Református nyelvelők a Kazinczyban
„Magyar csak addig lehetsz, amíg nyelvedet őrzöd"
A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda Tanító - Napközi Munkaközössége anyanyelvünk ápolása, őrzése, az érthető és élvezhető beszéd, a szép kiejtés fejlesztése céljából versenyt hirdetett az észak-magyarországi régióban 3-4. évfolyamos gyerekek részére, REFORMÁTUS NYELVELŐK - Regionális Vetélkedő címmel. Hetvenegy kisdiák nevezését fogadtuk el hangos olvasás, anyanyelvi ismeretek és versmondás kategóriákban. Nyolc református iskola mérkőzött meg ezen a napon, Sárospatak, Mezőcsát, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Miskolcról 3 iskola és természetesen a miénk, hogy bebizonyíthassa, ki a legjobb a régióban.
A versenyzők a Képes családi biblia kicsiknek és nagyoknak című könyvből A tíz leprás meggyógyítása fejezetből olvastak el egy hasábot, háromperces kifejező olvasással. Különösen nagy élmény volt hallgatni versmondás kategóriában a lelkes, ügyes tanulókat, akik a kötelező vers mellett többek között kortárs magyar költők műveit szavalták el, kiváló szövegtudással, vidáman, csillogó szemmel, nagy önbizalommal. Az anyanyelvi ismeretek kategóriában a versenyzőknek 50 perc állt rendelkezésére, hogy a betűrendtől kezdve a szómagyarázaton keresztül a keresztrejtvényig megoldhassák a feladatokat. Az izgalommal várt eredményhirdetést 17.00-kor tartottuk, melyen a vendég református iskolák mellett a dobogón 1-2. hely nekünk is jutott. Az alábbi eredményeink születtek: Hangos olvasás: 4. évfolyam: I. helyezés: Vágó Péter Levente 4. a, felkészítő pedagógus: Tibáné Mészáros Éva. Versmondás: 3. évfolyam: II. helyezés: Szabó Zsolt István 3. a, felkészítő pedagógus: Vezendi Anett. 4. évfolyam: III. helyezés: Gályász Emma 4. a. és Kratancsik Emma 4. b, felkészítő pedagógusok: Tibáné Mészáros Éva és Viszóczki Anett.
Kaszásné Farkas Viola
Tanító-napközi munkaközösség-vezető