Táborok földön, vízben
Már javában tart a vakáció. A gyerekek június közepe óta élvezik a több, mint két hónapos szabadságot, a szülőknek pedig már jó előre ki is kellett találni hol, mikor és kinél töltik a lurkók a nyári szünetet. Egy jó napközis tábor sokaknak megoldás lehet. Ezekből városunkban idén sincs hiány. A leendő úszóbajnokoknak idén július első három hetében volt lehetőségük tudásukat kamatoztatni. A közel húsz éve tartó táborba mindenki a szintjének megfelelő csoportba jelentkezhetett. Az Ebihalak a kezdők, a Delfinek a haladók és a Cápák már a profik - mondta Homródi Zsolt a Vizipók Sport Napközis Tábor vezetője. Idén közel ötven általános iskolai vízimádó diák töltötte el mozgalmasan a hétköznapjait. A bázisuk a Tiszaújvárosi Sportcentrum volt. Innen indultak minden nap a Tiszaújvárosi Gyógyés Strandfürdőbe. Az úszásoktatások mellett a szabadstrandolásnak is megvolt az ideje.
- A forró napokon pedagógus kollégáimmal együtt külön figyelmet fordítunk a megfelelő folyadékbevitelre és arra is, hogy a gyerekek mindig be legyenek kenve naptejjel. Sok alsós diákunk van és a csapat 80%-a visszajáró vendég. Olyan gyerekek is vannak, akik külföldön élnek, de a nagyszülők itt laknak a városban. Így a nyári szünet alatt a mi táborunkba is ellátogatnak az olasz, spanyol és német unokák - mondta a testnevelő tanár, aki még a kezdetek kezdetén a TVK Szabadidő Központban tanította a gyerekeket nyáron úszni és korcsolyázni. Tiszaújváros a sport városa. Már egészen kis kortól lehetőség van számos mozgásformát kipróbálni. Aki szeretett volna teniszezni, focizni vagy lovagolni az a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola sporttáborába jelentkezhetett.
- Nyolc éve rendezzük meg ezt a tábort, az idén öt héten keresztül vártuk a gyerekeket. A délutánok általában lazábbak. Olyankor strandolunk, sárkányhajózunk, kerékpározunk vagy bowlingozunk - sorolta a lehetőségeket Császár Zoltán táborvezető, aki viccesen megjegyezte, néha úgy érzik, egy valódi nemzetközi táborban vannak. Nyaralt már itt francia és amerikai diák is. A legidősebb gyerek nyolcadikos, a legkisebb pedig csupán ötéves. Az idei létszám eddig közel 150 fő. A leggyorsabbak még csatlakozhatnak. A sporttábor július 28-ig tart. Jelentkezni Császár Zoltán táborvezetőnél lehet a 70/417 7935- ös telefonszámon.
O.K.