Sugárzó környezet eötvösös érdeklődőknek

Gimnáziumunk következő tanévének fizika fakultációs csoportja és néhány érdeklődő diák, összesen 19 fő dr. Fülöpné Gyuricskó Krisztina tanárnő szervezésében részt vett a Miskolci Egyetemen az Országos Atomenergia Hivatal országjárását jelentő, az Atomenergiáról- mindenkinek c. interaktív kiállításon június 6-án. Az Országos Atomenergia Hivatal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézet, a Miskolci Egyetem és az Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai húsz perces előadásokat tartottak. Ezek mind az időtartamukban (hiszen kb. ennyit tud koncentrálni egy diák megszakítás nélkül), mind tartalmukban és előadásmódjukban is tökéletesen igazodtak a mai diákok igényeihez. 

Tanulhattunk a radioaktivitásról, mint a sugárzó környezetről, orvosi alkalmazásról, szó volt az atomenergia-felhasználás tanulságairól Csernobil és Fukusima kapcsán. (Persze itt nem a Netflix sorozat kockáit láttuk.) A jövő energiatermelését jelentő fúziós reaktor megismerésén túl azt is megtudhattuk, hogy milyen „nukleáris ujjlenyomatok" vizsgálatánál dolgozhat együtt a bűnügyi helyszínelő a fizikussal. Az előadások két felvonásban zajlottak, közben egy hosszú szünetben a kiállítóhelyeken a témával a gyakorlatban is találkozhattunk: VR szemüveggel bejárhattuk a paksi atomerőművet, sugárzásmérést végezhettünk, tudásjátékokon értékes ajándékokra tehettünk szert. Legtöbbet a Nukleáris Technikai Intézet asztalánál időztünk, ahol élményszerű volt a fúziós reaktor működésének bemutatása, (persze csak illusztráción), a plazma előállítása. 

Itt sokat hallottunk arról is, hogy milyen szerteágazó a szakemberigénye az energetikai szektornak. A kitartó eső ellenére sugárzó arccal indultunk haza. Na nem úgy… 

Elek Mátyás és Flaskó Dániel 10. h Eötvös gimnázium

0
Könyv a könyvtárostól
Pályaválasztási Expo a Brassaiban

Kapcsolódó hozzászólások