Már az első félidőben eldőlt
LABDARÚGÁS. Az NB III Északkeleti csoportjának 14. fordulójában a DVSC II. együttesét fogadta a Termálfürdő FC Tiszaújváros. A kék-sárgák az első félidőben jelentős hátrányba kerültek, és ezt a második játékrészben sem tudták ledolgozni, így 3-1-es vereséggel zárták a játéknapot.
Tiszaújváros - DVSC II 1-3 (1-3).
Tiszaújváros, 200 néző. Vezette: Varga F.
Termálfürdő FC Tiszaújváros: Hornyák Z. - Erdei, Bernáth (Derzsényi, 73.), Tóth B., Farkas, Varga, Nagy G., Papp, Batta (Orosz, 84.), Bencsik (Barta, 60,), Lehóczki. Vezetőedző: Kondás Elemér.
DVSC II.: Erdélyi - Asztalos (Tóth M., 46.), Mona, Patai (Doktor, 72.), Hornyák Cs., Farkas T., Perpék, Sánta (Gyenti, 72.), Vazquez (Bökönyi, 60.), Egri, Silue (Batai, 60.). Vezetőedző: Máté Péter.
Már az első percben előnybe kerülhetett volna a hazai együttes, Bernáth rúgta kapura a labdát a kifutó kapus mellett, de Asztalos a gólvonalról menteni tudott. A 8. percben vezetéshez jutott a DVSC II, Silue beadását Vazquez rúgta a kapuba, 0-1. A 19. percben reménykedhettek a hazaiak, de Batta kapura tekert labdáját Erdélyi védeni tudta. A 32. percben megduplázták előnyüket a hajdúságiak. Egri lépett ki a leshatáron, elhúzta a labdát Hornyák Z. mellett és a hálóba továbbított, 0-2.
A 37. percben Hornyák Cs. vágott be közelről egy lecsorgó labdát, 0-3. Ekkor úgy tűnt, már eldőlt a meccs, de a félidő hajrájában szépített a Tiszaújváros. A 41. percben Tóth B. éles szögből vette be a vendégek kapuját, 1-3. Ez az eredmény állt az eredményjelzőn 45 perc játék után is. A második játékrészben mindenki azt remélte, hogy rákapcsolnak a hazaiak és legalább a döntetlent kiharcolják. Ennek ellenére a 49. percben Farkas T., majd az 57. minutában Patai lövésénél a hazai kapusnak kellett védenie. A 65. percben egy szabálytalansága után Nagy G. megkapta második sárgáját és a kiállítás sorsára jutott.
A 10 emberrel játszó házigazdáknak így már nem volt esélyük a gólszerzésre. A debreceniek még kihagytak néhány helyzetet, de az eredmény már nem változott, a DVSC II. megérdemelten nyert Tiszaújvárosban. A kék-sárgák 13 ponttal a 14. helyen állnak és legközelebb november 9-én, vasárnap Tarpán lépnek pályára.
Kondás Elemér: Jól kezdtük a mérkőzést, két nagy helyzetünk is volt, de utána védelmi hibáink miatt könnyű gólokat kaptunk. A megszerzett labdákat könnyen odaadtuk az ellenfélnek. Félénken és pontatlanul játszottunk, tompán mozgott a csapat. A Debrecen a mai meccsen dinamikusabb volt.
Máté Péter: Jól játszottunk, egy jó csapat otthonában. Nagyon boldog vagyok, de ez a meccs másképp is alakulhatott volna, ha az első percben a hazaiak betalálnak. Benne volt a meccsben, hogy a Tiszaújváros 2 gólos hátrányban is gólokat szerez és akkor izgalmas is lehetett volna a végjáték. Büszke vagyok a srácokra és a 3 pont megszerzése volt most a legfontosabb.
PDF archivum
-
2025.11.13
2025.46. hét - 2025. november 14. -
2025.11.06
2025.45. hét - 2025. november 7. -
2025.10.30
2025.44. hét - 2025. október 31. -
2025.10.23
2025.43. hét - 2025. október 24. -
2025.10.16
2025.42. hét - 2025. október 17.