Prevenció, információ
Az elmúlt 5 év kétségtelenül egyik legnagyobb kihívása - az önkormányzat szempontjából is - a koronavírus- járvány volt. A tiszaújvárosban 2019 októberében megválasztott képviselő-testület jószerével még alig kezdte meg munkáját, máris egy eddig nem tapasztalt nehézséggel kellett szembenéznie. Magyarország kormánya 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében, pillanatok alatt fordult nagyot a világ, életünk percről percre, napról napra változott. 2020. március 16-án városunkban megalakult a Prevenciós Bizottság, mely dr. Fülöp György polgármester és dr. Juhos Szabolcs jegyző elnöklésével kezdte meg működését. Dr. Kardos András aljegyző volt a felelős a bizottság által hozott döntések jogi hátteréért.
Az egészségügyi témákban Pap Zsolt alpolgármester és Nagyné Kántor Judit, a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet főigazgatója felelt. Molnár István alpolgármester feladata az önkéntes segítők szervezése volt. A bizottság kommunikációs vezetője Fridrik-Gál Csenge, titkára Bitó Barnabás volt. A bizottság állandó tagja volt Poropatich Péter, a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ, Kósa-Tóth Zoltán, a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ, és Kerékgyártó István, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. vezetője. A bizottság heteken át naponta ülésezett, hogy megóvják a várost a járványügyi helyzet fokozódásától. Minden döntést annak érdekében hoztak meg, hogy az emberéleteket megóvják. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekről, döntésekről a bizottság minden nap sajtótájékoztatót tartott, melyeket a www.tiszaujvaros.hu/koronavirus oldalon, a facebook-on dr. Fülöp György polgármester hivatalos oldalán, a Tisza Televízió és a Tiszaújvárosi Krónika facebook-oldalain tekinthettek meg a városlakók.