Lehmann Csongor harmadik éve veretlen hazai pályán!

 A hazai környezetben az elmúlt két évben veretlen Lehmann Csongor kiváló versenyzésének köszönhetően magyar sikerrel fejeződött be július 9-én, vasárnap a tiszaújvárosi olimpiai kvalifikációs világkupa. A tiszaújvárosi olimpiai kvalifikációs triatlon világkupa 30 fős női döntőjében sprint táv (750 m úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futás) teljesítése várt a résztvevőkre, köztük négy magyar versenyzőre. A belvárosi Dísztó vizében tempóztak a hölgyek három kört, melynek nagyjából felénél az olaszok világkupa-dobogósa, Bianca Seregni szökésre vállalkozott és sikerrel járt, közel fél perccel hamarabb futott ki a depóba, mint a tavalyi, tiszaújvárosi Prémium Európa-kupa győztese, Bragmayer Zsanett. Kropkó Márta 8., Kovács Zsófia a 10. Horváth Karolina Helga pedig a 11. pozícióból folytathatta versenyt. A 8 körből álló kerékpározás felénél az olasz szökevény előnye mit sem csökkent. 

Annyiban változott a helyzet, hogy a második helyet ekkor a norvégok újdonsült Európa Játékok győztese, Solveig Lovseth ragadta magához, vezetve a 27 tagú üldöző csoportot, melynek mind a négy magyar tagja volt. A 6. kör végére a mezőny beérte Seregnit, így kicsit megnyugodtak a kedélyek, már mindenki a mind jobb futásra koncentrált, melynek távját négy körben kellett teljesíteni. A második váltásnál olimpiai 12. helyezettünk, Bragmayer Zsanett öltözött a legfürgébben, Lovseth sem töltött felesleges időt a depóban. Az első kör egy tíztagú élcsoportot hozott össze, melynek Zsanetten kívül Karolina volt még tagja a mieink közül. A folytatásban a kánikula alaposan rányomta bélyegét legtöbb versenyző teljesítményére. A 2. és 3. körben a svédek tavalyi junior világbajnoka, a 2022-es bergemi világkupa győztese, Tilda Mansson vezette az élen haladó csoportot. 

A befejező kilométerre már csak hárman maradtak az éremért folyó harcban. Az utolsó métereken Mansson és a spanyol Noelia Juan sprintelt egy óriásit, a célfotó a svéd hölgyet hozta ki győztesnek, a bronzérem pedig a belga Jolien Vermeylen birtokába került. A legjobb magyar a 8. helyen befutó Bragmayer Zsanett lett. A Tiszaújvárosi Triatlon Fesztivál utolsó sportos programelemét a késő délután megrendezett olimpiai kvalifikációs világkupa 30 fős férfi döntője jelentette, melyben hét magyar versenyző volt érdekelt. A három körből álló úszáson Dévay Márk bizonyult a leggyorsabbnak, de Lehmann Csongor sem volt nagyon lemaradva tőle, 4 mp-re követte őt, majd újabb pár másodperc elteltével kijött a vízből Dobi Gergő, Kiss Gergely is. Faldum Gábor, Bicsák Bence és Dévay Zsombor fél perc körüli hátrányt szedett össze. Két kerékpáros kör után nyolcan próbáltak elszakadni a riválisoktól. Ennek a nyolcasnak tagja volt Dévay Márk, Lehmann Csongor, Kiss Gergely és Faldum Gábor is. Újabb két kör elteltével húsztagúra duzzadt az élcsoport, melyhez csatlakozott Dobi Gergő is. Az üldözők hátránya meghaladta a 40 másodpercet. Egy körrel a második depózás előtt változatlan volt a helyzet, húszan elől, tízen pedig mögöttük tekertek. A négy körből álló futás első pár száz méterén Lehmann Csongor rántotta meg a sort, de a spanyolok világkupa győztese, Sergi Baxter Cabrera úgy gondolta, hogy csatlakozik hozzá. 

A kör végén a Tiszaújvárosban már világkupa ezüst- és bronzérmet is nyert Faldum Gábor a harmadik helyen szaporázta lépteit, de Dévay Márk és Kiss Gergely sem volt még túl messze. A mindent eldöntő utolsó 1250 méteren Lehmann Csongor rádobott még egy lapáttal, faképnél hagyta a spanyol fiút és a hazai közönség ovációja közben elsőként emelte magasba a célszalagot. A sokáig a bronzérmes pozícióban haladó, remek tempóban futó Faldum Gábort az utolsó métereken fosztotta meg a dobogótól a másik spanyol futógép, Alberto Gonzalez Garcia. - Azzal, hogy tavaly megnyertem itthon a Prémium Európa-kupát, még inkább a figyelem középpontjába kerültem vetélytársaim körében - mondta a célba érkezést követően Lehmann Csongor. 

- Ez nem rakott rám terhet, sőt segített abban, hogy fokozottan koncentráltabb legyek. Végig fókuszáltan figyeltem a verseny alakulására és azt gondolom, hogy a taktikám is rendben volt. Az utolsó 800 méteren erősíteni tudtam az addig is kemény tempón, a hosszú hajrá meghozta a várva várt győzelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy idén is nyerni tudtam itthon. Ez a csodálatos közönség nagyon megérdemelte ezt! Hálás vagyok nekik, amiért megint mellettem voltak! 

A célba érkezést követő eredményhirdetésen a női dobogósoknak dr. Koncz Zsófia, országgyűlési képviselő, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Renato Bertrandi, a World Triathlon elnökségi tagja, az Európai Triatlon Szövetség elnöke, míg a férfi első három helyezettnek dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Császár Péter, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója, és házigazdaként dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere, a szervezőbizottság társelnöke adta át az érmeket és virágcsokrokat. 

Eredmények Nők (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Tilda Mansson (svéd) 58:45 perc, 2. Noelia Juan (spanyol) 58:46, 3. Jolien Vermeylen (belga) 58:50, …8. Bragmayer Zsanett (magyar) 59:11, …11. Horváth Karolina Helga (magyar) 59:30, …17. Kovács Zsófia (magyar) 1:00:06 óra, …23. Kropkó Márta (magyar) 1:00:47. 

Férfiak (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás): 1. Lehmann Csongor (magyar) 52:12, 2. Sergi Baxter Cabrera (spanyol) 52:26, 3. Alberto Gonzalez Garcia (spanyol) 52:32, 4. Faldum Gábor (magyar) 52:38, …9. Dévay Márk (magyar) 52:58, …11. Kiss Gergely (magyar) 53:04, …14. Bicsák Bence (magyar) 53:13, …21. Dobi Gergő (magyar) 53:40, …28. Dévay Zsombor (magyar) 54:44.

0
Jelesre értékelték az idei Triatlon Fesztivált
Magyar győzelmek a Junior Európa-kupán

Kapcsolódó hozzászólások