Önkormányzati esték
Tavaly decemberben fogadta el a képviselő-testület a 2024. évi költségvetést. A város, bár nincs könnyű helyzetben, az előző, takarékos éveknek köszönhetően 4,1 milliárd forint megtakarítással indította az évet. A szerdai Önkormányzati estéken dr. Fülöp György polgármester tájékoztatta a nyugdíjasokat a pénzügyi helyzetről. - Az az ideális állapot, ha a bevételi és a kiadási oldal egyensúlyban van, de akkor nem lesz megtakarításunk, viszont, ha a bevétel több a kiadásnál, akkor sok mindent meg tudunk csinálni, akár fejleszteni is, és emellett tartalékolni is tudunk, csakúgy, mint egy családi háztartásban - mondta a polgármester.
- Ha olyan helyzet áll elő, hogy a kiadásaink nagyobbak, mint a bevételeink, akkor két út áll előttünk. Az egyik az öncsonkítás politikája, amikor létszámleépítésbe kezdünk vagy az önkormányzatnak az önként vállalt feladatiról - az idősek gondozása vagy az iskolák támogatása - kell lemondania. Ez a legrosszabb megoldás, mert ez az eddig megteremtett értékek felszámolását jelentené. A másik út, hogy növeljük a közhatalmi bevételeinket, illetve kihasználjuk az uniós és állami források adta lehetőségeket. Mi az utóbbi utat fogjuk járni.
ema