Több vírus támad egyszerre
A Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben január 9-től kötelező szájmaszkot hordaniuk a dolgozóknak, míg a betegeknek csupán ajánlott. A B-A-Z Vármegyei Központi Kórház is elrendelte a maszkviselést és egyre több intézményben vezetnek be látogatási korlátozásokat országszerte. Az influenza felfutó szakaszában van, terjed a covid, de a gyomorinfluenzának is nevezett norovírus és a sajtóban kínai vírusként emlegetett HMPV (humán metapneumovírus) is támad. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb adatai szerint az első héten közel 20 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, míg több mint 130 ezren légúti megbetegedéssel. Városunkban is egyre több a beteg, bár egyelőre nincs nagy tömeg a háziorvosi rendelőkben. - Nem sokszor vagyok beteg, de az elmúlt félévben kétszer is sikerült beleesnem valami köhögős, influenzajellegű betegségbe - kezdte Szentmihályiné Horváth Ilona. - Most a doktornő teszttel megnézte, ami kimutatta, hogy ez influenza A vírus. Gyenge vagyok, köhögök, ami elég kimerítő, de nem oltatom be magam, mert amikor egyszer beadattam a védőoltást, rosszabbul voltam, mint bármikor. Az orvos szerint ki kell pihennem, nem igazán van erre gyógyszer.
Jobb óvatosnak lenni
Dr. Iszlai Zoltán körzetében naponta 15- 20 beteget látnak el, ami egyelőre nem egy kirívó betegforgalom, inkább halmozott esetszámnak számít. Itt eddig nem történt súlyosabb eset és senki nem került kórházba. Általában 120 védőoltást kérnek, ennyi fedi le a szezont, eddig közel 90-en oltatták be magukat. - A vírusok kiszámíthatatlanok, jobb óvatosnak lenni, mindenkinek javaslom a védőoltás felvételét, mert még mindig nem késő - mondta Dr. Iszlai Zoltán háziorvos.
- Az enyhe időjárás ugyanis kedvez a vírusoknak, a járvány akár március végéig is eltarthat. Az idős és krónikus betegeknek, a daganatos, vérképzőszervi, légzőszervi vagy szívbetegeknek különösen fontos az oltás. Sokféle vírus terjed, van, aki influenzával, mások koronavírussal fertőzöttek, van, aki kombináltan mind a kettővel. A tünetek a szokásosak, láz, köhögés, enyhe mellkasi fájdalom, levertség érzés, ízületi fájdalmak. Ha valaki jó fizikai állapotban van, annak a szervezete 5-7 napon belül legyőzi ezeket, ilyenkor telefonos konzultáció is elég lehet. A krónikus és idős betegek viszont ne várják meg a 7 napot, a tünetek függvényében inkább forduljanak hozzánk. Nem csak a covid és az influenza terjed. A sajtóban kínai vírusként emlegetett HMPV ugyan nagy riadalmat keltett, de Dr. Duda Ernő virológus szerint egyszerű megfázásos tüneteket okoz. A szakember inkább a norovírusra hívja fel a figyelmet, ami komoly bélrendszeri problémákkal járhat.
Norovírus
- Régebben erről úgy beszéltek, hogy calicivírus, pár évvel ezelőtt is végigfutott Magyarországon egy-egy ilyen járvány - nyilatkozta lapunknak Dr. Duda Ernő professor emeritus, genetikus, virológus.
- Ez a béltraktust fertőző baktérium, ami általában rendkívül ellenálló, tehát az az alkoholos fertőtlenítés, amit a covid idején használtunk, a norovírus ellen abszolút nem használ. Kezet kell mosni szappannal és odafigyelni az alapos higiéniára, annál is inkább, mert ez a széklet és a száj közötti kapcsolat révén tud fertőzni. - Kikre a legveszélyesebb ez a vírus? - Magyarországon általában nem szokott komplikációt okozni, de világszerte nagyon sokan, majdnem százezer számra halnak bele gyerekek, azért, mert kiszáradnak. Bár nem tart sokáig a betegség, 2-3 napig, de azalatt aki elkapja, rengeteget hány és rengetegszer mehet a hasa, úgyhogy nagyon rövid időn belül ki lehet száradni, oda kell figyelni a folyadékpótlásra.
Oltás és maszk
- Terjedmég a covid, az influenza, a HMPV, mitől kell igazán tartanunk?
- Kétségbeesésre semmi okunk, ezek a szokásos, télen támadó légúti vírusok. A kínai vírusként emlegetett HMPV pedig egyáltalán nem új és nem kínai. Fel kell ezekre készülni, de nem kell megijedni. Nyilván a vírusok a kisgyerekekre, a idősekre, a krónikus betegekre és a várandós anyukákra a legveszélyesebb, nekik érdemes még jobban odafigyelni.
A covid eddig is kiszámíthatatlan volt és ezután is az lesz, de a jó hír az, hogy az evolúció természetes folyása az, hogy egyre fertőzőbb és kevésbé súlyos betegséget okozó vírusok alakulnak ki. Az átlag populációra nem jelent komoly veszélyt, de annak, aki a veszélyeztetett kategóriába tartozik és nem kapott oltást az elmúlt egy éven belül és nem is fertőződött meg, továbbra is ajánlom, hogy vegye fel az oltást, mert már megérkezett az új védőoltás.
- Hogyan védekezhetünk még a vírusok ellen?
- Elég, ha visszagondolunk a 2021-2022 táján elmaradt influenzajárványra. Egyszerűen nem volt influenza, mert az emberek maszkot hordtak, úgyhogy én most is ezt javaslom, aki nem akar megfertőződni, az vegyen fel szájmaszkot. El lehet viselni, elég, ha a sebészekre gondolunk, akik napi 8 órában maszkban operálnak, dolgoznak, nekünk viszont nem kell egész nap viselni, csak ha olyan helyre megyünk, ahol sokan vannak, ezt mindenképpen ajánlom.
venna