Lehmann vb ötödik, Kiss bronzai
TRIATLON. Az idei világbajnoki széria versenysorozat (WTCS) Torremolinosban megrendezett nagydöntőjén elért 6. helyével a világbajnoki sorrendben az 5. pozíciót érdemelte ki Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub versenyzője, ami a magyar triatlon eddigi legjobb vb-helyezése az elit kategóriában. Klubtársa, Kiss Gergely az U23-as korosztálytól búcsúzva két bronzérmet gyűjtött.
Két bronz a tarsolyban
Először Kiss Gergelynek szurkolhattunk, aki harmadikként ért célba. - Pályafutásom egyik legnehezebb versenye volt. Magamhoz képest rosszul úsztam, ebből adódóan brutálisan kemény kerékpározás várt rám, de szerencsére még időben el tudtuk csípni az élbolyt. Fantasztikus érzés volt a Tiszaújváros feliratú nemzeti zászlóval, világbajnoki bronzérmesként áthaladni a célvonalon - nyilatkozta Gergő a verseny után. A korosztályos vb-n most debütáló ugyancsak tiszaújvárosi Kovács Gyula a nagy mezőnyös úszásban több, mint 1 perc hátrányban ért partot. „Pakolta" a bringát, de a felzárkózás felemésztette erejét. Végül a 28. helyen érkezett célba, de a versenybírók az úszás közben észlelt pályatévesztés miatt kizárták. Végeredmény: 1. David Cantero Del Campo (spanyol) 1:45:12 óra, 2. Panagiotis Bitados (görög) 1:45:46, 3. Kiss Gergely (magyar) 1:46:11, …18. Dobi Gergő (magyar) 1:48:57, …21. Hóbor Zalán (magyar) 1:49:23. A korosztály női világbajnoki aranyérmét, rendkívül taktikus versenyzéssel a magyar Horváth Karolina Helga nyerte meg, Kropkó Márta 9. helye is dicséretes teljesítmény. Az egyéni verseny után Kiss Gergely a mix-váltóval is világbajnoki bronzérmet harcolt ki. A Kiss Gergely, Kropkó Márta, Dobi Gergő, Szalai Fanni összeállítású magyar csapat megelőzte a sportág olyan nagyhatalmait, mint Nagy-Britannia, Spanyolország, Új-Zéland, Ausztrália és az Amerikai Egyesült Államok.
- Valamennyire számítottam rá, hogy utolsó U23-as szezonom végén jól teljesíthetek - fogalmazott Kiss Gergely. - Egyéniben rendkívül kemény mezőny gyűlt össze. Nagyon örülök, hogy a bronzéremért küzdő hat versenyzőből a futás során az én javamra billent a mérleg. Két nap szünet után rendezték meg a mix-váltó versenyszámot, ahol én kezdtem, és a 4. helyen adtam le a váltást. Mivel a szintén nagyon motivált társaim is kiválóan teljesítettek, sikerült végig elől lennünk. Szerencsére az utolsó futás befejeztével a mi javunkra dőlt el a dolog, harmadikként fejeztük be a csatát, így gyűjthettem be második vb-bronzérmemet Torremolinosban. Azt gondolom, hogy jól sikerült „megugrani", egyben lezárni az U23-as korcsoportot, jövőre pedig már a legerősebb mezőnyben próbálhatok szerencsét.
Végeredmény (23 induló): 1. Franciaország, 1:07.43 óra, 2. Németország, 1:07:50, 3. Magyarország 1:07:56.
Hatodikkal az ötödikre
A spanyolországi városban olimpiai táv - 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás - várt az igazán veretes elit világbajnoki mezőnyre, melyben Lehmann Csongor a 6. helyen ért célba, megszerezve ezzel az összetett 5. pozíciót. - Az úszást az első húszban fejeztem be, de nem voltak köztünk nagy különbségek. A kerékpározás elején történt bukás miatt öt versenyzőnek sikerült elszakadnia tőlünk - mondta Csongor. - Nagyon brutális volt a futás, melynek végén az én esetemben 29:35 percet mutatott az óra, aminek nagyon örültem. Ez az idő mindössze 20 másodperccel maradt el a mezőny jelenlegi legjobb futójának, az olimpiai bajnok, és most már világbajnok Alex Yee-nek az idejétől, ami biztató a jövőre nézve. Előzetesen a top5 volt a cél a versenyen, ettől csak pár másodpercre voltam, de teljesen elégedett vagyok, hiszen az összesítésben sikerült lefelezni a tavalyi 10. helyezésemet.
A vb-sorozat idei záróeseményén Párizs olimpiai bajnoka, a brit Alex Yee „csak" harmadik lett, de ez is elég volt ahhoz, hogy duplázzon és megszerezze a világbajnoki címet is. - A magyar csapat nagyon elindult, az egyik eredmény vitte a másikat - értékelt Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke.
- Ami bennünket illet, mindhárom versenyzőnk jól ment, a junior korcsoporttól búcsúzó Kovács Gyula is, akit sajnos pályatévesztés miatt kizártak. A két vb-bronzzal korosztályt váltó Kiss Gergely hosszú távú célja a 2028-as Los Angeles-i olimpia. Jó úton jár, már a világranglista 52. helyén áll. Csongor sem véletlenül van a világranglista top5-ben. Rendkívül magas szintű teljesítményével az eddiginél is nagyobb tisztelet harcolt ki magának a legjobbak között, ami az önbizalmának sem tesz rosszat.
Eredmények Elit férfiak (59 induló): 1. Hayden Wilde (új-zélandi) 1:42:22 óra, 2. Leo Bergere (francia) 1:43:24, 3. Alex Yee (brit) 1:43:50, …6. Lehmann Csongor (magyar) 1:44:08, …29. Dévay Márk (magyar) 1:47:05. Világbajnoki összetett: 1. Alex Yee (brit) 4069,53 pont, 2. Leo Bergere (francia) 3728,33, 3. Hayden Wilde (új-zélandi) 3726,40, …5. Lehmann Csongor (magyar) 2810,69.