Szentírás felolvasóverseny
A Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola november 12-ére Szentírás felolvasóversenyt hirdetett az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő általános iskolák és a tiszaújvárosi iskolák hittanra járó felső tagozatos diákjai körében. A szervezők nagy örömére a versenyre 19 iskola 82 tanulóval jelentkezett. A rendezvényen Koscsó Mónika igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket, majd Pásztor Pascal plébános úr nyitotta meg a versenyt.
A diákok első körben az Ószövetségből olvastak fel szabadon választott szöveget, majd az Újszövetségből kaptak ismeretlen szakaszt. A zsűri tagjai nagyon megdicsérték a diákokat és a felkészítő pedagógusokat, hitoktatókat a felkészítésért. A verseny egyik célja, hogy felébressze a tanulókban a felelősséget a Szentírás megismerése, olvasása, értelmezése iránt. Azok a tanulók, akik kézbe veszik a Bibliát, megismerhetik belőle a helyes erkölcsi értékeket, eligazítást, és erőt meríthetnek belőle életük egész folyamán. Hálát adunk a Jó Istennek, hogy ilyen sokan vállalták a megmérettetést. Iskolánk tanulója, Ragcsák Laura 6. osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Felkészítő pedagógus: Kaporné Antal Zita.
Koscsó Mónika igazgató
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.