Országos második az Eötvös csapata
DIÁKSPORT. A március 20-22. között megrendezett Kosárlabda Diákolimpia V-VI. korcsoport „B" kategória leány országos döntőben a magenta mezben játszó Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium együttese az előkelő második helyezést érte el, mely iskolánk történelmi sikere ebben a kategóriában. Jó előjelekkel és magabiztosan érkezett csapatunk a Miskolci Körcsarnokban megrendezett 12 csapatot felvonultató döntőre.
Tíz vármegye nyert jogot a részvételre. Négy 3 csapatos csoportok voltak előzetesen összesorsolva. Az Eötvös pénteken a második helyen jutott tovább a legjobb nyolc közé, 1 vereséggel a Miskolci Fényi és 1 győzelemmel a Pápai Református Gimnázium elleni eredménnyel. Szombaton nőtt a nyomás. A legjobb 4 közé és a döntőbe való kerülés volt a tét. Mind a kettő mérkőzésünket sikerrel vettük, mellyel történelmi sikert értek el a lányok. A vasárnapi döntőn 5. alkalommal csaptunk össze a Miskolci Fényi Gimnázium ellen és hiába sikerült az alapszakaszban háromszor is legyőznünk őket, sajnos a sorozat végén a legfontosabb mérkőzésen 3 pontos vereséget szenvedtünk, ami után a szépen csillogó ezüstérmet akasztották a nyakunkba. Csapatunkból Varga Esztert beválogatták az all star 5-ösbe.
Szendrey Zsombor edző
PDF archivum
-
2026.10.15
2026. 42 hét - 2026. október 16. -
2026.10.08
2026. 41 hét - 2026. október 8. -
2026.10.01
2026. 40 hét - 2026. október 1. -
2026.09.24
2026. 39 hét - 2026. szeptember 25. -
2026.09.17
2026. 38 hét - 2026. szeptember 18.