Százhúsz felett szálltak

KOSÁRLABDA. Az Eger együttesét fogadta hazai pályán az alapszakasz utolsó mérkőzésén a Phoenix. A fiúk komolyan vették a találkozót, és bajnokesélyeshez méltó erőbedobással küzdötték azt végig. A rájátszást így tekintélyt parancsoló győzelemmel a háta mögött várhatja a csapat, illetve készülhet a 7. helyen végzett Hódmezővásárhely elleni mérkőzéssorozatra. 

Phoenix KK - Eszterházy SC 123-79 (38-13, 29-20, 27-26, 29-20) 

Phoenix KK: Bata (25/6), Lakatos (7/3), Mester (11/9), Gerőcs (16), Boinitzer (15/3). Csere: Kozák (5), Czimer (4), Bán (12/6), Kiss (9/3), Molnár (-), Murphy (15), Kovács (4). Vezetőedző: Lekli József. 

Lekli József: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, sikerült az egész alapszakaszban megőriznünk a hazai pálya veretlenségét. Nagyon jó alapszakaszt vittünk végig, összesen három vereségünk volt - ennek az érdekessége az, hogy így sem tudtuk megnyerni az alapszakaszt; a Veszprém egy nagyon jó futást produkált. Készülünk a rájátszásra. Úgy gondolom, hogy a támadásunk rendben van, viszont a védekezésünkben még mindig vannak hiányosságok, és ez nem taktikai dolog, hanem a könnyelműség, a gondolkodásmód hibája. Ezeken változtatni kell, mert egy rájátszásban nagyon sok mindent eldönthetnek. Dolgozunk tovább, és megpróbálunk az idén feljutni.

Klepej Roland: Szeretnék gratulálni a Tiszaújváros csapatának, a játék minden elemében felülmúltak minket. Rettentően csalódott vagyok az első negyed miatt, hiszen harmincnyolc pontot kaptunk. Nem is tudom, mikor kaptunk ennyi pontot egy negyed alatt. Úgy gondolom, hogy utána valamennyire sikerült felvennünk azt a ritmust, amit ez az osztály megkíván, és onnantól kezdve reális negyedek születtek. 

0
Kevésen múlt a győzelem
Terven felüli haltelepítés

Kapcsolódó hozzászólások