Kalandért mentek, élményekkel jöttek

Fáradtan, de élményekkel telve érkezett haza Afrikából a Bamako Adventure túráról, a tiszaújvárosi apa-fia páros, Tóth Ferenc és Tóth Kende Máté. Életük első ilyen közös nagy kalandja volt a sivatagban, sok ismeretlen országban és idegen kultúrákban. Bár ez utóbbiban nem nagyon tudtak elmerülni, hiszen naponta több száz kilométert vezettek, hogy beérjenek a célba, de sivatagból, homokból, buckákból és bökkenőkből jutott nekik bőven. Kalandért mentek, meg is kapták. Erről meséltek a Tisza TV stúdiójában és most itt a Krónika hasábjain. 

- Kevesebb, mint 48 órája értetek haza egyenesen az afrikai sivatagból egy igazi túlélő túráról, a Bamakóról. Hány kilométer van mögöttetek? 

Kende: Igazából 9000 kilométert mentünk. Oda-vissza 18000 volt, ez 11 országon keresztül, Afrikában öt országot érintettünk. Túrakategóriában indultunk, valójában ez egy adományozó túra volt, hiszen a kivitt adományainkkal, iskolaszerekkel segítettünk a helyi iskolákat Afrikában.

Feri: Fárasztó volt, de beértünk a célba, úgy érzem magam, mint egy kamionos, aki végigvezette a fél világot, és alig látott belőle valamit. Minden nagyon érdekes volt, amit láttunk, de a lehetőségek egy százalékát használtuk ki csak.

Kende: Borzasztó fárasztó volt. Apa többet vezetett, mert én navigáltam nagyrészt, de azért nekem is megvolt a napi 200 km. Vittünk magunkkal sok térképet, de nem használtuk, mert a műholdas navigációba beírtuk a koordinátákat, ami mindenhová elvitt minket. Amikor nem vezettem, nem navigáltam, akkor aludtam. Volt műszaki hibánk és emiatt késés is, de az ezer kilométeres vezetés miatt mindig arra törekedtünk, hogy estére beérjünk a hivatalos táborba, hogy biztonságban, jó helyen legyünk. 

- Mi maradt meg Afrikából, mi mindent láttatok? 

Kende: Vannak felvételeink, fotóink Guineáról, Szenegálról is, meg lehet nézni, hogy milyen autókkal közlekednek, illetve milyen a természet. Mindenütt hatalmas szárazság van, és 40 fok. Az állatok az út közepén sétálgatnak, voltak szamarak, marhák, kecskék, mindenféle állat. És ez országút volt, Guinea 5-ös számú fő útja. 

- Voltak nehézségek az út során? 

Feri: Csak azok voltak. Rögtön a kompnál le akartak minket nyúlni az arabok. Megérkeztünk és nem tudtuk, hogy hol lehet jegyet venni a kompra, és aztán olyan kompra adott el nekünk egy férfi jegyet, ami nem is létezett. De azért visszamentünk és visszakértük a pénzünket, annyi, hogy 40 euróval húztak le, mivel azt mondta, hogy neki ez a munkadíja. Ez tanulópénz volt.

- Baleset, műszaki probléma volt? 

Feri: Egy kardánkeresztnél eltört a kardán, ezt nem lehetett előre látni. Ez az autópályán történt még Franciaországban, és elkezdte szétverni a differenciálzár elektromos rendszerét. Viszont a francia autómentő bevitt minket egy szervizbe, ahol nagyon segítőkészek voltak.

- Nem gondoltátok akkor, hogy itt ért véget a túra?

Feri: Amikor elkezdett dörömbölni a tengely, akkor rögtön átfutott az agyamon, hogy ez a vég, viszont amikor a szerelő azt mondta, hogy megoldja és a négy helyett kétkerékhajtásunk még mindig van, amivel el tudunk menni Spanyolországba. Ott Parai Zoli barátom szerzett egy szervizt, ahol magyar szerelők voltak. Pillanatok alatt megszerezték az alkatrészt, és délutánra be is szerelték. Igaz, hogy ezután nagyon gyorsan kellett menni a komphoz, tehát ötven percünk maradt éjszaka aludni, hogy egyáltalán elérjük a rajtot.

- Óceánpart, homoktenger, rossz utak. Voltak izgalmas szakaszok, veszélyes pillanatok? 

Feri: Egyszer ásta el magát az autó, ahonnan önerőből már nem tudott kijönni, de az Unimog kihúzott minket. Az Unimog volt a Bamako sztárja, az mindenen átment, és egy csomó embert kihúzott olyan terepekről, ahonnan maguktól nem jutottak volna ki. Volt, hogy mi segítettünk másoknak, mi is kihúztuk az olaszokat, hiszen a homok hamar elsüllyeszti az autót. Voltunk homokviharban, voltak dűnék, amire felszaladtunk és ki tudtunk jönni, de volt, amikor imádkoztunk, hogy ki tudjunk jönni. 

- Mi volt a legkellemesebb élményetek? Melyik volt a legjobb helyszín? 

Feri: Nekem a legkellemesebb az volt, amikor megérkeztünk Sierra Leone-ba, fáradtan a sok vezetés után, és egy határőrhölgy szép uniformisba öltözve azt mondta: Mosolyogj, mert Sierra Leone-ban vagy! 

Kende: Szenegálban a hivatalos táborba nem tudtunk bejutni, mert kicsi volt, és nem fért be mindenki, ezért egy kempingbe mentünk el, amit egy svájci nyugdíjas házaspár üzemeltetett. Kaptunk vacsorát is, helyi szenegáli ételt, kuszkuszt, répás marhahússal, bagettet is adtak mellé és helyi italokat ittunk.

- Inkább az autóban voltatok, vagy azért volt idő hemperegni a homokban, megmártózni az óceánban?

Kende: Azokra volt azért idő, főleg amikor az első Mauritán táborunkban homokvihar volt, na, ott rendesen kaptunk a homokból, ott még a fogunk között is ropogott a homok amikor ettünk, de utána, amikor célba értünk, volt időnk az óceánba beleugrani.

Feri: 29 fokos volt az óceán, 45 fok volt kint a parton, szóval ezt nem lehetett kihagyni. Jól bírtuk egyébként az utat és a klímát, de végül is nem nagyon készültünk fel, mert este rövid ujjú pizsamában mentünk aludni, de hajnalban felvettük a dzsekinket is, mert nulla fok lett reggelre, aztán mire kisütött a nap, akkor pedig 10 perc alatt ledobáltuk magunkról az összes ruhát. 

- Kende azt mondtad három héttel ezelőtt, hogy az előre tudható veszélyek ellenére bíztok a helyiek vendégszeretetében. Meg is tapasztaltátok ezt? 

Kende: Voltak vendégszeretőek is, de olyanok is, akikkel nem szívesen találkoznánk újra. Az utolsó előtti nap, amikor kipakoltuk a kempingasztalt, széket, a sátrunkat, mindenki el akarta vinni, még a kalapomat is. Voltak nagyon jó fejek is, például Mauritániában, az első táborban, ahová vittük az adományaink egyik felét. Sierra Leoneban ott hagytuk a saját holminkat is az adományok mellett. 

- Amikor beértetek a célba, mit éreztetek, megkönnyebbülést? 

Feri: Igazából már Sierra Leoneban 50 kilométert 5 óra hossza alatt tettünk meg. Végigmentünk még a forgalmas piacon is 45 fokban és örültünk, hogy beérünk. Alig vártuk, hogy egy hűvös, klimatizált szobát elfoglaljunk egy szállodában, ami igazán üdítő volt a birkák, tehenek, és a vadkemping után, ahol vizesblokk sem volt. 

- Ti hazaértetek szerencsésen! És az autó?

Feri: Úgy terveztük, hogy ott hagyjuk, eladjuk, már nem bírtunk volna ugyanennyit hazavezetni, de végül is jön vissza. Egy rali-versenyzővel megállapodtunk, hogy fizetjük az útját, reméljük, hogy biztonságosan visszajön, nem üti le az alját, mert azért néha a sivatagban volt, hogy szikrázott az autó alja. 

- Bamako kipipálva, Afrikába vissza fogtok még menni valaha, valamiért is?

Feri: Biztos, hogy vissza fogunk menni. A Bamakót nem biztos, hogy megcsináljuk még egyszer, mert ez a rengeteg vezetés a megszállottaknak való. Voltak ismerőseink, akik azt mondták, hogy nekik ez olyan kihívás, hogy biztos, elmennek még egyszer, mi nem hiszem. Afrikába persze elmegyünk majd egyszer, enni, inni, turbánban szétnézni a piacon, megismerni a kultúrát, mert hogy azt kihagytuk, abból kevés jutott. 

berta