„Minden hegy után van egy másik hegy”

Dr. Fülöp György

 A szeptember 26-i üléssel lezárult az előző, október 3-án az alakuló üléssel pedig megkezdődött a 2029-ig tartó önkormányzati ciklus. Ennek apropóján időutazásra hívtuk dr. Fülöp György polgármestert, hogy felidézzük az elmúlt öt év legemlékezetesebb pillanatait, eseményeit, s hogy előrevetítsük a következő öt év törekvéseit, várható fejleményeit. 

- Polgármester úr, fel tudod idézni, hogy mit éreztél 2019-ben azon az októberi estén, amikor megtudtad, hogy a városlakók nagy arányban szavaztak bizalmat neked és a Lokálpatriótáknak? 

- Igen, hiszen életem egyik legemlékezetesebb napja volt ez! A szavazáson résztvevők közel 68%-a gondolta úgy, hogy én leszek alkalmas a feladatra. Öröm, büszkeség, felelősségérzet. A lelkem ezekkel az érzésekkel telt meg, a fejemben pedig cikáztak a gondolatok, tervek, hogy mit és hogyan szeretnék csinálni az előttem álló ciklusban.

- Ember tervez, Isten végez. Nem sokáig haladhattatok a terveitek szerint, mert 2020 márciusában valami egészen váratlan történt. Vírustámadás. 

- Tisztán emlékszem arra a napra, amikor szembesülnünk kellett a helyzet súlyosságával. Március 14-én, szombaton egyeztetést tartottunk a hivatalban, ez volt a későbbi Prevenciós Bizottság első ülése. Még akkor sem akartuk elhinni, hogy ez tényleg megtörténik… Tapasztalatok, „best practice" hiányában a legjobb tudásunk szerint birkóztunk meg a helyzettel. Óriási könnyebbséget jelentett, hogy éreztük a városlakók maximális bizalmát és együttműködését, melyet nem tudok elégszer megköszönni nekik.

- Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban? 

- A kollégáimmal tudtuk, hogy nem szabad pánikot keltenünk, de arra törekedtünk, hogy a lakosság érezze a helyzet súlyosságát, hogy mindenki érezze a saját felelősségét ebben a szituációban. Gyakorlatilag mindannyian menet közben tanultunk. Nehéz volt bevezetni és elfogadtatni a korlátozó intézkedéseket, lezárni például a játszótereket vagy lemondani a rendezvényeket. A városlakók között akadtak szkeptikusok, de még többen voltak, akik féltek és szigorú intézkedéseket vártak el tőlünk. Egy ilyen kiélezett helyzetben nehéz megtalálni a helyes utat, és racionális döntéseket hozni. Amire viszont nagyon büszke vagyok, hogy mindig nyíltan, sokszor edukatív jelleggel kommunikáltunk.

- A következő állomásunkon sem egy kellemes időszakra emlékezünk: 2022-ben kitört az orosz-ukrán a háború, amelynek gazdasági és társadalmi hatásait a mai napig érezzük. Beszéljünk ennek anyagi hatásairól, hiszen a város költségvetését is „támadás" érte. 

- A háború kitörése és annak mindenféle hatása mindannyiunkat mélyen megrázott. A háborúról megvan a privát véleményem: a történelem arra tanított meg, egy ilyen konfliktusban mindig a megtámadott félnek van igaza. Ettől mélyebb elemzésbe nem szeretnék belemenni, ezért inkább a gazdasági vonalon folytatnám. Ha a költségvetésről beszélünk, az első, ami eszembe jut, hogy minden hegy után van egy másik hegy. Az elmúlt években minden nehézség után egy újabb következett és ez jelentősen befolyásolta a lehetőségeinket. Egy települési önkormányzat akkor fenntartható, ha a folyó évi működési bevételei meghaladják a folyó évi működési kiadásait. Ebben a kedvező esetben a város működtetésén túl marad saját forrásunk a felújításokra, beruházásokra. 

Az elmúlt években kisebbek voltak a bevételeink, mint a kiadásaink, így a felhalmozott tartalékokból tudtuk ellátni a kötelező és az önként vállalt feladatainkat. A kiadásaink közül a két legnagyobb tétel durván 1/3-1/3 arányban az önkormányzati érdekszféra bérei és a szolidaritási hozzájárulás. A szolidaritási hozzájárulás tehát majdnem minden harmadik forintunkat elviszi, ez a 2019-2024-es ciklusban több mint 12 milliárd forintot jelentett. Van még lehetőség külső fejlesztési források bevonására is, például pályázatok útján, de az ismert okok miatt az Európai Unióból nem jön támogatás.

- Ha a gazdaságnál tartunk, beszéljünk a Tiszaújvárosban működő nagyvállalatokról, illetve a ciklusban lezajlott beruházásokról.

- Bevételeink jelentős részét a városban működő nagyvállalatok által befizetett iparűzési adó adja. Látnunk kell tehát, hogy az olykor kiszámíthatatlan központi intézkedések, és az egyes iparágak aktuális helyzete lényegesen befolyásolja városunk anyagi lehetőségeit. Itt szeretnék említést tenni arról, hogy az iparűzési adó esetleges központi elvonásával és újraosztásával kapcsolatban egyre több híresztelés lát napvilágot. Várjuk és figyeljük a fejleményeket, de ezt egyelőre nem szeretném kommentálni. Fontos továbbá, hogy a helyi vállalatok vezetőivel jó kapcsolatot ápoljunk és mindannyian az együttműködésre, win-win szituációk kialakítására törekedjünk, partnerként tekintve egymásra. Az elmúlt 5 évben kiemelt célom volt, hogy lefektessük az együttműködés stabil alapjait. Ez különösen fontos volt egy olyan helyzetben, amikor több ezer vendégmunkás élt és dolgozott a városban. A beruházás évei számtalan kihívás elé állítottak minket, de úgy gondolom, hogy alapvetően minden érintett jól vizsgázott, elsősorban a városlakók toleranciájának köszönhetően.

- Nézzük az elmúlt időszak eredményeit! Mit mutat a mérleg, mi van az egyik, mi a másik serpenyőben? Konkrétumokra vagyok kíváncsi, mit sikerült elérni és mit nem.

- Ebben a ciklusban rengeteg nehézséggel kellett megküzdenünk, mégis sok területen sikerült előrelépnünk, de kezdjük a nehezebbel. Talán a „Meki" sorsa foglalkoztatta a legtöbb városlakót. 

Bár a helyszín kiválasztása során heves vita alakult ki a tiszaújvárosiak között, végül nem rajtunk múlt, hogy még ma sem vehetünk Big Mac-et Tiszaújvárosban. Ettől azonban sokkal fontosabb a Tesco és a Lidl kereszteződések biztonságosabbá tétele, vagy az erőmű bekötőút egyre aggasztóbb állapota. Ezek sajnos mind olyan kérdések, amelyek megoldása nem csak a városvezetésen múlik. Az erőmű bekötőútról például hosszas levélváltások árán tudtuk meg, hogy az ÉKÖ- VIZIG üzemelteti, akikkel úgy tűnik végre sikerül személyesen is egyeztetni a hiábavalónak tűnő levélváltások után. Szintén a hiányosságok közé sorolható a Dísztó és a Városháztér környezetének rendbetétele. Minden igyekezetünk ellenére ez pusztán az anyagi lehetőségeinken múlott. Nem szabad elmennünk amellett sem, hogy fogy a város népessége és a fiatalok számára is kedvezőbb körülményeket kellene biztosítanunk, valamint a közbiztonsággal kapcsolatban is egyre több probléma merül fel. Ezekkel a kérdésekkel komolyan kell foglalkoznunk az előttünk álló ciklusban. De nézzük pozitívumokat! A nehézségek ellenére megőriztük a város működőképességét, fejlesztettük a szociális ellátórendszerünket, új támogatásokat vezettünk be a fiatalok lakáshoz jutását segítendő. 

Képesek voltunk mindenkinek segíteni, aki bajba került, oda tudtunk figyelni a nehezebb helyzetben élő családokra. Streetball pályával, pump track-kel és kutyafuttatóval bővült az „Ifipark", a város több pontján új kondiparkok épültek, Európai Uniós pályázatok zajlottak vagy éppen kezdődtek a ciklusban. Megépült a Lévay és Vörösmarty utakat összekötő gyűjtőút és előkészítettük a Városháza energetikai korszerűsítését. Kialakítottuk a Keleti lakóövezetet, ahol új építési telkeket értékesítettünk és a város több pontján is törekedtünk a parkolási problémák enyhítésére. Végül, de nem utolsó sorban, folyamatosan gondoskodtunk az intézményeink, valamint a város közterületeinek és közműveinek megfelelő karbantartásáról és fejlesztéséről. 

- Összességében elégedett vagy az eredményekkel? 

- Alapvetően igen, de nem kell és nem is szabad úgy tennünk, mintha nem lennének problémák, nem maradtak volna megoldásra váró feladatok. Azt azonban be kell látnunk, hogy bizonyos helyzeteket nem lehet egy csapásra valamilyen „csodaintézkedéssel" megoldani. A XXI. század problémái már nem oldhatók meg a régi gondolkodásmóddal, ezt el kell fogadnunk.

- Ahhoz, hogy egy város jól működjön, sok ember összehangolt munkájára van szükség. Ezt sokszor hangsúlyoztad az elmúlt években.

- Valóban. Ez igazi csapatmunka. Nagyon hálás vagyok a polgármesteri kabinet, az alpolgármesterek és a Lokálpatrióta frakció képviselőinek, akik sokat dolgoztak azért, hogy elégedetten zárhassuk le ezt a ciklust. A stabil szakmai hátteret a polgármesteri hivatal munkatársai biztosították, és természetesen szeretnék köszönetet mondani az önkormányzati szféra valamennyi dolgozójának. Végül, de nem utolsó sorban nem lehetek elég hálás a családomnak, hiszen polgármesterként és egy polgármesterrel együtt élni nem mindig egyszerű. Komoly korlátok jellemzik a magánéletünket, az átlagosnál több társadalmi elvárásnak és kötöttségnek kell megfelelnünk. Azt gondolom, hogy ez minden egészséges lelkületű embernek kihívást jelent. 

- „Büszke vagyok Tiszaújvárosra, és azért fogok dolgozni, hogy a város is büszke lehessen a polgármesterére." Ezek Fülöp György polgármester szavai a 2019-es választást követően. Öt év múltán büszke lehet a polgármester városára és a város is polgármesterére? 

- A polgármester büszke a városára. Példátlan eseményeket éltünk át együtt a ciklus első éveiben. Ha a külső körülményeket nézzük, semmi sem úgy alakult, mint amire számítottunk. Folyamatos alkalmazkodás, újratervezés, járatlan utak. Erről szólt ez a ciklus, de úgy gondolom, hogy mi, tiszaújvárosiak, mindannyian jól vizsgáztunk. Bízom benne, hogy a városlakók is elégedettek a polgármester munkájával. Az elmúlt 5 évben arra törekedtünk, hogy kortól, nemtől, vallástól vagy politikai hovatartozástól függetlenül minden városlakó egyformán fontosnak érezhesse magát, talán ennek is köszönhető a júniusi választáson elért nagyarányú sikerünk. - Megérkeztünk a jelenbe, de talán a legjobban a jövő érdekel mindenkit. Az október 3-i ülésen megalakult az új képviselő-testület. A polgármester a régi, a frakciókban 1-1 fő változás történt, ebből arra következtethetünk, hogy folyamatos, zökkenőmentes lehet a munka. 

- Így van! Mindenki teszi a dolgát, mondhatnám, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, nem módosítjuk a vezetés szerkezetét. Két képviselőtársunk, Vendlerné Polyák Ilona és Steinerné Vasvári Éva a nyugdíjba vonulás mellett döntött, így mindkét frakcióba érkezett egy-egy új képviselő. Szeretném, ha ebben a ciklusban is intelligensen, a pártpolitikától távol maradva tudnánk megvitatni a város ügyeit, egy elfogadható politikai kultúrát kialakítva. Bár az értékrendem és a Lokálpatrióta frakció tagjainak értékrendje nyilvánvalóan eltér a városban az ellenzéket alkotó Fidesz-Városért Egyesület képviselőiétől, a közösség érdekében hajlandóak vagyunk kompromisszumokat kötni. Mondhatnám úgy is, hogy nem rántunk kardot, de szükség esetén pajzsként védjük a várost.

- A júniusi választási eredmények után is azt nyilatkoztad, hogy készen állsz a folytatásra. Milyen elképzeléseid vannak a 2024- 2029-es ciklusra? 

- Szeretném megőrizni a város értékeit. A közel 60 éves történelmünk során sok minden változott - csak a város neve háromszor -, de ez még mindig egy fiatal és modern település, öntudatos és erős közösséget alkotó városlakókkal. Hiszem, hogy ez a közösség még mindig az átlagosnál elfogadóbb, toleránsabb és nyitottabb a világra. Ha a konkrétumokat nézzük, egyértelmű, hogy továbbra is törekednünk kell a közpénzek hatékony és ésszerű felhasználására, az önkormányzati szférába tartozó cégek és intézmények optimális működtetésére. Az előző ciklusban elmaradt fejlesztések pótlása - melyeket korábban már említettem- a prioritások között szerepel, ebben a ciklusban reményeink szerint meg tudjuk ezeket is valósítani. Nem esett szó róla korábban, de szeretném, ha az idősgondozás is magasabb kapacitással működhetne. Említettem a közbiztonság kérdését is, ezzel is mélyebben kell foglalkoznunk, még akkor is, ha helyben nincsenek a kezünkben hathatós, hosszú távon megoldást nyújtó eszközök. Nagyon hosszú a listánk és bár öt év most sok időnek tűnik, valójában egészen gyorsan elrepül. Bízom benne, hogy a város anyagi helyzete megengedi majd, hogy megvalósítsuk a terveinket. Szeretném, ha Tiszaújváros továbbra is szerethető, minden tekintetben biztonságos, gondozott és otthonos környezetet biztosítana a lakóinak, akik szívesen élnek itt. Szeretném, ha olyan körülményeket tudnánk biztosítani a fiataloknak, hogy itt tervezzék a jövőjüket. Szeretném, ha Tiszaújváros továbbra is olyan hely lenne, ahol jó élni! 

Ferenczi László

0
Megalakult az új testület
Fakanál a kézben, kavalkád a színpadon

Kapcsolódó hozzászólások