Tisza-parti juniális

Délben babgulyással és lekváros buktával kínálták a vendégeket a Tisza-parti juniálison. A szombati szabadtéri programra több százan látogattak ki a régi városrészbe, leánykori nevén az Erőmű lakótelepre. A kicsiket kézműves játszóházak és légvárak várták, de fel lehetett ülni lovas kocsira és sárkányhajózni is lehetett a Tiszán. Kellemes időben, jó hangulatban és jó társaságban kezdték a napot azok, akik kilátogattak a juniálisra. 

A Tisza-parti szabadidőház udvara zsúfolásig megtelt emberekkel és asztalokkal, több százan mentek ki a kora délutánig tartó programokra. A pezsgő délelőttöt a Derkovits Fúvószenekar dobta fel szabadtéri koncertjével, volt aki még ebéd előtt táncra perdült, mások csapatostul mentek evezni a Tiszára és a lovas kocsi is megállás nélkül térült-fordult, teli utasokkal. Dr. Fülöp György polgármester köszöntője után Koscsó Lajos idézte fel a város múltját és saját emlékeit.

- Én 54 évre élek ebben a városban, jó szívvel emlékszem arra, amikor még a Tisza úton laktam egy egyszobás lakásban, ott volt a „Kultúrpark", ahogy hívtuk, és odajártunk a gyerekünkkel sétálni, aztán folyamatosan láttuk, hogy hová fejlődött ez a város. És nem csak a lakóterülete, a lakóépületei, hanem a közintézményei is rendkívül sokat fejlődtek. Régen csak a Tiszagyöngye volt ahová lehetett menni, most már rendkívül sok helyre lehet menni, nem beszélve a sok városi rendezvényről. Ez egy jó dolog, mert lehetőséget teremt ennek a korosztálynak is arra, hogy emlékezzen, megélje újra és újra a fiatalságát - mondta városunk egykori polgármestere. Igazi fesztiválhangulat volt a szabadidőházban. Az udvaron hatalmas légvárak, arcfestés, csillámtetoválás, agyagozás, célba dobás a legkisebbeknek, az épületben csocsóasztal és pingpong a kicsit nagyobbaknak. 

- Én még sohasem ültem lovas kocsin, úgyhogy épp ideje kipróbálni, lehet hogy úgy megtetszik, hogy ezután is akarok majd kocsikázni - mondta Palugyai Pálné 

- Az unokámék nemrég költöztek a Tisza-partra, hozzájuk is ki szoktam jönni, nagyon szép hely. Ami ma itt van, az is nagyon tetszik, most is sokan kijöttünk a barátnőimmel, nagyon jól érezzük magunkat. Ónodi Tibor állandó látogatója a városi rendezvényeknek, mindenhol és mindenben részt vesz, élvezi a nyüzsgést, a pezsgést.

- Régóta mindig itt vagyunk a feleségemmel, és más rendezvényeken is - mondta.

- Sok jó program van ebben a városban, ez a mai az egyik kedvencünk, és jó ez az unokáknak is, épp most jöttünk a sárkányhajózásból. 1970-től itt vagyok a városban, 1980- tól állandó lakosként, a három gyerekünk már nem lakik itt, ketten maradtunk a feleségemmel, de élményekkel teli éljük a mindennapjainkat. Emlékszem, fiatalon mindig mentünk motorkerékpárral, gyalog, anno fiatalon 10 kilométereket futottam, a Tisza-part is célpont volt. Akkoriban nem szerettem annyira idejárni, mert az erőmű füstje, a pernye belepett mindent, de maga a városrész nagyon szép, gondozott, tetszik az embereknek, otthonos, a családi házas övezet szinte falusi vagy kisvárosi hangulatot idéz. Szívesen emlékszek az erőmű strandra is, hajdanán külön varázsa volt a városnak, rengeteget jöttünk, nyaranta tömegnyomor volt itt a strandon.

- Én 60 éve itt lakom, ismerem a városrész minden szegletét - nyilatkozta Répási Szilveszterné. 

- Nagyon jó volt itt minden kezdetben, közel volt a munkahely, az erőmű, ott dolgoztunk a férjemmel. 1956-ba jöttem ide '58-ban itt minden volt, mindenfajta vásárlási lehetőség, cipőbolt, két étterem is volt. A férjem főmérnök volt az erőműben, szerettünk ott dolgozni, én később az új erőműben is dolgoztam, szívesen emlékszem vissza ezekre az időkre. 

berta

0
Életmódváltással a megelőzésért
Diákmédiás sikerek

Kapcsolódó hozzászólások