Márton-napi táncház
A Szederkényi ősz második rendezvényén több év után ismét Márton- napi táncház várta a népművészet kedvelőit a Tiszaszederkényi Művelődési Házban. A legendárium szerint az ünnepnaphoz számos történet köthető, melyeket Jézsó Gábor, a városrész önkormányzati képviselője idézett fel megnyitóbeszédében az érdeklődőknek, majd a Bürkös Zenekar kíséretében és a Hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes szakmai vezetőinek útmutatásai alapján kicsik és nagyok együtt gyakorolták a néptánc különböző formáit.
- Úgy gondolom, egyre inkább tér vissza az emberek életébe, nem azt mondom, hogy divatba jön, de egyre népszerűbb a néptánc - mondta kérdésünkre Márton Attila, a hajdúnánási csoport egyik szakmai vezetője, aki hatéves korában kötelezte el magát a néptánc iránt.
- Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy a néptánccal járó közösségi élményekre is nagyon vágynak fiatalok és idősebbek egyaránt. Rugalmasan, alkalmazkodva tanítunk, hiszen a táncházak esetén nem tudjuk előre, milyen korosztályból, milyen szintű tánctudással várnak minket. Itt most a program első része, a gyermektánc nagyon jól sikerült, hiszen minden kicsi beállt és végigcsinálta ezt a majdnem egy órát. Azt hiszem, külön dicséret számunkra, hogy a szülők is csatlakoztak a gyerekekhez, és ugyanúgy élvezték a programot.
- 2019-ben volt már ilyen Márton-napi táncházunk, most azért veselkedtünk neki újra, mert egy nagyon jelentős néptáncos közösség kezd kialakulni a városban - nyilatkozta lapunknak Füredi Zsuzsanna művelődésszervező.
- Idén újdonság volt az élő zene beiktatása, ami szerintem ugyancsak egy nagy élmény minden résztvevőnek. Szeretnénk a jövőben is minél több ehhez hasonló eseményt szervezni, ahová bárki bejöhet.
Ördögh István
PDF archivum
-
2025.12.04
2025.49. hét - 2025. december 5. -
2025.11.27
2025.48. hét - 2025. november 28. -
2025.11.20
2025.47. hét - 2025. november 21. -
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7.