Szalagavató a Brassaiban

A szalagtűzés megható pillanata. A büszke osztályfőnök és tanítványai.

Megtartotta szalagavató ünnepségét az SZSZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola. Hét osztály diákjainak tűztek szalagot péntek délután, összesen 153 diák sorakozott fel a Derkovits Művelődési Központ színpadán. Pázmándi Henriett, az iskola igazgatója magával hozta az ő szalagját, amit annak idején neki tűztek fel, és büszkén is hordta. 

- Ez a szalag rengeteg emléket elevenít fel számomra a középiskolás évekből - mondta beszédében az igazgatónő. 

- Talán megbocsátják az egykori tanáraim, hogy nem a magyaróra verselemzéseire vagy a történelemóra évszámaira emlékeztet ez a szép bársony darab, hanem a tapsra, amikor az egyenruhámra tűzték, és eszembe jutnak kellemes iskolai programok vagy egy tanórán elhangzott aranyköpés. Ez a szalag segít megőrizni a vidám pillanatokat, emberi kapcsolatokat. Arra kérlek titeket, hogy ne csak a szalagot őrizzétek meg, hanem azokat az értékeket is, amit ez az iskola adott nektek. A diákok vidám műsorokkal, zenés produkciókkal készültek az ünnepi alkalomra. A közönség bepillantást nyerhetett az iskolás mindennapokba, de a Hófehérke és a hét törpe című mese is színpadra került és énekes- táncos produkciókat is készítettek a végzősök. - Jó hangulatban teltek a próbák - emlékszik vissza Kovács Kristóf, aki a 12. I osztály tanulója.

- Szerintem egy nagyon vidám, összetartó társaság a mi osztályunk, így nem volt nehéz dolgunk a műsor összeállításában. Készítettünk egy kisfilmet, ami rólunk szól, illetve egy tanórai jelenetet is elő fogunk adni. A Brassaiban négy technikumi és három szakképző osztály végez idén. Ők voltak a pénteki szalagavató főszereplői. 

- Nagyon jól érzem magam ebben az iskolában - nyilatkozta lapunak Handa Éva Enikő, aki szintén tizenkettedikes a Brassaiban. - Informatika szakra jelentkeztem, de az első két évben egy pénzügyi osztállyal vontak össze. Oda csupa lány járt, két fiú osztálytársunk volt, aztán tizenegyedikben átkerültem az infós osztályba, ahol csak ketten vagyunk lányok. Nagyon jó, mert sokat viccelünk, nagyon jó az osztályközösség és sok barátot is szereztem. Az együtt töltött évekre nem csak a diákok emlékeznek szívesen, az osztályfőnökök is elérzékenyülnek.

- Ez mindig egy megható pillanat, mert jó látni, hogy azok a 14-15 éves gyerekek, akik idekerültek hozzánk, mára érett fiatalokká cseperedtek - mondta Szerencsi Éva, a 12. GM osztályfőnöke. 

- Nagyon büszke vagyok az osztályomra, sok emlék összeköt minket, remélem, hogy ők is olyan jó szívvel emlékeznek majd vissza az itt töltött évekre, mint én rájuk. Bízom abban, hogy a középiskola után mindenki megtalálja a saját útját. 

ema

0
Az értékhatár nő, de kell önerő
Múzeumlátogatás

Kapcsolódó hozzászólások