Szórakoztatva mutatnak példát

Az Egyszervolt Mesezenekar.

A kedvezőtlen időjárás ellenére gyermekek és felnőttek sokasága gyűlt össze a Városháztéren december 6-án délután az Egyszervolt Mesezenekar koncertjére. A városunkban már ismerős együttes december 6-ához, valamint a télhez kapcsolódó mesedalokkal és óriásfigurákkal örvendeztette meg a közönséget, mielőtt barátságos krampuszai társaságában és ajándékcsomagokkal megrakott puttonyával feltűnt a Mikulás. 

- A zenekar története 2012 decemberében kezdődött - kezdi nyilatkozatát kérdésünkre a zenekar vezetője, Timár Krisztián. 

- Egy bábozó, gólyalábas jó barátom, Kapusi Szabolcs hívott fel azzal az ötlettel, hogy hozzunk össze egy élő zenés, igényes műsort gyerekeknek, kifejezetten a legnagyobb hazai rajz- és egyéb mesefilmek dalaiból. Mivel szeretünk élőben muzsikálni, és viszonylag kevés ilyen formáció van, tetszett az ötlet. Arra törekedtünk, hogy egy könnyen színpadra állítható, a gyermekeket elkísérő szülők számára is szórakoztató produkciót készítsünk. Így lett része a repertoárunknak többek között a Dr. Bubó, a Mézga család és a Süsü, a sárkány dala is - meséli. 

- Igyekeztünk úgy megformálni a műsort, hogy kellően dinamikus, pörgős legyen, párbeszédbe elegyedve és együtt énekelve a gyerekekkel. A kezdeti csapat abszolút nem ez volt: sem a személyek, sem a zenekar hangszeres összetétele. Később alakultunk át, ami viszont nagyon jó abból a szempontból, hogy szinte bármit el tudunk játszani. Nyilván megvannak a korlátaink, hiszen három hangszerünk van, ezeknek a régi mesefilmeknek a zenéjét pedig hajdanán nagyzenekarok játszották fel. A Vuk különösen érdekes, mert könnyen azt hihetjük: egy könnyű, aranyos kis dalocska. Viszont rendkívül összetett, annak ellenére, hogy minden gyerek tudja énekelni - magyarázza a rock and roll és a blues műfajában is jeleskedő, évtizedek óta gitározó frontember. Nem titkolja: időre volt szüksége, mire belerázódott a mesezenekarban betöltött szerepébe, de hozzáteszi: egyáltalán nem nehezebb feladat a kicsik szórakoztatása. 

- Ha ugyanúgy viszonyulunk hozzájuk, mint a felnőtt közönséghez, garantált a siker. Nyilván a saját életkoruknak megfelelően szólunk hozzájuk, de komolyan vesszük őket, és ezt érzik. A szórakoztatáson túl pedig azt is próbáljuk megmutatni és példaként állítani számukra, hogy milyen az élő zene, olykor tartunk hangszerbemutatót is - fejti ki. A formáció sikerét több mint négyszáz koncert és több tízezer gyermek fémjelzi az országhatáron innen és túl. 

- Bárhol járunk is, nagy az öröm, mert a műsoraink közben általában három mesehős megjelenik. Nagy a meglepetés, amikor az első óriásfigura bejön, és nem csak a színpadra. Lemegy a közönséghez is. Ezzel a műsorszerkezettel és óriásbábos kollégánk segítségével egy nagyon látványos és mozgalmas produkciót tudunk nyújtani, zenei értelemben is odafigyelve az igényességre - zárja gondolatait Timár Krisztián. 

Ördögh István

0
Mérlegen a gombaszezon
Szülők és nevelők együtt báloztak

Kapcsolódó hozzászólások