Szép búcsú a szezontól
KOSÁRLABDA. Fontos mérkőzés volt a Phoenix KK számára a Nagykőrös elleni találkozó december 16-án, hiszen nagyon kellett a győzelem ahhoz, hogy versenyben maradjon az alapszakasz első helyezéséért folytatott küzdelemben. Erős csapattal szemben lépett pályára idegen környezetben az együttes, de a fiúk jó formában játszottak, és tízpontos sikert aratva tértek haza a túráról.
Nagykőrösi SKE - Phoenix KK 78-88 (23-21, 21-27, 12-22, 22-18)
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK: Csák Bence (10/6), Lakatos Máté (14/9), Molnár Bence (2), Okoh Victor Kelechi (6), Kocsis Zalán (15/3). Csere: Czimer László Adrián (-), Orliczki Mátyás (4), Bán Tibor (21/12), Lakatos Péter (-), Kiss Kolos (5/3), Kovács Zoltán (11/3). Vezetőedző: Lekli József.
Az alapvetően kiegyenlített első etapban a Nagykőrös tudott ellépni, kétszer is öt ponttal, ám mindenekelőtt Lakatos Máté, Kocsis és Kovács találataira támaszkodva mindannyiszor sikerült felzárkózni, és minimális lemaradással fordulhatott rá a második szakaszra a Phoenix (23-21). A pontokban gazdag második negyedet a Bán-Csák-Kelechi trió vezérletével nagyrészt az újvárosiak irányították, két alkalommal is hategységes hátrányba szorítva ellenfelüket, de a nagykőrösiek meg tudtak újulni, a félidő hajrájában a vezetést is visszavették (44-43), végül mégis sikerült tiszaújvárosi előnnyel elérkezni a nagyszünethez (44-48).
Az erősre sikerült harmadik etapban Bán ragadta magához a főszerepet, de az egész csapat remekül működött védekezésben és támadásban is. Az ötödik percben lépték át először a tízpontos különbséget (49-60), végül tizennégy egységes előnnyel várhatta a gárda a záró felvonást (56-70). A negyedik szakasznak voltak ijesztő pillanatai. A jól küzdő házigazdák meg tudták zavarni a Phoenix játékát, és lépésről lépésre közeledtek. Lakatos Máté, Kovács, Bán, Kocsis többször is eredményes volt, ennek ellenére hat pontra olvadt a korábbi magabiztos előny (76-82). Az utolsó perc azonban ismét a mieinké volt, így 78-88- as győzelemmel zárhatták le 2023 utolsó mérkőzését.
A dupla-duplázó Kocsis Zalán a mezőny legjobb teljesítményével zárta a találkozót (15/3 pont, 13 lepattanó, 3 szerzett labda, 6 assziszt, 5 kiharcolt fault). Ponterőben Bán Tibor hozott kiemelkedőt (21/12 pont, 1 lepattanó, 1 szerzett labda, 2 assziszt, 3 kiharcolt fault). Jól triplázott Lakatos Máté is (14/9 pont, 3 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 assziszt, 4 kiharcolt fault). Ugyancsak tíz egység felett végzett Kovács Zoltán (11/3 pont, 4 lepattanó, 1 assziszt, 2 kiharcolt fault), elérte a tíz pontot Csák Bence is (10/6 pont, 1 lepattanó, 1 szerzett labda, 1 assziszt, 1 kiharcolt fault). Remekül lepattanózott Kiss Kolos (5/3 pont, 10 lepattanó, 1 szerzett labda, 3 assziszt, 1 kiharcolt fault, 1 blokk).
Kovács Márk: Helyenként jól, azonban a múltkori teljesítményhez képest sokkal nagyobb energiával játszottunk. Sovány vigasz, de ebből kell építkeznünk. Az ellenfelünk az egyik legjobb csapat a bajnokságban, kulturáltan és gyorsan játszottak. Sajnos most sem tudtunk teljes kerettel kiállni, ráadásul a csapat egyik legjobb dobója volt kényszerpihenőn. Lekli József: Gratulálok a csapatomnak, mert egy fontos mérkőzést sikerült megnyernünk.
Hozzáteszem, magunknak tettük ilyen nehézzé, mert az utolsó negyed utolsó öt percében sok buta hibát elkövettünk. Összességében azonban a mérkőzés pozitív, mert azokban a dolgokban javultunk, amiket megbeszéltünk a héten. Egyetlen negatívum a huszonöt eladott labda, de úgy gondolom, most szerencsénk is volt, mert ezúttal ez belefért a meccsbe. Amikor a harmadik negyedben normálisan védekeztünk, akkor tényleg megmutattuk, mit tudunk védekezésben, illetve támadásban. Leszámítva tehát az utolsó öt percet, pozitívnak értékelem ezt a meccset, és még egyszer gratulálok a fiúknak!