Santa Day
2024. december 7-én az Eötvös Gimnázium különleges programmal ülte meg Mikulás ünnepét. A nyelvi munkaközösség - angol-, német- és franciatanárok vezetésével - egy izgalmas, 13 állomásból álló vetélkedőt szervezett, amelyben a diákok számos képességüket kipróbálhatták. Az állomások feladatai különböző területekre koncentráltak: ügyességi próbák, szaglást tesztelő kihívások, nyelvismereti feladatok, memória és kreativitási játékok színesítették a kínálatot. A versenyzők még egy relax szobában is megpihenhettek. A rendezvényen 31 csapat, közel 150 diák vett részt. A vetélkedőre való nevezéshez minden induló csoport egy tálca süteménnyel járult hozzá, amit a délelőtt folyamán forró csoki kíséretében, egy jótékonysági sütivásár keretében fogyaszthattak el a résztvevők.
Az ebből befolyt összegből az iskola és a diákok a MÁSA-t (Miskolci Állatsegítő Alapítvány) támogatták. A jótékonysági akció eredményeként 170 kiló kutyatápot vásároltak, valamint takarókat és plüssállatokat gyűjtöttek a rászoruló kutyák és macskák számára. Hasonló érzékenyítő programként idén második alkalommal indult meg az a kezdeményezés, melynek során a diákok és tanárok csokoládékat gyűjtenek rászoruló gyerekek számára. Az Eötvös Gimnázium Mikulás-napja nemcsak szórakoztató és tanulságos volt, de remélhetőleg együttérzést és közösségi szellemet építve hozzájárult az adventi időszak ünnepi hangulatához.
PDF archivum
-
2026.07.16
2026. 29 hét - 2026. július 17. -
2026.07.09
2026. 28 hét - 2026. július 10. -
2026.07.02
2026. 27 hét - 2026. július 3. -
2026.06.25
2026. 26 hét - 2026. június 26. -
2026.06.18
2026. 25 hét - 2026. június 19.