlagosan 8 és 13 ezer forint között van. Ha a rendelet hatályba lép, ezt az összeget spórolhatja majd meg több munkáltató. Kevesebb páciens, kisebb bevétel. Erre számítanak a jövőben az üzemorvosok, akik szerint az új tervezettel még a lehetőséget is elveszik az emberektől, hogy egészségesebbek legyenek. EKG, vércukorszint- és vérnyomásmérés, hallásvizsgálat. Ezekre is számíthatnak azok a munkavállalók, akik elmennek az évenkénti munkaalkalmasságira, ahol bizony komolyabb probléma is napvilágra kerülhet.
- Ha eltérést látok valamiben, vagy gyanakszom egy bizonyos betegségre, akkor a pácienst azonnal továbbküldöm a szakorvoshoz. Ha mindenhol, mindent rendben találtak nála, én csak akkor állapíthatom meg százszázalékosan, hogy alkalmas az adott munkára. Egy év alatt nagyon sok minden történik az emberi szervezetben. Romlik a szem, a látás, a fogunk. Az emberek nem szeretnek orvoshoz járni, éppen ezért is lenne fontos, hogy legalább egy évben egyszer lássa őket szakember - mondta el lapunknak Dr. Heldner Sylvia üzemorvos. A jogászok azt mondják, a munkáltatók jól felfogott érdeke, hogy minden évben megcsináltassák az üzemorvosi vizsgálatokat. Így anyagilag mindenképp jobban járnak, mint egy munkaügyi perrel.
O.K.